#ÉLETEM

Ezért kezeli gyerekként a kutyáját

2015. május 3., vasárnap 09:33 |

A kutya nem ember. A kutya egy állat, és így is kell(ene) vele bánnunk. Ez a legmarkánsabb üzenete Cesar Milan Csodálatos kutyadoki címmel futott sorozatának. Tudom, két évadot néztem végig szinte egyhuzamban, mielőtt elhoztuk a tenyésztőtől Miskint, az orosz fekete terriert. Az állítások persze nem eget rengetőek, egy totyogó kisgyerek is simán elgagyoghatná ezeket. A mexikói kutya-rehabilitátor azonban fontosnak tartotta az üzenetet adásról adásra az agyunkba sulykolni, és nem véletlenül. Rengetegen kezelik ugyanis a kutyájukat emberként, de még inkább gyerekként: munyizzák, cukizzák, becézgetik, dédelgetik, öltöztetik, a fotóját mutogatják, köré szervezik az életüket. Cesar Milan azt tanítja, hogy ezzel a viselkedéssel nemhogy jót nem teszünk, de ártunk az állatnak, akinek a stabil, boldog életéhez megközelítőleg sem ilyen bánásmódra van szüksége. A kutya akkor van jól, amikor az ösztöneihez, az evolúciós örökségéhez igazodva az lehet, ami: állat.

De vajon miért csináljuk ezt? Miért viselkedünk szülőként egy kutyával? Az állatmunyizás pszichológiája következik. 

shutterstock 178077773

Ezt diktálják az ösztönök

A világból feldolgozhatatlan mennyiségű információhalmaz zúdul ránk nap mint nap, csakhogy mi akkor érezzük biztonságban magunkat, ha értjük, ami körülöttünk zajlik. Éppen ezért – ha nem is tudatosan, de – számos olyan eljárást alkalmazunk, amivel a világ dolgait számunkra érthető rendszerbe szervezzük, egyszerűsítjük, torzítjuk. Mivel túlélésünknek elengedhetetlen feltétele, hogy képesek legyünk a szociális kapcsolatok kialakítására, így a világból leginkább a saját fajunkat, a saját működésünket ismerjük. Ezt a képességet újszülött kortól lelkesen sajátítjuk el: már a csecsemő számára sincs érdekesebb inger egy másik embernél. Az, hogy másokat megkülönböztetett figyelemmel kezeljünk, a génjeinkbe van kódolva, így van huzalozva az agyunk. Nem véletlen, hogy bármilyen tárgyban képesek vagyunk emberi arcot felfedezni: igen, még akár egy pirítóson is. Ösztönösen hajlamosak vagyunk arra, hogy megszemélyesítsük, emberi tulajdonságokkal, érzésekkel ruházzuk fel a körülöttünk lévő tárgyakat, élőlényeket, mert azok így könnyebben megérthetővé, közelebbivé válnak, mert jobban tudunk kapcsolódni hozzájuk. A kutyák pedig különösen jó alanyok ehhez. 

Azért a kutya is tehet róla

Korábban is írtunk már arról, hogy a kutya az egyetlen olyan állatfajta, melynek természetes környezete az emberi környezet, és egész életére a hozzánk való vonzalom jellemző. A kutya a legsikeresebben háziasított állatunk, remekül igazítottuk a saját igényeinkhez. Nem véletlen, hogy a fene nagy munyizás, a gyerekként dédelgetés leginkább a kutyatartókra jellemző, és sokkal ritkább mondjuk a papagáj-, a hörcsög- vagy a kígyótulajdonosoknál. (Oké, a cicatartóknál is megfigyelhető hasonló, de a macskáknál talán az is segít, hogy parazitákkal fertőzik az érzelmi központunkat. Úgy azért még egyszerűbb.)

shutterstock 209100331

A kutyák a háziasítás során megtanulták értelmezni az emberi kommunikációt, érzékenyek a jelzéseinkre, hajlamosak arra, hogy tanítónak, vezetőnek tekintsenek minket, elfogadják, sőt elvárják, hogy mi határozzuk meg számukra a szabályokat, hogy kereteket adjunk az életüknek. Bécsi kutatók bebizonyították, hogy a kutyák biztonságos bázisként kezelik a gazdájukat, a gazdi a központ, akihez alkalmazkodnak, aki kiindulóbázisként szolgál a világ felfedezéséhez. Ismerős? Pont úgy állnak hozzánk, mint a gyerekek. Ez a hozzáállás pedig ösztönösen kihozza szülőt az emberből, ráadásul vannak tenyésztési irányok, melyekkel még erősítjük is ezt a tendenciát. Számos olyan kutyafajt hoztunk létre, amelyikre jellemzőek az úgynevezett baby face vonások, a csecsemőhöz hasonló nagy szemek és a szimmetrikus arcberendezés (a legtöbb zsebkutya ebbe a kategóriába esik). 

