A koronavírus-járványnak életünk minden területére hatása van: az egészségügyre, oktatásra, gazdaságra, közlekedésre satöbbi, satöbbi… Mindezzel együtt jelentős és negatív hatása van az általános mentális egészségi állapotra is, ami mellett nagy hiba lenne szó nélkül elmenni.
Minden természeti katasztrófa jóval tovább él és fejti ki hatását az emberek lelkében, mint amennyi ideig konkrétan tartott. Jacob Stern a The Atlanticon megjelent cikkében összegyűjtötte, hogy mik az aggodalomra és beavatkozásra okot adó tényezők a jelenleg második hullámába lépő koronavírus-járvány kapcsán, amikre a társadalom mentális állapota szempontjából fontos figyelni.
2003-ban Hongkongban a SARS-járvány összesen három hónapig tartott. Hirtelen jött, durva volt, majd el is tűnt. A vírusokkal együtt viszont nem múlt el a hatása. Négy évvel később a hongkongi Kínai Egyetem kutatói elég aggasztó dolgot mutattak ki: a betegségen átesettek bár fizikailag felépültek, 40 százalékuknak volt valamilyen aktív mentális betegsége, és ugyanígy 40 százalékuk számolt be krónikusfáradtság-szindrómáról. A járvány idején dolgozó egészségügyi szakemberek sem voltak jó állapotban, őket is megviselte lelkileg a SARS-időszak, az átlagosnál például sokkal többen voltak munka nélkül. Mindez négy teljes évvel később. A kínai pszichológusok ezzel arra hívták fel a figyelmet, hogy egy ilyen járvány után is, más természeti katasztrófákhoz hasonlóan nagy hangsúlyt kell fektetni a mentális rehabilitációra.
A járvány is természeti katasztrófának tekinthető, de más, mint amilyen szokott lenni
Minden természeti csapás hagy lelki utóhatásokat. Ez lehet PTSD (poszttraumásstressz-szindróma), depresszió, pszichoszomatikus fájdalmak, pánik vagy kényszeresség – például a kórokozók miatti félelem okozta kézmosási, fertőtlenítési késztetés. Mostani koronavírus-járványunk viszont sokban különbözik egy átlagos csapástól, még akár az idézett SARS-járványtól is. Egy földrengés vagy tűvész előbb-utóbb véget ér. Lehet tudni, hogy igen, volt – de most már nincs. Általában fizikailag is behatárolt. Itt árvíz van, ha kétszáz kilométerrel arrébb megyek, már nincs árvíz. Van lehetőség biztonságos helyet találni. Világosan látható, érezhető. Ezzel szemben jelenleg a járvány jelent veszélyt, de már hónapok óta tart és messze még a vége. Nincs igazán hova menni előle. Ma ebben a városban találnak egy gócpontot, holnap abban. Az eszünkkel tudjuk, hogy van – de nem látjuk, nem érezzük. Ha kinézünk az ablakon, minden rendben lévőnek tűnik.
Nehéz megtalálni, hogy kinek és hogyan segítsünk
Sok pszichológus és egyéb mentális segítő van, akik képzettek arra, hogy krízisintervenciót csináljanak, segítsék a katasztrófán átesett embereket. Általában a rezilienciát, mentális állóképességet építik bennük, hogy könnyebben találjanak vissza erejükhöz, kiegyensúlyozottságukhoz, cselekvőképességükhöz az emberek. A beavatkozás öt fő téma mentén történik: megnyugtatás, személyes hatékonyság, másokhoz kapcsolódás, remény és biztonságérzet. Ebben az elnyúlt és az egész világra kiterjedő járványhelyzetben ezeket az eszközöket sem lehet úgy alkalmazni, mint máskor. Vegyük például a legegyszerűbb dolgot: nem érhetők el a segítségre szorulók. Egy árvíz után a segítők odamennek, és beszélgetnek a túlélőkkel. Most nincs hova konkrétan odamenni, nem szólítgathatnak le mindenkit az utcasarkon. Amiatt, hogy nincs még vége, és a további óvatossági intézkedések nagyon is indokoltak, azt sem lehet mondani, hogy most már biztonságban vagy. A hagyományos krízisbeavatkozások nem működnek, nem úgy működnek most, mint ahogy azt eddig alkalmazták, viszont ilyen helyzetre még kevesen kaptak kiképzést – ha egyáltalán.
