Így kezelje, ha leégés után hámlik a bőr

Olvasási idő kb. 4 perc

Semmiképp se hámozza le a cafatokat, inkább hidratáljon, és várjon türelemmel.

A magyarok nagy többsége tapasztalta már, mivel jár a felelőtlen napozás: egy órával később már fájdalmas bőrpír jelzi, hogy túl sok időt töltöttünk a napon, majd a tünetek tovább erősödnek 24 órán keresztül, pár napon belül pedig hámlani kezd a bőr. A leégéssel már korábban is többször foglalkoztunk, most inkább annak nézünk utána, hogy mit tehetünk a hámló bőrrel.

„Első fokú égés esetén csupán enyhe bőrpír jelentkezik, amelynek finom hámlás lesz az eredménye, és ez szinte észre sem vehető. Másodfokú égés esetében azonban hólyagok jelennek meg, és cafatokban kezd hámlani a bőr. A hámlás pár nappal a leégés után kezdődik, és nagyjából ennyi idő kell ahhoz is, hogy elmúljon. Persze ez függ attól, hogy milyen fokú a leégés, milyen az illető bőrtípusa és mennyire ápolja az adott területet a leégés után” – nyilatkozta a Díványnak dr. Vass Ilona bőrgyógyász.

Bár tényleg nehéz megállni, a szakértő szerint semmiképpen ne kezdjük el leszedegetni a bőrcafatokat, főleg ne közvetlenül a hámlás elején. „Ha ugyanis segítünk a hámsejtek leválásánál, apró mikrosérüléseket is okozhatunk, és ezeken könnyen behatolhat mindenféle kórokozó. Hagyni kell, hogy a szervezetünk tegye a maga dolgát” – javasolja dr. Vass Ilona.

Védje a DNS-t!

Ez önmagában persze nem elég, de gyulladáscsökkentő és hidratáló termékekkel, készítményekkel elősegíthető a gyógyulás. „Van olyan testápoló, amely mandulatejet és -olajat tartalmaz, valamint van benne egy DNS-védő és regeneráló hatóanyag. Az UV-sugárzás a hámsejtek DNS-ét, vagyis örökítő anyagát károsítja, és ha már leégtünk, akkor valószínűleg károsodás is történt, és ezt képes ez a hatóanyag, a Cassia alata kivonata kiküszöbölni” – nyilatkozta a bőrgyógyász. Hozzátette, amíg el nem múlnak a tünetek, a napozás egyáltalán nem javasolt, és ha teheti, az érintett területet a teljes gyógyulásig mindig fedje el valamilyen ruhadarabbal.

A leégést, és nem túl vonzó következményét, a hámlást persze meg is lehet előzni, ha pontosan annyit tartózkodik a napon, amennyit a bőrtípusa és a használt napvédő termékek megengednek. Amikor kiszámolja a napozás időtartamát, nem szabad elfeledkezni arról sem,  hogy vannak olyan bőr- illetve szisztémás betegségek és gyógyszerek is, amelyek fokozzák a bőr fényérzékenységét. Ez azt jelenti, hogy rövidebb idő is elég ahhoz, hogy leégjen.

Nyomás a konyhába!

A leégés kezelésére az interneten rengeteg módszert lehet találni. Azt ugyan nem tudjuk, hogy a leégéskor érzett jellegzetes fájdalomért felelős CXCL5 nevű fehérjével kapcsolatos kutatások pontosan hogy is állnak, de így sincs ok az aggodalomra, ennél sokkal érthetőbb és élvezetesebb dolgok is segíthetnek nekünk a regenerálódásban: például a bor. És ez csak a kezdet.

Mint korábbi cikkünkben is írtuk, az aloe vera is igazi adu ász. Ha a növény nedvét közvetlenül szeretné felhasználni, ám még soha nem alkalmazta előtte, akkor először mindenképpen próbálja ki egy kisebb, nem leégett területen: így kiderül, allergiás-e rá. A szakértők azt ajánlják, ha nincs otthon saját növénye, hanem valamilyen aloe vera tartalmú terméket alkalmazna, akkor ne gélt, vagy alkoholt tartalmazót válasszon, ezek ugyanis szárítják a bőrt.

A kamillatea szintén nem rossz választás, a borogatáson túl magukat a filtereket is elhelyezheti a leégett területen, de akár szivaccsal is eloszlathatja a kívánt részeken a folyadékot. Dr. Vass Ilona azért azt ajánlja, ne vigye túlzásba a kezelést, ugyanis a kamilla is szárítja a bőrt, így fokozottan ügyelni kell a hidratálásra. Sok helyen javasolják az almaecetet is, hiszen szárítja a bőrt, így segít eltüntetni a hólyagokat, és ezzel elvileg kiküszöbölhetőek lennének a fertőzések. Ez jól hangzik, de egy baj van vele: éget, mint a pokol. Dr. Debra Jaliman, a Skin Rules: Trade Secrets from a Top New York Dermatologistcímű könyv szerzője szerint azért nem teljesen elvetendő ötlet az almaecet alkalmazása, csak érdemes 1:1 arányban felhígítani vízzel.

A konyha egyébként kimeríthetetlen forrása a jótékony hatású szereknek, ugyanis a méztől kezdve az uborkán át a zabkásáig, sőt a szódabikarbónáig sok minden enyhítheti a kínokat. A szódabikarbónát langyos vízzel vagy pár csepp levendulaolajjal is összekeverheti, majd miután felvitte a bőrére, hagyja megszáradni, majd öblítse le egy kis vízzel. És persze ott van a jól bevált tejfölös és joghurtos módszer is, amiről már korábban is írtunk. Egy dolgot ne felejtsünk el, minél zsírszegényebb a termék, annál kevésbé hatásos.

Borotvahab?!

Sokan esküsznek a mentol tartalmú krémekre, egyesek például borotvahabot kennek a leégett részekre. A Stylelist szakértői, dr. Debra Jaliman és dr. Heidi Waldorf szerint a mentol, kámfor és eukaliptusz tartalmú krémek valóban segíthetnek enyhíteni a tüneteket, de nem ez a legjobb megoldás, és azt sem javasolják, hogy eső után köpönyegként utólagosan kenjük be naptejjel az érintett területeket. Dr. Jaliman szerint ugyan egyes naptejek tartalmaznak cink-oxidot, aminek van gyulladáscsökkentő hatása, de a többi kémiai úton működő termékben található anyag a megégett bőrt már csak irritálhatja. Dr. Heidi Waldorf szerint pedig a naptej utólag használva legfeljebb hidratálni képes egy kicsit a bőrt, de egyébként semmi haszna.

Ők úgy vélik, az a legbiztosabb, ha a pórul járt napozó gyulladáscsökkentő tablettákat szed, és az érintett területet be is keni ilyen hatással bíró termékekkel - mondjuk egy 1%-os hirdokortizonos krémmel -, amilyen hamar csak lehet. A hideg vizes borogatás szintén segíthet, de semmiképpen ne feledkezzünk meg a megfelelő hidratálásról. Szerintük nem kell feltétlenül a legdrágább, legmenőbb napozás utáni szereket venni, ha van otthon jó minőségű, irritációt okozó anyagoktól mentes testápolónk, az bőven jó.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.