A hormonális háttér is megvan hozzá

A csecsemőre jellemző vonások automatikusan olyan hormonválaszokat indítanak be, melyek a törődésre, gondoskodásra sarkallnak. De a hormonválaszokat nemcsak a gyerek megjelenése indíthatja be. 

Az állatokra általában ritkán jellemző, hogy szemkontaktust tartsanak (ez a legtöbb fajnál az agresszió jele), a kutyáknál azonban nem így van. Ahogy az anya és a csecsemő közötti szemkontaktus serkenti az oxitocin, a kötődést segítő szeretethormon termelődését, úgy a kutatások szerint ez a jelenség az ember-kutya kapcsolatban is felbukkan. A simogatás, a játék, a közösen töltött idő szintén növeli az oxitocin, és csökkenti a stresszhormon szintjét. Tehát azzal az állattal, akivel közös a múltunk, azzal jó lenni – a hormonok hatnak a szervezetünkre, az agyunkra, és így a lelkünkre is. Ráadásul az egész ahhoz hasonlóan működik, ahogy a gyerekeinkhez, a családtagjainkhoz kötődünk.

shutterstock 24211327

A magányunkat enyhítik, de ez nem ok a munyira

Egy amerikai vizsgálat szerint az emberek fele családtagnak tekinti a kutyáját, leggyakrabban azon a szinten kezelik őket, mint a testvéreket, de nem tartják őket olyan fontosnak, mint mondjuk a legjobb barátot. A kutyákhoz való kötődés tehát szoros, nagyon szoros. Itt aztán joggal merülhet fel az a kérdés, hogy vajon ez a kapcsolat egyfajta pótlék-e az ember életében, hogy valamiféle hiányt tölt-e be. Elemi szükségletünk ugyanis a szoros szociális kapcsolatok fenntartása, mivel a magány, a kapcsolatok hiánya stresszor, feszültségforrás, ami hosszú távon nemcsak a lelki, de a testi egészségünkre is kihat.

Ösztönösen keressük tehát egymás társaságát, szeretünk tartozni valakihez, és szeretjük, ha tartozik hozzánk valaki. Ha pedig nincs részünk a számunkra elégséges szociális támogatásban, hát pótoljuk. Mondjuk, tartunk kutyát. Igaz? Nem igaz. Legalábbis egy amerikai vizsgálat szerint a hajlam, hogy kedvencünket megszemélyesítsük nem függ össze azzal, milyen szociális hálóval rendelkezünk. Nem azok az emberek munyizzák inkább a kutyát, akik magányosak. Eszerint az állatok az életünkben nem helyettesítő, inkább kiegészítő szerepet töltenek be.

Vizsgálni persze még bőven akad mit a témán, hiszen azt is tudjuk, hogy az állattartás csökkenti a magány érzését, megvéd a teljes befordulástól, ráadásul a statisztikai adatok alapján a gyermektelen, egyedülálló amerikai  nők körében növekedett a kutyatartók száma. Bár erre a jelenségre rengeteg magyarázat létezhet. 

Na, de akkor végül is miért kezeljük a kutyát gyerekként?

Annyira logikusnak tűnik az akinek nincs gyereke, az a kutyán éli ki az ösztöneit magyarázat, de fentiekből látszik, hogy a kérdésre messze nem ilyen egyszerű a válasz. A jelenséghez hozzájárulhatnak a génjeink, a kutyák viselkedése, az adott ember személyisége és a társadalmunk jelenlegi működése is. De egy biztos: minket akármilyen jó érzéssel tölt el, a kutyának nem jó, ha gyerekként bánunk vele. Ha igazán szeretjük, akkor hagyjuk, hogy állat lehessen. 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta