Hogyan legyen jobb a párkapcsolatom?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy jó párkapcsolatért állandóan dolgozni kell, a párterápia pedig éppen erről szól: mikor menjünk kettesben pszichológushoz?

Sokan hiszik, hogy párterápiába csak akkor mennek az emberek, ha vészhelyzet van, ha már nagyon nagy a gond, ha már nincs más megoldás. Természetesen amikor egy pár kifogyott az eszközökből, és fogytán az erejük, hogy megmentsék a kapcsolatukat, érdemes felkeresni egy szakembert. Párterápiában azonban nemcsak utolsó lehetőségként lehet gondolkodni.

Egy ilyen konzultáció jó alkalom lehet arra, hogy megelőzzük a későbbi komoly konfliktusaikat, hiszen a párkapcsolat minőségén is lehet dolgozni, nem csak a válást vagy szakítást megelőzni. A párterápiás konzultációkon a felek rálátást kapnak a saját és párjuk viselkedésére, és arra is, mi okozhatja, ha valamiben elakadtak. Többször tapasztalom, hogy az emberek a megerősítés miatt jönnek pszichológushoz, a saját igazukat szeretnénk hallani és szomorúan veszik tudomásul, hogy egy párterápiás helyzetben nem szolgáltatunk igazságot, hiszen nem is erről szól a konzultáció.

Hogy zajlik egy párterápiás alkalom?

Amikor pszichológushoz megyünk, gyakran megesik, hogy szóba kerül saját “származási” családunk is (szüleink, nagyszüleink), illetve gyerekeinkről, férjünkről, feleségünkről is szó eshet. Ez természetes, hiszen életünk javarészt társas közegben zajlik, a nehézségek, problémák is gyakran ennek kapcsán jelentkeznek. Az egyéni terápián a valóságban nem jelennek meg a családtagok, (kivéve a gyerekterápiák és néhány nagyon ritka eset) de bizonyos gyakorlatokban képletesen megjeleníthetjük őket. Egyéni terápiához képest talán a legfőbb különbség a párterápiában, hogy az egyéni munka során a fókusz a illető személyes megélésén van, a párterápián pedig elsősorban a személyek közötti kapcsolatok és azok alakulásai van fókuszban, de természetesen itt is dolgozunk egyéni érzésekkel, gondolatokkal. Az egyéni konzultációval szemben a párterápiás helyzet nem 50 perc, hanem másfél óra, hiszen két ember van jelen és két szakember vezeti, így szükség van több időre ahhoz, hogy mindent átbeszéljünk. A párterápiában általában kéthetente találkozik a pár a szakemberekkel, a megszokott heti egy találkozástól eltérően.

A párterápia egyik fontos alappillére, hogy nem szolgáltatunk igazságot, nem döntünk. Egy kapcsolat mindig két emberről szól, mindkét ember viselkedése, reakciója alakítja az adott kapcsolatot. Fontos tudni, hogy amikor meghatározzuk a terápia célját, nem együttmaradásra vagy szétmenésre szerződünk, ezt a pároknak kell eldönteniük. Az a tapasztalat, hogy 4-6 alkalom szükséges ahhoz, hogy elmozdulás legyen a kiinduló helyzethez képest, hogy látható jelei legyenek, mit szeretnének, hogyan is fog megoldódni az adott probléma.

Hogyan döntsem el, hogy egyéni vagy párterápiás konzultációra menjek?

A kérdés teljesen jogos, ez gyakori dilemma azoknál, akik újonnan jelentkeznek többek közt párkapcsolati problémákkal. Fontos kritérium a párterápiánál (is) , hogy a pár mindkét tagja motivált legyen. Gyakran előfordul, hogy az egyik fél nagyon jönne, de nem tudja elrángatni a másikat. Sajnos a saját belső motiváció nélkül a párterápia sem lesz hatékony, hiszen itt is sok belső munka zajlik az alkalmak között. Egy rövid esetismertetés megmutatja, hol is van a párterápia határa.

