Amit sokszor ismételnek, igaznak tűnik. De vajon valóban így van?
Amit sokszor ismételnek, igaznak tűnik. Amit sokszor ismételnek, igaznak tűnik. Amit sokszor ismételnek, igaznak tűnik. Ezt a szöveget olvashattuk Budapest-szerte a Kétfarkú Kutya Párt kvótanépszvazásos ellenplakátjain. De vajon valóban így van?
Nagyon úgy tűnik. Ez a bölcsesség egyébként már régóta ismert, még a nácik propagandaminisztere, Goebbels is előszeretettel alkalmazta. “Ha elég sokat ismételgetsz egy hazugságot, igazsággá válik”.- állította . Azt, hogy ez mennyire igaz, számos pszichológiai kísérlet bizonyította már. A tipikus kísérleti helyzetben a résztvevők igaz és hamis kijelentéseket olvashatnak, amelyekről el kell dönteniük, hogy mennyire vélik ezeket valóságosnak. Aztán jön egy szünet, legyen az pár perc, pár óra, nap vagy éppen hét, és a kísérletben résztvevők végigcsinálják az egész feladatot újra. Az eredmény pedig a legtöbbször az, hogy minél többet találkozik valaki egy kijelentéssel, annál igazabbnak tartja, függetlenül attól, hogy ez így van-e vagy sem. A laborban tehát egyértelműen bebizonyosodott, hogy az ismétléssel igazsággá válhat egy hazugság is, de vajon mennyire igaz ez a való életben? Miért írná például felül az - egyébként hihet - ő hazugság a már meglévő - helyes - tudást?
Ezzel a kérdéssel foglalkozott egy érdekes posztban a Mind Hacks, ahol a szerző egy nemrég végzett kutatást is idéz. A vizsgálatban igaz és hamis kijelentéseket használtak a kutatók, amiket annak mentén is csoportosítottak, hogy a kísérletben részt vevők milyen eséllyel vannak tisztában azok igazságtartalmával. Kijelentették például, hogy “a Csendes óceán a Föld legnagyobb óceánja”, ami igaz volt, és sokan képben is voltak ezekkel, de kijelentették azt is, hogy “az Atlanti óceán a Föld legnagyobb óceánja.”, ami hamis, mégis sokan hiszik igaznak. Az eredmények szerint mindegy volt, hogy egy kijelentés igaz volt vagy hamis, ismert vagy ismeretlen: ha ismételték ezeket, igazabbnak tűntek. Hogy miért?
Alapvetően azért, mert egyszerűen nem állunk le elemezni minden információmorzsát, amivel egy nap találkozunk. Erre nincs kapacitásunk. Éppen ezért a döntéseinkben, értékeléseinkben hajlamosak vagyunk a gyorsabb, rövidebb utat választani, tehát nem a logikánkra, hanem a korábban megszerzett tudásunkra, az emlékeinkre támaszkodunk. Ezek pedig torzítanak. Az persze mázli, hogy nemcsak a hazugságokat halljuk újra és újra, de azt is, ami igaz, így sokszor helyesen támaszkodunk a fejünkben élő, előzetes tudásra. Meg szerencse az is, hogy az, képben vagyunk az ismétlés erejéről segíthet abban, hogy legalább részben, legalább akkor, amikor a hazugság egyértelmű nagyjából kivonjuk magunkat a hatása alól. De legalábbis felismerjük, hogy hatása van ránk. Meg persze megtanulhatjuk ebből azt is, hogy a számunkra fontos információknak nem árt utána menni, nem árt több, hiteles, megbízható forrásból alátámasztani.
