Amikor környezetvédelemről beszélgetünk, gyakran merül fel, hogy tekintettel kéne lennünk az utánuk jövő generációkra. Milyen élet vár a gyerekeinkre és az ő gyerekeikre, ha most becsődölünk, és nem tudjuk megfékezni a küszöbönálló katasztrófát? Ez a rémisztő gondolat sok ember számára motiváló lehet, de megvan az a veszélye is, hogy a távoli időkeret nehézzé teszi a probléma jelenben való megragadását. Egy új kutatás szerint azonban nemcsak a jövővel, hanem a múlttal kapcsolatos tudatosság is segíthet minket a megküzdésben.
Ki gondolná, hogy éppen a múltra való emlékezésen keresztül tudjuk az embereket rábírni arra, hogy fontolják meg az aktuális döntéseik jövőre gyakorolt hatását? Pedig egy nemrég publikált amerikai tanulmány szerint pontosan erről lehet szó. Hanne Watkins és Geoffry Goodwin munkája – amelyet a Research Digest összefoglalója alapján mutatunk be – már csak azért is hiánypótló, mert közelebb vihet minket ahhoz, hogy végre képesek legyünk meggyőzni a döntéshozókat. Azokat a politikusokat és gazdasági vezetőket, akik mintha még mindig az anyagi és a hatalmi érdekeikkel lennének elfoglalva ahelyett, hogy hatékony cselekvési tervek mellett köteleződnének el a klímakatasztrófával kapcsolatban.
Létezik egyfajta kölcsönösség a generációk között?
Belegondoltál már abba, hogy a korábbi generációk mennyi áldozatot hoztak azért, hogy mi a mostaninak megfelelő körülmények között élhessünk? Ha észben tudjuk tartani, hogy a felmenőink mennyi mindent tettek értünk, akkor erősödhet az az iránti hajlandóságunk, hogy mi is így cselekedjünk az utánunk jövő nemzedékek kedvéért. Ezt nevezi a szakirodalom intergenerációs reciprocitásnak, azaz generációk közötti kölcsönösségnek. Watkins és Goodwin arra volt kíváncsi, hogy ennek erősítése miként hat arra, ahogyan társadalmi és politikai kérdésekről gondolkodunk.
Mi történt a kutatásban?
Az első vizsgálatba 200 személyt vontak be, akiket két csoportra osztottak. A résztvevők egyik felének fogalmazást kellett írnia arról, hogy a korábbi generációk milyen áldozatokat hoztak azért, hogy mi a mostani életmódunk előnyeit élvezhessük. A másik csoportnak az volt a feladata, hogy a divatbeli ízléséről és választásairól értekezzen. Ezt követően mindenkit arra kértek, hogy egy hétfokú skálán pontozza az alábbiakat:
- mennyi hálát érez az előző generációk iránt,
- mennyire érzi felelősnek magát a következő generációk iránt,
- mennyire tart fontosnak olyan sokakat érintő ügyeket, mint például a környezetszennyezés, a fenntarthatóság vagy a globális felmelegedés.
A múltra való emlékezéssel megérezhetjük a saját felelősségünket
Amint az várható volt, azok a személyek, akik a korábbi generációk értük hozott áldozatairól írtak, magasabb szintű hálát éreztek az előző nemzedékek iránt. Ennél meglepőbb fejleménynek bizonyult azonban, hogy ők a következő generáció jólléte iránt is nagyobb elköteleződést mutattak. Ugyanakkor a múltra való emlékezés nem jelentette azt, hogy fontosabbnak tartották volna a környezetvédelemmel kapcsolatos témákat, mint a másik csoport. Egy későbbi kutatásból pedig az is kiderül, hogy a régi nemzedékek érdemeinek felidézése nem befolyásolja azt, hogy az emberek mennyire volnának hajlandók adományokkal vagy különadó befizetésével is támogatni a klímakatasztrófával szembeni fellépéshez kapcsolódó törekvéseket.
A II. világháború felidézése balul sülhet el
Egy megismételt vizsgálatban Watkins és Goodwin arra kérte a résztvevőket, hogy specifikusan a II. világháborúban gondolkodjanak: vegyék sorra, hogy az akkor élt amerikai nemzedékek milyen áldozatokat hoztak értük. Ez azonban némiképp megbolygatta a kutatások során eddig tapasztalt mintázatokat. A résztvevők többsége hálás volt ugyan, de azt is gondolta, hogy a mostani generációk teljességgel méltatlanok az elődökhöz, s nekik már könnyű életük van. Mindez pedig nem társult azzal az érzéssel, hogy nekik is tenniük kéne valamit a következő nemzedékért. Talán úgy vélték, hogy túlságosan el vannak puhulva ehhez, a hőskorszak véget ért.
Hogyan tovább?
Bár ezek a kezdeti eredmények még meglehetősen vegyes képet mutatnak, úgy tűnik, hogy a korábbi generációk értünk hozott áldozataira való emlékezés a hála érzésén keresztül arra ösztönözhet minket, hogy mi is kötelességünknek tekintsük az utánunk jövő nemzedékek sorsával való törődést. Mindez ígéretes kutatási irány, ugyanakkor az eddigi eredmények szerint önmagában nem feltétlenül elég ahhoz, hogy meg is változtassuk a viselkedésünket (például adakozzunk, több adót fizessünk). Persze azt is érdemes figyelembe venni, hogy kinek a viselkedésváltozását célozzuk be. Noha mindennap tehetünk valami fontosat a környezetünk megóvása érdekében, azt is érdemes látni, hogy a gazdasági és a politikai vezetők hozzáállásának kiemelt jelentősége van. Őket pedig valószínűleg még ennél is bonyolultabb lesz meggyőzni arról, hogy akár az azonnali érdekeikkel ellentétes, de annál etikusabb döntéseket hozzanak.
