A monitor a szemre káros a legkevésbé

Olvasási idő kb. 5 perc

Az irodai munka egyik legveszélyesebb része nem meglepő módon a monitor, illetve az, ha nem megfelelően használja.

Az irodai munka kétségkívül sokkal kényelmesebb, mint egy építkezésen gürizni: az ember nem izzad le, nem húzza meg a hátát, és nem ejt nehéz tárgyakat a lábára. De azért azt nem lehet mondani, hogy teljes biztonságban van, hiszen olyan, az egészségét károsító tényezőkkel kerülhet szembe, amiknek talán nem is tulajdonít jelentőséget. Ezek között kiemelt helyen van a monitor használata, illetve azok a gondok, melyek közvetve, vagy közvetlenül ehhez az eszközhöz kapcsolhatóak.

Szem

A monitor nem a legjobb a szemnek. Ez a helyzet ugyan az évekkel, és a technika fejlődésével javult, de teljesen nem oldódott meg. A régi, nagy hasú, katódsugárcsöves monitorok sugárzása, vibrálása nem csak fárasztotta a szemet, hanem komoly fejfájást, szédülést is kiválthatott, méghozzá viszonylag rövid időn belül, főleg ha valaki naphosszat bámulta. A modern, folyadékkristályos, lapos kijelzőkkel ilyen probléma már nem igazán merül fel, és a szemet sem károsítják olyan mértékben, mint elődeik.

Fotó: Tas10 / Europress / Getty

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ártalmatlanok lennének. A crt monitorokhoz képernyőre szerelhető, hálószerű szűrőt, később pedig szemüveget is lehetett kapni, amivel csökkenthető volt a hatásuk. Ma már ezekre nincs szükség, kivéve akkor, ha valakinek problémája van a szemével. Ez ráadásul nem kell, hogy a hétköznapokban gondot okozzon, így sokszor nem is derül ki a probléma, csak a tünetek jelentkezésével. Ilyenkor a szem elfárad, sok esetben jelentkezik fejfájás, enyhe szédülés, akár hányinger. A gond pedig a következő: a mostani monitorok technológiája nem okoz gondot az egészséges szemnek – ésszerű keretek között – ám az apróbb látási hibákat felerősíti, a rejtetteket pedig előhozza.

A monitorral dolgozóknak tehát mindenképpen érdemes kétévente megnézetni a szemüket, hogy minden rendben van-e. Ha nem, akkor sem kell minden esetben állandó szemüvegre gondolni: a kisebb hibákat korrigálni lehet olyan szemüveggel, amit csak a monitor előtt használ. Ezek jó esetben színezett lencsét is kapnak, hogy a szemet nyugtassák, a fáradását lassítsák. Fontos momentum még az is, hogy természetes körülmények között az ember nagyjából 25-ször pislog egy perc alatt. Ez a szám erős koncentráció hatására akár 10 alá is csökkenhet, ami – azzal együtt, hogy a monitor esetében közvetlenül egy fényforrást néz –, nagyon nem tesz jót a szemének: a szemgolyó kiszáradását, fájdalmas, szúró érzést eredményezhet.

"A monitor előhozza a fénytörési hibákat, úgy, mint: szemtengely ferdülést (astygmia),rövidlátást (myopia), túllátást (hypermetropia), valamint a rejtett kancsalságot (heterophoria). Ez a külső szemizmok egyensúlyának a zavara. Ilyenkor nem látszik a kancsalság, de a gyengébb izom a monitor jelentette extra igénybevétel hatására túlterhelt lesz, és ez fejfájáshoz vezet. Ez fáradtságot, égő érzést, fejfájást okozhat, de szerencsére nem vezet maradandó károsodáshoz" – mondja dr. Vártók Éva Mária szemész szakorvos, csoportvezető főorvos.

„A szemüveg helyett kontaktlencse is használható, ha nem áll fenn extrém szemszárazság vagy rejtett kancsalság. Ahhoz, hogy a szemei egészségét megőrizze, és a fáradságot enyhítse, rendszeresen - óránként 10 percig - pihentesse a szemét! Nézzen ilyenkor a távolba, kis időre csukja be, takarja le a tenyerével a szemeit! Szorítsa össze erősen a szemhéját, hogy a szemfelszínt borító könnyfilm regenerálódhasson!” - tanácsolja a szakértő.

Fotó: Lostudio8 / Europress / Getty

Gerinc

A monitor a gerincre sem gyakorol jó hatást. Két szempontból sem: az egyik közvetlen, a másik közvetett.

Közvetlenül a rossz magasságban elhelyezett képernyő okozhat gondot: ilyenkor ugyanis jellemzően túlságosan alacsonyan van a kijelző, így az ember egyenes háttal ülve erősen lebiccenti a fejét, hogy lássa, amit csinál. Ez azonban nagyon fárasztó, így egy idő után begörnyed, a vállait előrehúzza, ezáltal a nyaki gerincet tartó, mozgató izmokhoz futó erek összeszűkülnek, kevesebb vért szállítanak. A folyamatos terhelt pozíció izomfeszüléseket, görcsöket okoz, amik fejfájást, nyak és vállfájdalmakat, valamint koncentrációzavart, rossz közérzetet, fáradékonyságot, és még egy sor kellemetlen tünetet produkálnak.

