Kétmillió mérföldnyi idegsejtnyúlványával az emberi agy az egyik legösszetettebb ismert szerkezet a világon. A koponyánkban gyakorlatilag egy külön univerzum helyezkedik el: idegen galaxis végtelen kapacitásokkal és furcsa titkokkal. Mutatjuk, mi mindenre képes.
Eric Haseltine idegtudós a Psychology Today hasábjain gyűjtötte össze azokat a hihetetlen történéseket, amiket egyes emberek agyműködése produkálni tud. A listát végigolvasva egyre igazabbnak hatnak a híres számítógépfejlesztő, Emerson Pugh szavai:
Ha az emberi agy olyan egyszerű lenne, hogy megérthetnénk, mi is olyan egyszerűek lennénk, hogy ez nem volna lehetséges.
A humán agy egy olyan rendszer, ami mindig pár lépéssel a róla tudást szerezni igyekvő emberiség előtt jár. Ismerd meg elképzelhetetlen bonyolultságát az alábbi 6 példa segítségével.
1. A saját bőrén érzi, amikor mást megérintenek
A tükörérintéses szinesztézia egyes becslések szerint száz emberből kettőnél megfigyelhető neurológiai állapot, amelynek során valaki fizikailag érzi a mások által megtapasztalt tapintási érzeteket. Például, ha látja, hogy egy másik embert megérintenek a karján, akkor ezzel egy időben ő is érezni fogja ugyanazt az érintést ugyanazon a területen, ugyanolyan élénken. Sok szinesztéziás személy nehezen viseli az ingerekkel való elárasztást, így kerülni kezdi az emberek társaságát. Nem úgy Joel Salinas, aki orvosként nagy hasznát veszi ennek a különös képességnek, amikor betegei tüneteit vizsgálja, és diagnózist állít fel. A CNN-nek adott interjújában azt is elmondta, mennyi szenvedéssel járt számára, amíg elvégezte az egyetemet.
Amíg valaki újraélesztést végzett, éreztem a kompressziókat a saját mellkasomon, mintha az én testem lett volna.
Amikor meghalt az illető, kicsúszott belőlem valami, egészen átjárt az üresség, majd a fürdőszobába szaladtam öklendezni” – emlékszik vissza a kórházi gyakorlattal töltött időkre. Noha mindmáig kevéssé értik a szakemberek a tükörérintéses szinesztéziát, valószínűleg azokhoz a tükörneuronokhoz van köze, amelyek mindegyikünk agykérgében megtalálhatók. Egyes emberek esetében, mint amilyen dr. Salinas is, ezek a neuronok rendkívül érzékenyek és aktívak.
2. Csukott szemmel látja, amit az ikertestvére néz
Egymillió szülésből körülbelül kétszer fordul elő, hogy a kisbabák testükkel összenőve jönnek a világra. Ennél még ritkább az az eset, amikor a sziámi ikrek agya között is neurológiai összeköttetés van. Krista és Tatiana Hogannel viszont pontosan ez történt: köztiagyuk egy része között úgynevezett talamikus híd jött létre. A talamusz egy olyan szürkeállomány-tömeg, amely a szaglópálya kivételével a fő érző pályákat fogadja. Többek között a szemből, a fülből, a bőrből érkező idegimpulzusokat közvetíti az agykéregben található magasabb szintű központok felé. A testvérpár esetében az idegrendszerbeli kapcsolat egészen elképesztő jelenséget eredményezett: ha Krista néz valamit, akkor Tatiana számára is megjelenik a vizuális kép, akkor is, hogyha a szeme csukva van. A tapintási ingerek esetében szintén érzik azt, amit a másik érez.
3. Képes érzékelni a Föld mágnesességét
A tudósok számára évtizedek óta ismert jelenség, hogy egyes állatfajok – például madarak, denevérek, teknősök, rókák – képesek érzékelni a Föld mágneses mezejét, hogy ezeket az információkat tájékozódásra használják, így hosszú vándorlásaik során is eligazodjanak az égtájak között. A legújabb kutatások szerint az agyidegrostban, illetve a retinában találtak olyan molekulákat, amik megváltoztatják az élőlények érzékszervi észlelését annak függvényében, hogy merre helyezkednek el a mágneses térhez viszonyítva.
Némely madárnál például az ún. háromosztatú idegben találtak olyan vegyületeket, amelyek képesek taktilis, hő- és fájdalomingereket közvetíteni az arc és az agy között. Kis túlzással élve a madarak az arcukon érezhetik a Föld mágneses irányait, ahogy mi a szélirányt érezzük ugyanott egy sziklás hegytetőn állva. A retinában lévő kriptokróm fehérjékben pedig olyan kémiai folyamatok játszódnak le a mágneses mező hatására, amik alig észrevehető módon megváltoztatják a világosságészlelést.