“Edit és Zoli 3 éves házasok, 4 éve ismerik egymást. Amiatt jelentkeztek párterápiára, mert Zoli gyakran elbizonytalanodik magában és elmondja feleségének, hogy azt érzi, ő nem ér semmit. Edit tehetetlen, hiszen gyakran támogatja férjét, de úgy érzi, nem elégszer. Az alkalmakból kiderült, hogy mindketten nagyon szeretik egymást, elkötelezettek a probléma megoldásában. Az ülések alkalmával felszínre kerül, hogy Zoli minden kapcsolatában hasonlót élt meg, úgy érzi, több kapcsolata emiatt is ment tönkre. Ez még inkább elbizonytalanítja, mert Edit nagyon fontos a számára. Miután megbeszéltük, hogy Edit mivel tud neki segíteni, illetve azt is, hogy van egy határ, amin túl ő már nem tud felelősséget vállalni Zoli érzéseiért, Zolinak egyéni konzultációt javaslunk, ahol megerősítheti saját magát, ahol dolgozhat a saját érzéseivel, fény derülhet arra, miből is táplálkozik ez a bizonytalanság érzés benne.”

Fontos látni, hogy itt Zoli saját magával harcolt és csak saját maga tud segíteni ezen. Természetesen felesége hozzáállása is fontos, de ha valaki nem bízik magában és nincs egy belső önbizalom magja, akkor a párja nem tud annyi megerősítést adni, ami elég lehet. Ez egy hosszú folyamat, amiben a másik fél is kellően képes kivenni a részét, amellett, hogy a férj hétről hétre dolgozik problémáján.

A fenti példában tehát nem a párterápia jelentette a megoldást.Párterapeutához akkor érdemes fordulni, ha

  • zavar támad a kapcsolatban
  • megváltoztak az igények
  • egy váratlan, kezelhetetlen élethelyzet állt elő
  • a párból család lett
  • a kommunikáción szeretnének javítani
  • eltávolodtak egymástól

Végezetül néhány gondolatébresztő kérdés, amiket mi is gyakran felteszünk a hozzánk érkező pároknak.

  • Mit szeretnek a másikban?
  • Mennyire tudják egymásban azt megerősíteni, ami számukra jó?  (“szeretem, hogy ilyen lassan vezetsz, biztonságban érzem magam melletted” “lefekvéskor nagyon jól esik a simogatásod“)
  • Mennyire képesek őszintén egymás előtt vállalni a kapcsolaton belüli saját igényeiket, szükségleteiket? (“nekem örömet okoz, ha néha meglepsz valamivel”, “izgatóbb számomra, ha többet simogatsz”, “imádom, ha meleg levessel vársz, ilyenkor mindig azt érzem, hogy fontos vagyok neked”)
  • Hogyan tudja kifejezni párjának, ha valami az ön számára nem elfogadható?
  • Ki, mit veszítene, ha nem lenne mellette a társa? (Ki, mit kap a másiktól?)
  • Milyen a kapcsolatuk a saját szüleikkel na és az apóssal anyóssal?
  • Tudnak-e egymásnak NEM-et mondani? És IGEN-t?
  • Képesek kérni egymástól?
  • Tudnak-e egymásnak és önmaguknak megbocsátani?
  • Hogy működnek együtt szülőként? Mit gondol a párjáról, hogy neveli a gyereket, gyerekeket?  
  • Az első gyermekük milyen változásokat hozott?
  • A család anyagi életéhez ki, milyen mértékben járul hozzá?
  • Ki, milyen házimunkát végez?

És mit nyerhetünk egy párterápiával? Leginkább azt, hogy jobban megismerhetjük egymást és saját magukat is: a hozzállásunkat, működésünket, érzéseinket. Megtanulunk egymással hatékonyabban kommunikálni, egymásra jobban odafigyelni, képesek leszünk egymás szándékát, motivációját pontosabban értelmezni. Ez pedig összességében egy jobban működő, boldogabb párkapcsolat felé vihet minket. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kurán Zsuzsa
Kurán Zsuzsa
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.

Testem

Ezek az emlőrák első jelei: könnyen félreérthetők a tünetek

Az emlőrák korai szakaszában leggyakrabban teljesen néma, ám amikor tüneteket produkál, azok sokszor egyáltalán nem merülnek ki a jól ismert csomókban. A bőr apró változásai, a mellbimbó ekcémának tűnő hámlása, vagy a mell hirtelen fellépő, fertőzésre hasonlító gyulladása és aszimmetriája mind a daganat megtévesztő arcai lehetnek. Mivel a rizikó az életkorral nő, és a családi hajlam is szerepet játszik, a havonta elvégzett, alapos önvizsgálatnak életmentő szerepe van. De milyen rejtett elváltozások felett siklanak el a legtöbben, és hogyan végezhető el otthon, mindössze pár perc alatt a helyes ellenőrzés?