A helyes testtartás mellett a problémát, ha már kialakult, kezelni is érdemes

„Az ülőmunkát végzőknél a nyakfájdalom egy olyan gond, ami nagyon sűrűn jelentkezik, mivel a folyamatos rossz testtartás következtében az adott testrészen feszültség alakul ki. Nyaki panaszok esetén ez a fej állandó előredőléséből és lehajtásából származik, amely egy idő után izommerevséget, kötöttséget okozhat. A helytelen testtartás ráadásul sokszor gyulladásban lévő csomókat, úgynevezett trigger pontokat eredményez, melyek nyomhatják a környező idegeket, így a fájdalom kisugározhat akár más részekre is. Ezért ilyenkor a nyak fájdalmán kívülfej-váll-hátpanaszokis jelentkeznek. A fájdalom enyhítése és elkerülése érdekében gyógymasszázs, illetve gyógytorna is javasolt, hiszen masszázs hatására az izomfeszülés oldódik, gyógytornával pedig a hátizmok megerősödnek, és így könnyebben elérhető a megfelelő tartás is.

A sérv – bárhol is alakuljon ki­,- leghatásosabb megelőzése az a rendszeres, ám nem túlzásba vitt testmozgás, aminek hatására a gerinc melletti izmok megerősödnek, így a csigolyák között elhelyezkedő porckorongok külső részét adó rostos gyűrű kevésbé gyengül meg az idők folyamán. Fontos továbbá ügyelni kell az otthonában és a munkahelyén a számítógép megfelelő beállítására, és helyére is , hiszen a fej folyamatos lehajtása és előredöntése mind abnormális pozícióba kényszerítik a nyakat. Ezért az irodákban dolgozóknak mindenképpen figyelniük kell arra, hogy a monitor szemmagasságban legyen, illetve arra, hogy óránként szánjanak egy kis időt a nyak átmozgatására, körzésére. Ha probléma jelentkezik, a pontos diagnózishoz mindenképpen érdemes orvossal konzultálni, és így kiválasztani a legmegfelelőbb kezelést, vagy mozgásformát” – tanácsolja dr. Váradi Éva főorvosnő, a Fájdalomközpont aktív fájdalomcsillapítás specialistája

Nem közvetlenül a monitor okozza a másik, gerincet érintő gondot, de nagy szerepe lehet abban, ha ez a probléma előkerül. Ebben az esetben az ágyéki gerinc az érintett, ami a nem megfelelő tartás miatt kerül extra terhelés alá. Amikor a széken a monitorhoz előrehajolva, nem egyenes háttal ül, akkor az ágyéki gerincszakasz természetes homorú görbülete kidomborodik, ez pedig olyan helyzetbe kényszeríti az itt található izmokat, ami hosszútávon, vagyis néhány óra alatt már okozhat feszülést, fájdalmat. A gerinc nem megfelelő terhelése ebben az esetben is gerincsérvhez vezethet, aminek kezelése már nem csak néhány nap, vagy hét lesz.

Fotó: Digital Vision. / Europress / Getty

Elhízás

Természetesen nem szabad megfeledkezni a monitorral való munka egyik legjellemzőbb, bár nem közvetlen hatásáról. Az ülő helyzet, a mozgásszegény életmód, és a nass sem tesznek jót az alakjának, hát még, ha ezek együtt vannak jelen. A monitorral, vagyis jellemzően az irodában dolgozók többsége ki van téve ennek a lehetőségnek. Ezt persze sokféleképpen próbálták már kiküszöbölni, mint például az olyan munkapult kialakításával, ahol állni kell, de ettől még a mozgás nincs garantálva.

Nincs mit tenni, erőt kell, hogy vegyen magán, és járjon el rendszeresen edzeni, mert magában a táplálkozás megváltoztatása nem fog segíteni. Ráadásul, ha mozogni kezd, akkor a kezdeti nehézségek, és az időnként beköszöntő „én ezt nem akarom” érzés ellenére is javulni fog a teljesítménye, de ami fontosabb, jobb lesz a közérzete, és több energiája is lesz, amit a családjára, hobbyjára tud fordítani.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Mi a kör sugarának jele? Alapkvíz geometriából

Noha geometriából is megannyi ismeretet próbáltak átadni iskolai tanulmányaink során, nem biztos, hogy mindenre pontosan emlékszünk a tananyagból. Jó hír azonban, hogy kvízünkben ezúttal csak az alapokra vagyunk kíváncsiak.

Életem

Rejtőzködő kór fenyegeti a kutyákat: egy rossz mozdulatból is csonttörés lehet

Az osteogenesis imperfecta nevű örökletes genetikai rendellenesség miatt akár egyetlen rossz mozdulat is súlyos csonttöréshez vezethet kedvencünknél. A betegség a kollagénképződés zavara miatt alakul ki, és már kölyökkortól kezdve veszélyezteti az érintett kutyák életminőségét, mivel csontjaik az üveghez hasonlóan törékennyé válnak.

Világom

Az USA-ba készülnek az irániak – Trump semmit sem tehet ellene

Az iráni válogatott a jelenlegi állás szerint ott lesz a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon. Marco Rubio amerikai külügyminiszter egyértelművé tette, hogy Washingtonnak nincs kifogása az iráni futballisták részvétele ellen, a biztonsági aggályok legfeljebb a csapat környezetéhez tartozó egyes személyekre vonatkozhatnak.

Mindennapi

Fontos határidőre figyelmeztet a NAV, magyarok tömegét érinti

Vészesen közeledik a május 20-i határidő, ameddig a hazai adózóknak be kell adniuk személyi jövedelemadó-bevallásukat az elektronikus eSZJA felületen vagy személyesen. Bár az adóhivatal már 5,6 millió tervezetet készített el, a tapasztalatok szerint még mindig rengetegen halogatják az ügyintézést az utolsó pillanatra.

Mindennapi

Így lehet nyugdíjad, ha nem voltál bejelentve

Sokan csak a nyugdíjba vonuláskor szembesülnek azzal, hogy korábbi munkaadójuk valójában nem jelentette be őket. A juttatást akkor sem kell veszni hagyni, megvan a módszer, miként lehet bizonyítani a munkaviszony meglétét.