Ez a fehérje azonban az emberben is megtalálható, ahogy ecetmuslicákon tesztelve szintén mágneses érzékenységet mutatott. Ráadásul dr. Joseph Kirschvink kutatásaiból az is kiderült, hogy a mágneses mező laboratóriumi megváltoztatásával módosultak önkéntes résztvevők EEG-vel mért agyi válaszai. Persze nagyon sok nyitott kérdés van még ezen a területen, de egyre inkább valószínűsíthető, hogy evolúciós örökségünk részeként mi is képesek vagyunk érzékelni a Föld mágneses mezőit, tehát birtokában vagyunk ennek a hatodik érzéknek.
4. Tökéletesen emlékszik élete minden egyes napjára
Az emberi emlékezet hihetetlenül extrém teljesítményekre képes: Kim Peek 7600 könyvet tudott fejből, Daniel Tammet a Pí számsorának 22 514 jegyét képes visszamondani, Stephen Wiltshire egy 45 perces helikopterút után megjegyezte Róma látképét, Leslie Lemke pedig első hallás után el tudta játszani Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét. A savant-szindróma híres példáiban közös, hogy az általános képességek korlátozottsága mellett egy-egy területen bámulatos dolgokra képes valaki.
Ezzel rokon állapotnak tartják az ún. hipermnézia jelenségét, amelynek során lényegében egy videókamera működik az ember agyában, ami kitörölhetetlenül felveszi élete minden egyes napjának történéseit. Az önéletrajzi emlékek annyira erősek, hogy a személy bármikor vissza tudja hívni, hogy egy adott napon milyen események zajlottak, milyen volt az időjárás, stb.
Jill Price memóriája pontosan így működik. Dr. James McGaugh tanulás- és emlékezetkutató végzett vele vizsgálatokat, amelyhez a The Twentieth Century Day by Day c. kiadványt használták referenciának. A könyv napi bontásban közli az Amerikai Egyesült Államok 20. századi történetének legfontosabb eseményeit. Tartalma és Jill Price beszámolói között bámulatos egyezést talált a professzor! Azonban az áldásnak tűnő képesség sokszor átok is lehet: az emlékek tömeges jelenléte a mindennapi életvezetést is megnehezítheti. Egy ilyen emlékezetben a negatív élményekre sem borul idővel jótékony homály.
5. Nem lát semmit, mégis elkapja a labdát a levegőben
A nyakszirti lebenyben elhelyezkedő elsődleges látókéreg számos okból szenvedhet sérülést, például tumor, stroke vagy valamilyen baleset következtében. A kérgi vakság esetében a személy megélése szerint semmit nem lát, nem tudatosulnak benne a vizuális információk. Ugyanakkor a látásban részt vevő alacsonyabban található agytörzsi területek, például a vizuális orientációért felelős superior colliculus működése sértetlen lehet, így az illetőnek megmaradhatnak bizonyos látási képességei. Idegtudósok szerint ez a látás olyan egyszerűbb formája, amivel sok állatfaj is gond nélkül elboldogul a világban. Vaklátásnak nevezik azt a különös állapotot, amikor valaki úgy tud megoldani látást feltételező helyzeteket, hogy nincsen a tudata számára megjelenő vizuális észlelése.
A skót Milinia Cunning a húszas éveiben veszítette el látását, amikor más egészségügyi okok miatt mesterséges kómában töltött közel két hónapot. Amikor az orvosa székeket tett ki a folyosóra, és arra kérte a nőt, hogy haladjon végig az átlagosnál gyorsabb tempóban egészen a korridor másik végéig, Cunning önmaga legnagyobb meglepetésére is hibátlanul teljesítette a feladatot: egyetlen ülőalkalmatosságnak sem ment neki. Ha egy pingponglabdát dobnál a feje felé, a kezével el tudná hárítani azt, ahogyan a saját házán is gond nélkül végigmegy és mindenütt kitakarít. Ráadásul átverni sem lehet Miliniát: ha bármit elöl hagynak a szoba közepén a családtagjai, rögtön rájuk szól.
6. Japán turisták illúzióvesztése Párizsban
A Párizs-szindróma jelenségét Ota Hiroaki Franciaországban működő japán pszichiáter írta le először 1986-ban. A hatalmas elvárásokkal érkező ázsiai turisták különös tüneteket élnek át a fővárosban: szédülést, hányingert, heves szívdobogást, hallucinációt és üldözéses téveszméket. Noha a Szajna partjára ellátogató évi 6 millió japán ember töredékét érinti a kórkép, évente mintegy 20 új esetet diagnosztizálnak, ráadásul olyanok körében, akik egészen addig nem panaszkodtak mentális nehézségekre.
A szakemberek szerint az ok az előzetes elképzelések és a valóság közti fájó különbségekből adódik. A szabadságukat töltő személyek egy romantikus és divatos Párizsra vágynak, ahol a csoda, a szerelem, az izgalom ott van a levegőben. Ehhez képest kulturális sokként hat rájuk a valódi Párizs nyüzsgő metropolisza, a turisták agya pedig – amely az időeltolódásból adódó fáradtsággal is küzd –szélsőségesen reagál a csalódásra, mintegy belebetegszik az illúzióvesztésbe.
