Így kell jól kefélni

Olvasási idő kb. 4 perc

Kis fésű- és hajkefe-áttekintés, avagy milyen hajhoz, milyen célra mit érdemes használni.

Ha a szépségről és az egészségről van szó, akkor kellően körültekintően kell választani, és nem mindegy, hogy milyen fésűvel vagy hajkefével fésülködünk. Zsidró Tamás szerint a frizuratípus, valamint az eszköz anyaga a legfontosabb, és meleg levegővel működő körkefe is ígéretes találmány, főleg most, hogy már nem ragad a hajunkba.

Azt már kielemeztük, hogyan is kell kiválasztani a legtökéletesebb fogkefét, most viszont annak jártunk utána, hogy mi a helyzet a hajkefék és fésűk frontján. Választék ezekből is van bőven és előkelő helyet foglalnak el a legfontosabb szépségipari kellékek sorában. Értelemszerűen nagyon fontos szempont az, hogy milyen típusú hajunk van: vékony- vagy vastag szálú, egyenes vagy göndör; hogy milyen hosszú, és az sem mindegy, hogyan is szeretnénk formázni.

Zsidró Tamás szerint a frizuratípustól függően kell kiválasztani a megfelelő eszközöket: „Ha van egy vékonyszálú, középhosszú hajú hölgy, akkor ne vegyen óriási körkefét, inkább közepes méretűt. Akinek viszont vastagabb szálú, hullámosabb haja van, ő már használhat nagyobb átmérőjűt, a rövid hajúaknak pedig természetesen a kisebb átmérőjű körkefék ajánlottak. Ezt a típusú eszközt egyébként akkor használjuk, amikor nagy hangsúly van a formázáson. Vannak félkör alakú kefék is, amelyek azoknak a rövid hajúaknak jó, akiknél a vágás nagyon domináns, igazából nem is kéne hajkefével szárítani, csak át kell dobálni egyik oldalról a másikra, és így is gyönyörűen beszárad.”

A vásárlásnál természetesen nagyon fontos az is, hogy milyen anyagból készült az adott eszköz. „Vannak a gyengébb minőségű műanyag hajkefék, amelyek már egy szárítás után megpuhulnak a hajban, és így nem lehet velük formázni. Az eggyel jobbak szintén műanyagból készülnek, de már megtartják az erősségüket. Ezeket az antisztatikus műanyagból és fémből készült hajkefék követik, majd a ranglista tetején helyezkednek el a disznószőrből vagy fából készültek” – nyilatkozta a Díványnak Zsidró Tamás. Ha mégis ragaszkodunk a műanyaghoz, hiszen ezek nyilván olcsóbbak, a Hairfinder szerint érdemes elvégezni a következő tesztet: húzzuk végig a kefét az alkarunkon, ha puhának, de mégis erősnek tűnik, akkor jöhet, de ha durvának érezzük és kicsit megkarcolja a bőrünket, akkor bizony felejtsük el.

Természetesen fésűből sem mindegy, hogy milyet veszünk: „Aki nem szakember, a fésűt majdnem csak bontásra használja vagy ha mondjuk besüti a haját, akkor ezzel választja szét. Én azt ajánlom, hogy jó erős, kicsit vastagabb fésűt vegyenek, mert az olcsó, kis színes fésűk nagyon könnyen eltörnek. A haj hosszúságának és mennyiségének megfelelően kell választani fésűt. Természetesen a funkció sem mindegy, a bontófésűk nagyobb fogúak, nagyobbak a hézagok, amelyek pedig hajsütéshez, formázáshoz valóak, kisebb fogúak és sűrűbbek.”

És hogy van-e értelme a hőkibocsátó hajkeféknek? „Egyszer régen megjelent a szalonunkban egy hölgy, akinek egy ilyen szerkezet volt a hajában. Amikor otthon akarta elkészíteni a frizuráját, olyan szerencsétlenül tekeredett fel a haja, hogy nem tudta kiszedni, és ezért felhívott minket, mi pedig megkértük, hogy jöjjön be hozzánk, mert másként nem tudjuk megoldani. Gondolom ez sok helyen megtörtént, mert most már olyanokat gyártanak, amelyek egy gombnyomásra behúzzák a keferészt. Sok vendégem használja egyébként ezeket, persze kell hozzá egy kis kézügyesség.”

