Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Persze, mert egy jó fesztiválélmény mindent megad, ami a lelki jóllétünknek kell, a buli végén viszont könnyen jöhet a depresszió. A fesztiválozás pszichológiája következik.
A barátnőm már két héttel a koncertek előtt teljesen be van sózva. Várja, tervezi, folyamatosan hallgatja, klipeket nézeget, rajongói fórumokat búj, a többi rajongóval csetel. Tele van energiával, lelkesen nyomja le a mindennapi teendőket, hogy akkor, ott majd nyugodt lehessen a lelkiismerete. És mindig így is van. Abban a két napban, amit az utazással és a koncerttel tölt, megszűnik a világ: csak a jelen létezik. Amikor az egésznek vége, még egy napon át pörgetik az élmények, kábult és boldog, még körülöleli az álomvilág. Az ébredés aztán nehezebb, megint kell vagy két hét, hogy elmúljon az üresség, hogy ne tűnjön minden olyan átkozottul szürkének, hogy visszazökkenjen a szokásos kerékvágásba. Aztán néhány hónap múlva az egész kezdődik elölről.
Említett barátnőm egyébként túl van a harmincon, az életét remekül menedzselő, felelősségteljes szülő, és emellett egy zenekar lelkes rajongója. Odavan a koncertekért, a zenéért, a fesztiválokért. De vajon miért? Mi van ezekben az eseményekben, ami ennyire magával tud ragadni minket? És mi az az üresség a koncertek, fesztiválok után, amit érezünk, amit neten gyakran csak fesztivál utáni depressziónak becéznek? A koncertek és fesztiválok pszichológiája következik.
A lelki jóllét öt faktora: pipa!
Martin Seligman, a pozitív pszichológia egyik atyja szerint az általános jóllét állapotához, ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, öt dologra van szükség. Kellenek a pozitív érzések, pozitív történések egy adott napon, kell az, hogy az aktuális feladatunkba bevonódjunk, hogy elmélyedjünk benne, elköteleződéssel, odaadással végezzük, szükségünk van az emberi kapcsolatokra, az azokból származó pozitív élményekre, arra, hogy valami nálunk nagyobbhoz kapcsolódjunk, tartozzunk valahová, ahogy szükségünk van arra is, hogy legyenek céljaink, hogy érezzük: meg tudtuk valósítani azokat. Egy igazán jó fesztivál pedig mind az ötöt megadhatja.
Először is ott a zene. A zenéhez ösztönösen vonzódunk, testünk már azelőtt reagál rá, mielőtt egyáltalán tudatosulna bennünk, hogy halljuk: automatikusan figyelünk a hangforrásra, és egy szempillantás alatt meghozzuk a döntést, szeretjük-e azt a zenét vagy sem. Ha szeretjük, az agyunk élvezetekért felelős területe felpörög, a testünket elárasztják a hormonok, jön a jutalmazó dopamin, az eufóriáért felelős szerotonin, az izgatottságot hozó adrenalin, miközben a stresszhormon, azaz a kortizol szintje csökken a testünkben. Ennél a kombinációnál jobb drog pedig nem létezik. A pozitív érzéseink egy részét tehát már a zenehallgatással be is zsebeltük.
Amikor egy számukra fontos eseményen veszünk részt, képesek vagyunk a jelenre fókuszálni, abban élni. Amikor pedig a jelenre fókuszálunk, amikor azt éljük meg, akkor olyan nyitott lelkiállapotba kerülünk, ami ítélkezésmentes, el- és befogadó, és ilyenkor nemcsak a környezetünkre, de önmagunkra is ezzel a szemmel tekintünk. Ebben az állapotban csökken bennünk a szorongás, a stressz, csökkennek a negatív érzéseink, elönt minket az általános jóllét. Ez az állapot segít abban, hogy bevonódjunk a történésekbe, hogy átadjuk magunkat a koncertnek, a fesztiválnak, a pillanatnak.
