A KSH adatai szerint az 1990-es években kb. kétszer annyian házasodtak meg, mint most, azonban az évi válások száma szinte alig változott: az elmúlt időszakban csupán kb. 36 ezren léptek frigyre Magyarországon, és abból is közel 24000 esetben válással végződött. De vajon mi az oka annak, hogy ennyien döntenek amellett, hogy jobb külön folytatni az útjaikat házastársuktól?
Eljegyzéskor még sokan azt gondolják, hogy a házasságuk tökéletes és példaértékű lesz, csakúgy, mint az esküvőjük. A probléma csak az, hogy ezt a kapcsolat túlságosan korai szakaszában teszik, amikor a romantika legyűri az alapos megismerkedést. Persze, amikor a végeredmény mégsem olyan, mint amilyennek elképzeltük, kezdődnek a bonyodalmak.
„A válás okai nagyon sokfélék lehetnek: érzelmi elhidegülés, megcsalás, szexuális diszharmónia, agresszió és alkoholproblémák, számítógépfüggőség, családon belüli erőszak, és sorolhatnánk tovább. Sokszor az emberek azt élik meg, hogy nem azt kapták a házasságtól, amire számítottak, és ez csalódottá teszi őket. Gyakori a válás kapuzárási pánik idején, amikor egy jóval fiatalabb partner által szeretnék megállítani, konzerválni a folyamatosan múló időt. Ezen kívül a fogyasztói társadalmak 'dobd el, vegyél újat, jobbat' szemlélete nemcsak a mobiltelefonok gyakori cserélgetésére van hatással, mindenhova beszivárog. Így 'legfeljebb majd elválunk', gondolják a házasságkötéskor sokan”- magyarázza Rolyák Gyöngyi pszichológus.
A szakember szerint sajnos gyakoriak a meggondolatlan frigyek is, amikor szinte még nem is ismerték meg egymást kellőképp a felek, csak egymás vonzerejét érzik, a pozitív tulajdonságokat veszik észre. Ekkor még nem a teljes egyéniséget látják, nem derült ki, a másik hogyan viselkedik az élet mindennapi, átlagos problémahelyzeteiben, nehézségben.
Az is nehezít a helyzeten, hogy az együttjárás-eljegyzés-házasság-gyerek tradicionálisan kialakult folyamata helyett ma már gyakran az együttjárás idején jön a gyerek, tehát sokkal hamarabb, mint hogy kiderülhetett volna, valóban összeillenek-e, és tudnak-e hosszabb távon egymással élni a felek.
„Sokan elfeledkeznek arról, hogy a házasságnak különböző szakaszai vannak. A mézeshetek-hónapok után megállapodik a kapcsolat, már megismerték és elfogadták egymást, kialakult a "mi" élmény, amit a gyerekek születése még jobban megerősít és egy család lesznek. Gyerekeket nevelnek, lakást vesznek, építik a karrierjüket, sokszor még tanulnak is. Mindazok az erőforrások, amelyek a szerelemből, családalapításból, az élet "elkezdésének" újdonságából fakadnak, egy idő után kimerülnek, elfáradnak, s a kettesben töltött idő egyre csökken. Közös életük színes, izgalmas eseményei (házasság, gyerekszületés, közös otthon, munkahely) után beáll egy ritmus, sok felelősség, problémák, nehézségek stb., s egy idő után már csak ezeket látják, és nem veszik észre a sok jót, ami velük történik. Ez következik be a bűvös hetedik év tájékán, s ekkor derül ki, elég megalapozott-e a kapcsolat ahhoz, hogy mindezeken átbillenjenek, s jóban-rosszban képesek-e tovább folytatni a „szürke” hétköznapokat, amik valójában most is színesek, csak rajtuk van másmilyen szemüveg a rózsaszínű helyett” – mondja a pszichológus.
De mi van akkor, ha mindketten úgy érezzük, válságba jutott a kapcsolatunk, és már alig találunk örömöt az együttlétekben? A szakemberek szerint a legrosszabb az, amikor már közömbösek vagyunk egymás számára, ha azonban a veszekedéseinkben még vannak érzelmek (tehát van még dinamika a kapcsolatban), akkor menthető a házasság. Sokan azonban nem jól kezdenek hozzá.
„Ha a felek szeretik egymást, de válságban van a kapcsolatuk, sokan egy időre a különélést választják. Én viszont azt gondolom, hogy ha együtt nem tudják megoldani gondjaikat, akkor mitől sikerülne ez külön? Fontos, hogy ha vannak problémáink, akkor azokra együtt, közösen kell megoldást találnunk” – javasolja a szakember.
Ne frusztráljon senkit az, hogy nagyanyáink korában "bezzeg még életre szóló házasságok köttettek". Csak annyi volt a titok, hogy drága is volt válni, ráadásul megbélyegző. Az szinte biztos, hogy a maihoz hasonló körülmények közt több házasságbontás lett volna, de nem annyi, mint manapság, mivel merőben más életet éltek. A pszichológus szerint évszázados hagyományoknak és reflexeknek kellett változni ahhoz, hogy a nők eljussanak oda, hogy joguk van elválni, ha válságban a kapcsolat, és nem tudják közösen megoldani. Az egyenjogúság megélése, a munkában szerzett magabiztosság, önbizalom kellett ahhoz, hogy egy nő elhiggye, megáll a lábán egyedül is, és nem kell elviselnie mindazt, amit kifogásol házasságában. Persze, mindez neveltetés kérdése, sokaknál ez a beidegződés még ma is él, hiszen egyesek még ma is a régi szellemben élnek, és minden körülmény mellett együtt maradnak házastársukkal.
