Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az indulás bátortalanra sikeredett, mert furcsa volt egy ekkora állatot navigálni, de az mindenért kárpótolt, hogy csengetve csukhattuk be a sziszegős ajtókat. A BKV szabadlábon lévő PR-csapata családi nappal kedveskedett szombaton a drága utasoknak a cinkotai Buszgarázsban.
Gyerekkori álmom volt, hogy egyszer trolit vezethessek, de nem azért, mert kellemes kis agyvérzéseket szeretnék kapni a budapesti forgalomban, inkább csak egy legenda miatt. Ugyanis valaki azt mondta nekem, hogy a régi típusú trolikat még világháborús tankokból csinálták. Ez a misztikus élmény vezérelt, amikor kilátogattam Cinkotára tesztvezetni, de a trolik sajnos nem itt voltak, viszont a hagyományos BKV buszok igen. Nem gondoltam volna, hogy ekkora lesz az érdeklődés: a tesztvezetésre jelentkezők sátra előtt óriási sor kígyózott, ahonnan azonnal kiszabadult a nap első BKV-s vicce is. „Amikor Bush elnök hazánkban járt, vajon miért tudott olyan gyorsan bejutni a reptérről a fővárosba? - Hát, mert a Bush-sávon jött!”
Járatszámos busztáblával a hónuk alatt mászkáltak
A telep forró betonjára felverte sátrait a zsibvásár: találtunk egy halom buszos képeslapot, hűtőmágnest, maketteket, melyekért elég sokat kértek (4-8 ezer volt darabja), ám a legátfogóbb élményt a mézeskalácsosnál találtuk: egy hatalmas, részletesen kidolgozott pénisz alakú nyalóka figyelt a gumicukrok közül, hatszázért, az ehetetlen klasszikus törökméz szomszédságában. A vegákat főtt kukorica, a húsimádókat hamburger várta.
Egyre több embert láttunk járatszámos busztáblával a hónuk alatt mászkálni, és némi nyomozás után kiderítettük, hogy 810 forintos áron bárki hozzájuthat ezekhez a relikviákhoz a hivatalos BKV shop sátránál. Természetesen mindenki a megboldogult 200E – Ferihegy járat tábláját kereste, de az eladónők szerint azokat már reggel elkapkodták a szemfülesek, és nekünk már nem jutott egy darab se. Moszkva teres viszont volt még, így hát megelégedtünk egy másik kiírtott névvel, és a Moszkva tér – Dísz tér, 16A jelzésű busz táblájával. Mivel valódi, forgalomból kivont és leselejtezett táblák voltak, mindenki irigykedve leste a másik hóna alatt lévő példányt, hogy kinek tisztább és karcmentesebb a szerzeménye.
Busz van, sör nincs
„Ó, apa, ezt nézzük meg, felülhetek ráááá?!” – kiabálja egy hét év körüli kisfiú, majd széttárt karokkal rohan egy régi busz felé, ami úgy csillog a forró napon, mint Darth Vader sisakja. A családi napra leporolták és kihozták a garázsból a régi típusú buszokat, igazi retróélménnyel ajándékozva meg a látogatókat. Felmásztunk az egyik régi buszra, elámultunk, hogy milyen jó állapotban van kívül-belül, és milyen okos ötlet volt anno bőrbevonattal ellátni minden kapaszkodót - ugyanakkor a tapintását a férfiak kissé zavarba ejtőnek találhatják. Ami a legmegdöbbentőbb, hogy a régi buszoknak még mindig 'régi busz' szaga van, pedig simán lehetne citrusos bútorápoló szaga is.
A színpadon reggel óta gajdolt a moderátor, így megtudtuk, hogy a BKV busz tesztvezetésen csak az vehet részt, akinek van B-kategóriás jogsija és színjózan. Az utóbbi nem volt nehéz, mivel sörsátrat nem találtunk, sőt, a telep egész területén nulltolerancia uralkodott. A tomboló hőséget kétszeres erővel verte vissza a forró beton, így hamar úgy éreztük magunkat, mint egy frissen kiégett metrókocsiban. Majd fölfedeztük, hogy légkondicionált autóbuszokba is lehet menekülni a hőség elől. Útközben találtunk arcfestést, ami legalább annyira bájos a gyerekeken, mint amilyen kínos a felnőtteken, ám ha ez mégsem volt elég a kisebbeknek, hatalmas Garfielddal is fotózkodhattak, a háttérben légvárral. Amikor huszadjára is beleüvöltötték a mikrofonba, hogy 11-től szen-zá-ci-ós Rákkendroll bemutató lesz a színpadon, elmentünk hamburgerezni.