Egy kis kefe- és fésűtan

A lapát alakú hajkefének szögletes feje van, és közepesen hosszú, valamint hosszú hajhoz ajánlott, ha azonban rétegzett frizuránk van, inkább válasszunk más hajformázó eszközt. Használata jót tesz a vérkeringésnek és a gubancokat is el lehet vele tüntetni.

A párnás hajkefét minden hajtípushoz ajánlják, segít eloszlatni a természetesen keletkező faggyút, a hajunk sima lesz tőle, és vékony hajúak is bártan használhatják, sőt.

A fémtüskés hajkefét azok használhatják leginkább, akinek hullámos és vékonyszálú hajuk van.

Szellőzős hajkefével sokkal könnyebben megszárad a haj, mert nem reked meg a hő, volument ad neki, sűrűbb, dúsabb hatást érhetünk el vele, rövidebb frizuráknál remekül használható.

Formázó hajkefék és körkefék esetében az előbbieket inkább az egyenesebb frizuráknál használják. Az utóbbiakkal pedig szabadon göndöríthetünk, hullámosíthatunk, az átmérőtől függ, hogy milyen lesz a végeredmény. A hajtövek megemeléséhez, valamint a frufruk formázáshoz is remekül illik, és fura módon ki is lehet vele egyenesíteni a hajat.

A ritka fogú fésű a kócos haj legnagyobb ellensége, és a nedves hajat kizárólag ezzel kell gubancmentesíteni, hajmosás közben egyébként nyugodtan használhatjuk, hogy a különböző hajápoló-szereket egyenletes tudjuk eloszlatni.

A normális fésű szép simává teszi a frizuránkat. Egyébként minél inkább vékony szálú a hajunk, annál sűrűbb fogazatú fésűt ajánlott használni és a copfkészítéshez is ezek ajánlottak inkább, így nem lesznek Mariana-árkok a fejtetőnkön.

Forrás: Hairfinder, Howcast, HotCombs

Néha hasznos lehet elővenni az összes kefét és fésűt, persze csak a megfelelő sorrendben – olvasható a Wikihow egyik bejegyzésében. Először egy ritkább kefével vagy fésűvel bontsuk ki a gubancokat, majd jöhet a párnás és a lapát hajkefe, utolsó simításként pedig használjunk egy szokványos fésűt. Ha túl sok a gubanc, érdemes először az ujjainkkal szétbontani, amennyit csak lehet. Ha nem akarjuk, hogy a fésűtől elektrosztatikusan feltöltődött hajunk miatt pitypang fejünk legyen, akkor egy kicsit vizezzük be a kefét és a fésűt, így biztosan nem áll majd a hajunk a szélrózsa minden irányába. Ezt persze azzal is ki tudjuk védeni, ha fából készült fésűt használunk.

Nagyon fontos a hajformázó eszközök tisztítása. Egyes források szerint hetente, mások szerint havonta érdemes átmosni ezeket samponos, szappanos vízzel. Először természetesen el kell távolítani a hajszálakat, a fésűknél ez viszonylag könnyen megy, a keféknél viszont érdemes egyéb eszközöket bevetni, mondjuk egy ritkább fogú fésűt. Miután beáztattuk a hajformázó eszközt, egy fogkefével szépen, alaposan dörzsöljük át a fejet, majd jöhet a hideg vizes öblítés. Ezután rázzuk ki belőle a vizet és törölgessük meg, majd hagyjuk megszáradni. A fából készült hajkeféknél és fésűknél bánjunk óvatosan a vízzel! Kidobni csak akkor kell a hajkeféket és fésűket, ha eldeformálódnak, eltörnek, elkopnak a serték. Zsidró Tamás elmondta, a szalonban egy-két év az élettartama ezeknek az eszközöknek, de egy háztartásban biztos, hogy nyolc-tíz évig kitartanak.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.