A pozitív gondolkodás erőltetése káros, a belső békéhez, a teljes élethez kellenek a negatív érzések. Ez volt 2016 legkedveltebb témája.
Nem akarom, hogy fájjon. Nem akarom magam kevésnek érezni. Nem kell a szégyen, a düh, a kényelmetlen feszültség, a lelkifurdalás. Nem akarok félni a jövőtől, attól, hogy nem sikerül, hogy úgysem jön be, hogy rosszra fordul, hogy úgysem az lesz, amit szeretnék. Nem akarom érezni, nem akarok beszélni róla, nem akarok gondolni rá. Mégis itt forog bennem: újra és újra felbukkan, kitölti az elmém, lehúz, elkeserít. Tudom, hogy jól kellene csinálnom, de nem megy. Ha elég lennék, meg tudnám tenni. De mindig elrontom. Már sohasem lesz jó.
Negatív érzési mindenkinek vannak. Az ezekhez tapadó, öntudatlanul, szinte azonnal megjelenő, gyakran ismétlődő negatív gondolataink pedig attól függően bukkannak fel, hogy mit tanultunk magunkról és a világról gyerekként. Ha ezek a gondolatok uralják az elménket, az nemcsak a mindennapjainkat teszi boldogtalanabbá, nemcsak magunkat látjuk így értéktelennek, kevésnek, silánynak vagy akár rossznak, de az a kép is torz lesz, amit a világból láthatunk. A negatív gondolatok beszűkítik a valóságot, korlátozzák a körülöttünk zajló események értékelését.
De vajon mindez azt jelenti, hogy a negatív érzések és gondolatok rosszak? Hogy küzdenünk kell ellenük? Hogy meg kell tanulnunk pozitívnak lenni, pozitívan gondolkozni? Korántsem. Ezzel a témával 2016-ban számos cikkben foglalkoztunk, most pedig összeszedtük, mit érdemes ebből az egészből mindenképpen megjegyezni.
A pozitív gondolkodás erőltetése káros
Az, hogy a pozitív gondolkodás lenne a kizárólagos út a boldog és egészséges élet felé a pszichológiai kutatások eredményeinek leegyszerűsítéséből származik, és mostanában egyre több külföldi és hazai szakember hangoztatja, hogy mennyire káros, megbélyegző, áldozathibáztató is ez az elképzelés. Az következik ugyanis belőle, hogy bárki, aki rosszul érzi magát a bőrében az magának köszönheti állapotát: ő tehet róla, ő nem gondolkodik pozitívan, ő nem vonzza be a pozitív dolgokat. Így van ez akkor is, ha valakinek éppen nehézségei vannak az életben, és akkor is, ha rákos, szívbeteg, autoimmun problémával vagy bármilyen más krónikus betegséggel küzd, ha depressziós vagy szorong.
Ezzel a gondolattal ráadásul azért is könnyű azonosulnunk, mert a saját védelmünk érdekében meg vagyunk győződve arról, hogy a világ igazságos hely, és rossz dolgok csak azokkal történnek, akik megérdemlik, vagy akik nem tesznek azért, hogy az életük jobb legyen. Persze a pozitív gondolkodást nemcsak a környezetünktől, de magunktól is elvárjuk, és egyre görcsösebben próbáljuk kiszorítani a fejünkből a negatív gondolatainkat, erőszakkal átformálni érzéseinket és igyekszünk magunkra kényszeríteni, hogy mindent pozitívan lássunk. Ez azonban nemcsak lehetetlen, de haszontalan is.
A negatív érzéseink elnyomása tévút
Gyakran - tévesen – azt hisszük, hogy akkor leszünk jól a bőrünkben, akkor leszünk boldogok, ha megszabadulunk negatív érzéseinktől, ha nem szorongunk, nem félünk, nem vagyunk dühösek. Pedig ezek a negatív érzések mind az életünk részei, szerepük van evolúciós történetünkben, az életben maradásunkban, a létünkben, és ha megpróbáljuk elnyomni ezeket, csak még intenzívebbé válnak (esetleg más módon, például testi tünetekben törnek a felszínre). Többek között erről beszéltünk dr. Szondy Máté klinikai szakpszichológussal a Tilos rádió Teszt és lélek című műsorában.
