Paleoökológiai szempontból legalábbis biztosan az – állítja Peter Ungar paleoantropológus és evolúcióbiológus, aki a Scientific American oldalán fejtette ki érveit.
Mindig is vita tárgyát képezte, hogy mi számít „természetes”, „alapértelmezett” emberi étrendnek. De van-e egyáltalán értelme ennek a kérdésnek? A paleoantropológus szerint nem sok.
„Bár az emberek nem rendelkeznek az állatok megölésére alkalmas fogakkal vagy karmokkal, ez nem jelenti azt, hogy nem kellene húst ennünk. Őseink az éles húsevő fogak helyettesítésére különböző fegyvereket és vágóeszközöket fejlesztettek ki, amiről az állati eredetű csontmaradványokon ékeskedő kőszerszámokkal ejtett vágásnyomok tanúskodnak. Másrészt az ember kisméretű bélrendszerének felépítése sem arra utal, hogy nagy mennyiségű szálas növények feldolgozására lenne képes” – írja Peter Ungar paleoantropológus és evolúcióbiológus a Scientific American oldalán.
„Ugyanakkor a gluténról sem mondhatjuk el, hogy nem természetes összetevő. A szénhidrátok csökkentésére való állandó figyelmeztetések ellenére számos bizonyíték van arra, hogy a gabonamagvak már jóval a földművelés és az állatok háziasítása előtt táplálékul szolgáltak eleinknek. A Galileai-tenger partján fekvő Ohalo II területén élő őseink már az utolsó jégkorszak csúcsán – több mint tízezer évvel a gabonatermesztés megkezdése előtt – is fogyasztottak búzát és árpát. A paleobotanikusok negyvenezer éves neandervölgyi fosszíliák vizsgálata során bizonyították be, hogy a gabonafogyasztás nem egy új keletű jelenség: őseink fogkövében az összetevők között keményítőgranulátumokat, illetve az árpa és más gabonamagvak, valamint főtt ételek fogyasztására utaló ételnyomokat is találtak” – magyarázza a szakember, aki azt is bevallotta, személy szerint nem rajong a paleolit étrendért: „Ahhoz túlságosan szeretem a pizzát, a sült burgonyát és a fagylaltot.”
Akkor és most
„A diétaguruk arra fókuszálva építették fel nézeteiket és érveiket, hogy mennyire más étrenden élünk ma őseink táplálkozási szokásaihoz képest. Az alapgondolat az, hogy étrendünk túl hamar, illetve hirtelen megváltozott, amihez a génjeink nem tudtak alkalmazkodni, és ennek eredménye az úgynevezett metabolikus szindróma – olyan állapotok csoportja, mint a magas vérnyomás, a magas vércukorszint, az elhízás és a magas koleszterinszint. Ez egyfajta kényszerítő érvnek számít, hiszen gondoljunk csak bele: mi történne, ha egy dízelmotoros autóba benzint tankolnánk? A nem megfelelő üzemanyagnak romboló hatása van, és ez az emberi szervezetre is igaz.
Ennek az üzenetnek is köszönhető, hogy a paleolit diéta változatlanul népszerű. Számos variációja létezik, de a fehérjében és omega-3 zsírsavakban gazdag ételek központi szerepet játszanak az étrendben. A fűvel táplált szarvasmarha és a hal elfogadott, szénhidrátot pedig elsősorban keményítőt nem tartalmazó zöldségek és gyümölcsök formájában fogyasztanak a paleósok. A gabonafélék, a hüvelyesek, a tejtermékek, a burgonya, valamint a finomított és feldolgozott ételek kizárva” – sorolja a szakember. A lényeg, hogy ha jót akarunk magunknak, együnk úgy, mint kőkorszaki elődeink: spenótsaláta avokádóval, dióval, pulykamellel és hasonlókkal...