A fesztiválok szociális események: idegen emberek nagyjából közös céllal összekapcsolódnak: átmeneti csoportot formálnak, közösséggé alakulnak. Ezt az érzést pedig csak erősíti a közös tánc , a koncerteken során megélt közös tombolás, a testünk, a mozdulataink szinkronizálása, a folyamatos nem verbális kommunikáció. Akivel ilyen élményeken osztozunk nem idegen többé, hiába nem váltottunk vele soha egy árva szót sem. A fesztiválokon egyébként nemcsak a közönséggel, de az előadókkal is közelebbi, szinte személyes a viszony, ami mondjuk egy klasszikus koncerthelyszínen jóval ritkábban jellemző. A fesztivál tehát biztosítja az emberi kapcsolatok iránti szükségleteinket, a közösség ereje spirituális élményt ad, összekapcsol minket. Miközben a zenei változatosság, az új élmények nyitottabbá tesznek, fejlesztik a kreativitásunkat, feltöltenek, tehát megélhetjük a személyes növekedést, a fejlődést.
Egy fesztiválon való részvétel mindezeken túl egy vágyunk, egy célunk megvalósítása: akartuk, megteremtettük rá a lehetőséget, megcsináltuk, a hétköznapokat hátrahagyva megéltük az élményt. Egy fesztiválon rengeteg különböző, a hétköznapitól eltérő inger ér minket, és ezek külön külön is hatása vannak a pszichénkre, egy fesztivál tehát sajátos egyvelege a zene hatásának, a társas kalandoknak, a családiasság és az újdonság megélésének. Nyilván szuperül érezzük magunkat, nyilván odavagyunk érte. Ezért is lehet olyan nehéz utána.
A köd eloszlik, a valóság letaglóz
Amikor az életünkben túl vagyunk egy számunkra fontos, egy régen várt eseményen, amikor kipipálhatunk valamit, ami addig célként lebegett előttünk, ami foglalkoztatott minket, természetes, hogy ürességet érzünk. Hirtelen nincs mire várni, nincs mire vágyakozni, nincs mi felé menni. Ez az állapot persze átmeneti, az életünkben – ideális esetben – számos konkrét és absztrakt cél létezik, de sokszor időre van szükség ahhoz, hogy az egyikről a másikra váltsunk.
A hétköznapi életünkbe visszacsöppenve ráadásul egy rakás fent felsorolt, a jólléthez szükséges feltétel nehezebben, de legalábbis kisebb dózisban és nem egyszerre valósul meg. Ilyenkor hiányzik az érzés, hogy minden a helyén van, ahogy gyakran hiányzik az is, hogy képesek legyünk elveszni a jelenünkben. A hétköznapi életünkben általában tervezünk, jövőn és múlton rágódunk, feladatokat menedzselünk, és ezzel kikerülünk abból a bizonyos nyitott és elfogadó lelkiállapotból, elmúlik a nyugalom.
Ebben nem segít az sem, hogy egy átfesztiválozott néhány nap után fáradtak vagyunk, testileg és lelkileg egyaránt, valószínűleg a mulatozás során nem volt elsődleges szempont, hogy eleget aludjunk, rendesen együnk és kíméljük a szervezetünket. Az ital, a cigi és más drogok szintén lefárasztják a szervezetünket, a pszichénket, amíg ebből felépülünk, túl sok vidám pillanatra nem számíthatunk (különösen, ha már elmúltunk 25 évesek).
Hogy mi segít ilyenkor? Először is, ha megadjuk a testünknek, amit megvontunk tőle. Alvás kell, sok víz, megfelelő tápanyagok, nyugalom és edzés. Az edzés minden rossz pillanatunkban jól jön. Az alapokon túl sokat segíthet az is, ha keressük az elmélyülést, bevonódást igénylő feladatokat, és közben persze kinézzük, hogy hol és mikor mulatunk majd legközelebb.
Ez mind oké, de én például rühellem a fesztiválokat. Miért?
Nem nagy bréking, hogy mások vagyunk, más dolgokat szeretünk. Annak, aki nem bírja a tömeget, aki könnyen túlterhelődik és szorongani kezd, ha túl sok inger éri, aki soha nem szeretett zenét hallgatni vagy kivan attól, ha koszos lesz csak a cipője is, nem fog tudni feloldódni egy fesztiválhelyzetben. Ahogy nem fogja élvezni az sem, akinek éppen tele a feje az élettel, aki nem tud a jelenre fókuszálni, nyitott lenni. A korábbi negatív élményeink szintén gátat szabhatnak felszabadult fesztiválozásnak, ahogy az is, ha nem érezzük magunkat biztonságban.