Minket mikor visz majd az új szuperbusz?
Az egész happening abból az alkalomból jött létre, hogy idén 35 éves a cinkotai Autóbuszgarázs, a szombati alkalom egy szakszervezeti rendezvény volt, a BKV együttműködésével. A járműparkban megismerkedtünk a V187-es szuperbusszal, ami kéttengelyes és hosszának köszönhetően kuriózum a hazai tömegközlekedésben: a rugalmas belső tér 110 utas befogadására alkalmas. Megjelenésében kívül-belül a városi jólétet sugallja.
A gyerekeknek hatalmas élmény volt a retróbuszok volánja mögé ülni, néhány apukának pedig még nagyobb: körberajongták örömükben a járgányt és talán jobban tudták a technikai adatokat, mint maguk a sofőrök. Azt hiszem, engem is elragadt volna a buszmámor, ha 20 évvel fiatalabb vagyok. A legrégebbi darab az Ikarus 620-as volt, ami már-már emberi szemekkel meredt ránk fényszóróival, és kiváló állapotban ült kerekein - egy kicsit még a motorját is feltúráztatták a kedvünkért, hogy lássuk, van még benne szufla.
Ahogy megláttam a darabot, elindult a fejemben egy olyan trillázó zongorafutam, amivel a némafilmeket szokták kísérni. Ezt a modellt az Ikarus 60-as típusú autóbuszok továbbfejlesztett változataként gyártották 1958 és 1972 között, a városi forgalomnak. Őt követték a már távolsági közlekedés céljára is alkalmas Ikarus 630 típusú, alvázas járművek. Ez az új típus nem hozott látványos műszaki fejlesztést, inkább a növekvő utasforgalommal járó igényt elégítette ki.
BKV kalandpark és Réka szerelme
Megismerkedtünk az EBSF projekttel, a BKV és a MAN közösen kifejlesztett tesztautóbuszával, a MAN Lion's City GL alacsonypadlós városi csuklós autóbusszal, amely összesen 124 főt képes szállítani, közel luxuskörülmények között. Amíg ámultuk a vasat, a színpadon újabb eseményt konferáltak be: a 10 éven aluli gyerekek szavalóversenyét. Ilyen, és ehhez hasonló párbeszédekkel boldogítottak: „- Hogy hívnak, kislány? – Réka. – És kibe vagy szerelmes, Réka? – Az Ádámba. – És mit énekelsz nekünk, Réka?” stb., majd a moderátor valamiért minden gyerek szájába a Mizu c. számot akarta tuszkolni. A bátor gyerekeknek valami különdíj is járt ezért, de nem figyeltük, hogy mi. Utána valami kvízjáték következett, hülye és nehéz „milyen hosszú / mennyit fogyaszt” - típusú BKV-s kérdésekkel, de az kimaradt, hogy „tippelje meg annak időpontját, hogy a bérlet ára mikor lépi át a lélektani tízezer forintos határt.” A vetélkedők között is szétnéztünk, de nem találtuk az Ellenőr elöli futóverseny-t a repertoárban, pedig vágytunk rá.
Az egyik munkatárs elmondta, hogy a mai rendezvénnyel szeretnék megmutatni a BKV egy másik arcát is, mert amit az utcán látunk, az egy teljesen funkcionális oldal, hiszen csak A-ból B-be visznek, aztán elválnak útjaink. Ezek után mindenképpen be fogom állítani csengőhangnak a kisföldalatti megállójelző dallamcsengőjét, ami a BKV oldaláról ingyen letölthető. A telepen óránként indítottak buszos körsétákat, így mi is csatlakoztunk az egyikhez. Idegenvezetőnk is volt, aki a vezetőfülke előtt helyezkedett el, így hamar úgy éreztük magunkat, mint osztrák nyugdíjas a Halászbástya - Parlament túrán. Az elején csak akkor értettük a szavát, ha levegőt vett a „Ha jobbra tekintünk...” mondathoz, mert egy csecsemő szétüvöltötte az egészet, de aztán valahogy takarékra vette az anyja és a mikrofon is előkerült végre. Megtudtuk, hogy a hatalmas telep 180 fő munkahelye és egy vagyonba kerül a fenntartása.