Krízis esetén az embereknek fontos tudniuk, hogy mit csináljanak, mire számítsanak. Határozott és egyszerű kommunikációval a mentést végzők elmondják, hogy ide menj, oda menj, ezt tedd, azt tedd. Ehhez képest most mindenki százszor frusztrálódott már a szakértők és döntéshozók hetente, naponta egymásnak ellentmondó üzeneteitől. Eleinte ugye a felesleges a maszk kontra hordj maszkot. Ekkor lesz vakcina, akkor lesz vakcina. Tesztelni kell, nem kell annyi teszt, inkább karantén. De még a tünetek leírása is rugalmasan alakul. Ezért persze a szakemberek sem hibáztathatók, hiszen új, ismeretlen dologgal állunk szemben, mondják, amit aktuális legjobb tudásuk szerint igaznak gondolnak. (Bár azért az jó lenne, ha a szakemberek által aktuálisan képviselt véleményeket, például hogy a kiterjedt tesztelés jelenleg a legerősebb eszköz a járvány megfékezésében, nem írnák felül politikai szempontok.)
Annak mindenképp szüksége lenne lelki támogatásra, aki megfertőződött
Egy amerikai kiterjedt mentális állapotfelmérés szerint már tavasszal jelentősen megnőtt a szorongásos tüneteket és depressziót mutatók aránya más időszakokhoz képest – ez nem meglepő. Amivel nem is csak az a gond, hogy megnőtt, hanem hogy a lakosság több mint harmadát érinti. Ez rengeteg. Ez a teljes populáció, és az átlagembernél lényegesen erősebb hatásnak van kitéve az, aki veszélyeztetett kategóriába tartozik vagy elkapta a fertőzést, különösen akkor, ha súlyos tünetek is kialakultak nála. A halálfélelem mellé bejön a stigmatizáció hatása is. A fertőzöttől önvédelemből elzárkóznak az emberek, és mint minden ilyen esetben, ha ésszel tudnánk ennél jobban is, beindul az áldozathibáztatás.
Az eddigiek elég lehúzós, deprimáló információk. Most jól jönne – nagyon szeretnék írni – valami pozitív fordulatot, hogy igen-igen, de mégis elkerülhető, hogy rengeteg ember kerüljön lelkileg rossz, beteg állapotba. De itt inkább az a fő üzenet, hogy ha nem is beszélünk ezekről a mentális utóhatásokról, ha úgy csinálunk is, mintha egy egészségügyi és egyéb társadalmi, de nem lelki csapásról lenne szó, attól ez a hatás még itt van. A magyar szakemberek is tudatában vannak, és lehetőségeik között tesznek is azért, hogy ellensúlyozzák, és például a hongkongi SARS utáni adatokat megnézve mondható, hogy ennek társadalmi jelentősége is van, fontos lenne forrást találni az emberek mentális rehabilitációjára.
Keress segítséget
Olvasóként pedig azt az üzenetet szeretném, hogy elvidd, hogy az előttünk álló időszakban tudatosan figyeld a lelkiállapotodat. Ha azt tapasztalod, hogy megborult a rendszered, tüneteket észlelsz magadon (depresszió, reménytelenség, ingerlékenység, szorongás, álmatlanság, erőtlenség, megmagyarázhatatlan fáradtság, étvágytalanság vagy túlevés, fokozott alkoholfogyasztás…), akkor keress segítséget. Már a legtöbb segítő szakember online is dolgozik, és számos civil kezdeményezés, csoport van, ahol ingyen is adnak segítséget.