A környezettel az ősök menüje is folyton változott
„Mivel nem vagyok dietetikus, nem is szándékozom a paleolit étrend táplálkozási előnyeiről és hátrányairól értekezni, csupán annak evolúciós alapjairól említenék meg néhány fontos dolgot, amit sokan figyelmen kívül hagynak. Paleoökológiai nézőpontból a paleo étrend egy mítosz, az ételválasztás ugyanis nemcsak arról szól, hogy egy faj milyen táplálékok fogyasztására fejlődött ki fizikálisan, hanem a választékról is; arról, hogy milyen táplálékok állnak rendelkezésére. És ahogy a növények virágzása, a gyümölcsök érése az év más-más időszakában történik, az őseink számára elérhető ételrepertoár is a környezet; a meleg és nedves, illetve a hideg és száraz időszakok váltakozásával együtt alakult.
Még ha rekonstruálni is tudnánk (de nem tudjuk) egy bizonyos hominida faj által fogyasztott élelmiszerek pontos tápanyag-összetételét, az információk jelentéktelenek lennének egy őskori étrenden alapuló menü megtervezéséhez. A világ folyamatos változása miatt elődeink étrendje sem volt állandó és kiszámítható, ezért nincs értelme az evolúció egy bizonyos pontjára támaszkodni. Mindehhez az élőhelyek változatossága is hozzájárul: az őserdőben, folyó mellett élő hominidák számára bizonyára más jelentette a napi betevő falatot, mint a tóparton vagy a szavannán élő rokonaiknak” – folytatja Ungar.
Milyen volt az ősember étrendje?
Ungar szerint nem sok értelme van ennek a kérdésnek. „Figyeljük meg azokat a ma is gyűjtögető, vadászó-halászó életmódot folytató népeket, akik inspirációként szolgáltak a paleolit étrend hívei számára. Az észak-alaszkai tengerpart mentén élő Tikiġaġmiut népcsoport szinte kizárólag a tengeri emlősök és halak húsán és zsírján él, míg a Kalahári-sivatag középső és déli területein élő szanok vagy busmanok energiabevitelének 70 százalékát szénhidrátban gazdag dinnyékből és keményítőtartalmú gyökerekből nyerik. A sarkvidékekhez közeli területektől a trópusokig számos élőhelye volt elődeinknek, amit nem sok más emlősfaj mondhat el magáról, és kétségtelen, hogy az ezzel összefüggő táplálkozási sokszínűség a kulcsa a túlélésünknek.
Sok paleoantropológus véli úgy, hogy a pleisztocén korszak alatti fokozott éghajlat-ingadozások is formálták őseinket – testileg és szellemileg egyaránt – a táplálkozási rugalmasság érdekében, ami ma már egyedi tulajdonsága az embernek. A lényeg tehát az, hogy állandóan változó világunk legyőzte és szelektálta a válogatós hominidákat, így a természet sokoldalú fajjá tett minket. Ennek köszönhető, hogy a 'bioszférikus büféasztalok' széles választéka áll rendelkezésünkre, hogy csillapíthassuk éhségünket. És ennek köszönhetjük azt is, hogy képesek voltunk áttérni a vadászó életmódról a gazdálkodásra, hogy aztán elkezdjük felfalni saját bolygónkat” – fűzi hozzá a szakember.
Az emberré válás folyamatában döntő szerepe volt a táplálkozás megváltozásának
„A többnyire növényt evő majomős húsevéssel lépett az emberré nemesedés útjára. 10-12 millió éve a Ramapithecus rászokott a húsevésre. Ennek az lehetett az oka, hogy korábbi élettere a tartós lehűlés következtében elpusztult. Az erdők helyét az alacsony tundranövényzet foglalta el. Az itt élő balsorsú elődök nem tehettek egyebet, alkalmazkodtak az állandó húsevéshez. Ez a körülmény kedvezett a zömmel növényevő emberős eltűnésének” – írja Forgács Attila gasztropszichológusAz evés lélektana című könyvében. A neandervölgyi, de még inkább a cro-magnoni vadászok már alkalmazkodni tudtak a kizárólagos húsevéshez. A neandervölgyi ember naponta 2-3 kg húst fogyasztott, az állati eredetű élelem táplálkozásának 90 százalékát tette ki. Táborhelyeiken hihetetlenül sok állati csontmaradványt találtak. A barlangfestményeknek 35 ezer éve jószerivel egyetlen témája volt: a vad és a vadászat.