Hol vannak éjszaka a buszok?
A buszokat este Cinkotán állítják le, itt a nappali rohanásnak nyoma sincs, olajat cserélnek, ha kell és a szerviz is itt van, néha a mosás is. Ide kanyarodott be a buszunk, majd lassan becsordogált a hatalmas üzemcsarnokba. Itt találhatók a szerelőaknák és az üzemanyagkutak – utasokkal teli busz ide szinte soha nem gurul be, így az élmény exkluzív és szürreális volt egyszerre. Az üzemcsarnok közepén 5 percre ki is szállhattunk és közelről megszemlélhettünk egy modern installációnak is beillő, felfüggesztett busztestet, ami sebzett oroszlánként, kerekek nélkül lógott a semmibe, drámaian céltalanná vált reklámcsíkkal az oldalán.
Kifele menet mutattak egy balesetes buszt is, amiről megtudtuk, hogy sajnos a legnagyobb igyekezet ellenére is menthetetlen. Hamarosan szét lesz szedve. Vigasztalásul mutattak egy olyat is, amit a végleges leszerelés állapotából hoztak vissza a szerelők, így hamarosan újra utasokat szállíthat. Megmutatták a Csacsi nevű vontató buszt, amit önerőből mozgásképtelen, döglött buszok vontatására használnak. Amint elértük a kárpitműhelyt, némi szemrehányást is kaptunk idegenvezetőnktől. „Itt varrják össze azokat az üléseket, amiket a kedves utasok felhasogattak, meg kiégettek. Kicsit arrébb, az üvegezőnél pedig kicseréljük azt az üveget, ami vandalizmus áldozata lett. A gumijavítás is rengeteg pénzbe kerül, csakúgy, mint a telep esti kivilágítása”.
Valóra vált álom: csengetve csuktuk be a busz ajtaját
... jegy nélkül! Tanulóvezető feliratú busszal tettünk egy kört, ami automataváltós, tehát kuplung nincs. Végre megnyomhattuk azokat a szépen világító ajtónyitó gombokat, amiket eddig csak sóvárogva szemlélhettünk a sofőrajtó üvegére tapadva. De nem voltunk egyedül, hiszen a hátunk mögött lévő sofőr adta az instrukciókat, tehát ez esetben a sofőrrel menet közben szigorúan kötelező volt beszélgetni. Leírhatatlan volt az élmény, amikor indulás előtt csengetve csukhattuk be a sziszegős ajtókat. A start bátortalanra sikeredett, mert furcsa volt egy ekkora járművet navigálni, és az a nagy tömeg bizony egyszerre mozdult, mégis finoman. Nem mertünk nagyon a gázba taposni, pedig azt hittük, hogy akadálypályán rallizhatunk majd. Amikor leadtuk a műszakot, azon viccelődtünk, hogy az lett volna az übermenőség, ha metrót is vezethetünk, de idáig sosem fúrnak alagutat.
Már-már dipó táska és zokni-szandál nélkül is egyre kezdtük magunkat BKV buszsofőrnek érezni, végül nem bírtuk tovább a hőséget - pedig a négy órás Szandi koncertet még meg kellett volna várnunk - és elindultunk kifelé. Ugyanazzal az autóbusszal tudtunk csak visszafelé is menni, mint amivel érkeztünk, a 276E-vel, és amint felszálltunk, egyből megfordult a fejemben a rosszaság: mi lenne, ha viccből kicserélném a hátsó táblát a hónom alatt figyelő Moszkva tér – Dísz tér, 16A - jelzésű busz táblájával, de rájöttem, hogy ez szerfelett gyerekes lett volna. Egy BKV lufi hangosan elpukkant valahol, mindez úgy hatott, mint egy kihelyezett pont egy szuper nap végére. Jól éreztük magunkat, hangulatos és érdekes volt mindez egy civilnek. Jövőre is megyünk.
Habár még mindig hallani, hogy így szétlopták, meg úgy szétlopták a BKV-t, a sofőrök meg bunkó módon mínusz tízben is otthagyják az utast a megállóban - mindezek ellenére, ez a közvetlen arc, amit ma mutattak nekünk, szimpatikussá tette a vállalat valóban becsületesen dolgozó százalékát. Talán nőne a BKV respektje, ha több ilyen családias napot szerveznének a városban. Gyakori buszfogyasztóként én lájkolom a BKV-t!