“Amikor arra fókuszálok, hogy nehogy eszembe jusson valami, amikor megpróbálok elkerülni egy élményt, egy gondolatot, akkor azzal paradox módon máris erősebbé teszem. Ha arra koncentrálok, hogy nehogy valami negatív dolog az eszembe jusson, mert akkor “bevonzom”, megbetegszem vagy nem jön a “bőség”, akkor ezzel már automatikusan felerősítem ezt a gondolatot.” Nem hiszi? Akkor a következő két percben próbálja ki, hogy egyáltalán nem gondol egy fehér medvére. Semmilyen körülmények között ne gondoljon egy fehér medvére. Zárja ki az elméjéből a fehér medvéket. A nagyokat. Meg az egészen kicsiket is.
Na, hogy megy?
Nagy valószínűséggel több fehér medvére gondolt az elmúlt pillanatokban, mint az elmúlt napokban bármikor, és elképzelhető, hogy a következő órákban sem lesz nyugta tőlük. Ezt a jelenséget nevezi a pszichológia a gondolatelnyomás paradox hatásának, és részben ez hozza létre a boldogságcsapdát is: minél inkább próbáljuk elkerülni a negatív érzéseinket, annál valószínűbb, hogy ezek az eszünkben jutnak, és ettől egyre nyomorultabbul érezzük magunkat.
A belső békénkhez meg kell tanulni megélni a negatív érzéseinket
Dr. Csernus Imre tavaly megjelent könyvében (A férfi – srácoknak) sokat foglalkozik a negatív gondolatok szerepével, nem véletlen, hogy a téma a vele készült interjúban is előkerült. A pszichiáter szerint mi magyarok nagyon zárkózottak vagyunk, nem beszélünk hangosan a konfliktusainkról, nem szabadulunk meg az ezek keltette belső feszültségtől, pedig a félelemnek, fájdalomnak és más negatív érzéseinknek a felismerése és elfogadása fontos dolog. Ahogy azok megélése is.
"Addig nem fogom tudni megélni, amíg nem mondom ki, amíg visszatartom a könnyeimet, és azt mutatom a külvilágnak, hogy nem, ez nekem nem fáj. De miért ne fájna? Ha pedig fáj, akkor kimutatom, és persze sírok is, adott esetben. Ettől nem leszek férfiatlan, sőt, éppen ezzel váltom ki a tiszteletet. Pontosabban azzal, hogy hiteles vagyok a mindenkori, akár pozitív, akár negatív érzéseimet illetően. Az ember stabilitását - legyen az illető akár fiatal, akár állítólag felnőtt - épp a negatív megmérettetések megoldása mutatja meg. A pozitív dolgokban mindenki tud lubickolni, de az, hogy krízishelyzetben mit csinálok, az az igazi megmérettetés. "
A negatív érzéseink megélése tanulható
Hogy akkor mégis mit kezdhetünk a negatív érzésekkel? Az elfogadáshoz és a megéléshez számos út vezethet, ezek közül egy a tudatos jelenlét gyakorlása. A mindfulnessről dr. Szondy Mátéval beszélgettünk.
“A tudatos jelenlét gyakorlása azt tanítja meg nekünk, hogy a negatív érzések, gondolatok megjelenése a világ legnormálisabb, legtermészetesebb jelensége. Amikor a tudatos jelenlétet gyakorlom, rálátást kapok az elmém működésére: látom, ahogy az ijesztő gondolatoktól elromlik a kedvem, aztán azt, ahogyan javul, ahogy természetesen hullámzik a belső állapotom. A tudatos jelenlétben a negatív élményekhez elfogadó, empatikus módon viszonyulok, nem próbálom meg ezeket legyűrni, hanem tudomásul veszem, hogy az útitársaim lesznek egy ideig. Az emberi élet elkerülhetetlenül hoz negatív élményeket, és a cél az, hogy ezekkel a nehéz élményekkel együtt tudjunk teljes és tartalmas életet élni.”
