Ha itt laksz, elöntheti a pincédet a víz

viz-pince (1)
Olvasási idő kb. 2 perc

Újabb mérföldkőhöz ért Budapesten az árvíz elleni védekezés, az I. kerületben már azzal számolnak, hogy a legmélyebb területeken épült lakóházak pincéjét elöntheti a víz.

Az évtized legsúlyosabb árvize tetőzik szombaton a Dunán, bár a folyó vízszintje várhatóan nem éri el a 2013-as magasságot. A Budavári Önkormányzat arra figyelmeztet, hogy az I. kerület legmélyebb pontjain, a Batthyány tér – Fő utca – Döbrentei tér és a Duna közötti területen a lakóházak pincéit és a mélygarázsokat elöntheti a belvíz.

A víz betörését segítenek megakadályozni

Az önkormányzat kiemelte, hogy felkészült a védekezésre, minden segítséget megad a lakosoknak. A segítségnyújtás részeként lakásonként legfeljebb 10 darab homokzsákot biztosítanak a belvízzel érintett területen élő I. kerületiek részére. A Közterület-felügyeleti Iroda folyamatosan, éjjel-nappal nyitva tart az Országház utca 9. szám alatt, itt vehetők át a homokzsákok. Kiemelik, hogy ezeket kizárólag első kerületi lakcímkártyával lehet átvenni.

Homokzsákot vehetnek át a lakosok, hogy megvédhessék a pincéiket a víztől
Homokzsákot vehetnek át a lakosok, hogy megvédhessék a pincéiket a víztőlCasanowe / Getty Images Hungary

Az önkormányzat rendelt 75 köbméter homokot is, amely a következő helyszíneken érhető el a lakosok számára:

  • Batthyány tér, a Szent Anna templommal szemben a járdán,
  • Szilágyi Dezső tér 1 számmal szemben a parkolóban,
  • Döbrentei utca 18 számmal szemben a zöld területen.

A pincék tisztításában is segítenek

Az árvíz levonulása után segítenek az utómunkálatokban is, ezen belül az elöntött helységekből a víz kiszivattyúzásában, a takarításban és a fertőtlenítésben. A Katasztrófavédelem hangsúlyozza, hogy ezeket a munkálatokat csak a vízszint csökkenése után lehet elkezdeni.

Az árvízzel kapcsolatban a lakossági kéréseket és bejelentéseket a 06-20-447-1003 telefonszámon várják, ami éjjel-nappal hívható, illetve arvizvedelem2024@budavar.hu e-mail címre is írhatnak a lakosok.

Nyolc év börtön járhat érte, ha ezt teszed árvíz idejénNyolc év börtön járhat érte, ha ezt teszed árvíz idején

Bizonyos dolgokért komoly börtönbüntetést szabhatnak ki árvíz idején.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Dwayne Johnson gyászol: a Halálos iramban filmek egyikében is szerepelt frissen elvesztett kutyája
Dwayne Johnson gyászol: a Halálos iramban filmek egyikében is szerepelt frissen elvesztett kutyája

A rajongók körében hatalmas részvétet váltott ki a hír.

március 3., 14:00

  • VIP
Ezért nem szerepelt az Oscar-gálán Harrison Ford
Ezért nem szerepelt az Oscar-gálán Harrison Ford

Harrison Ford lett volna az egyik díjátadó.

március 3., 12:40

  • lájfhekk
6 dolog, ami nélkül bármikor feltörhetik a számítógépedet
6 dolog, ami nélkül bármikor feltörhetik a számítógépedet

Ha ezek az alapvető biztonsági intézkedések hiányoznak a rendszeredből, akkor nagyobb eséllyel eshetsz áldozatul kibertámadásnak.

március 3., 16:00

  • Önidő
Messziről kerüld el ezeket a helyeket: veszély leselkedik a kirándulókra a szlovákiai erdőkben
Messziről kerüld el ezeket a helyeket: veszély leselkedik a kirándulókra a szlovákiai erdőkben

A szlovákiai erdőkben fokozott óvatosságra intenek a szakemberek.

március 3., 13:36

  • világom
Ezért zöld a Szabadság-szobor: egyáltalán nem ilyen volt eredetileg
Ezért zöld a Szabadság-szobor: egyáltalán nem ilyen volt eredetileg

Zöldnek ismerjük az amerikai Szabadság-szobrot, azonban eredetileg más volt a színe.

március 3., 16:46

  • Offline
Már a parkolójegy kifizetésekor is átverhetnek a csalók
Már a parkolójegy kifizetésekor is átverhetnek a csalók

Mutatjuk, hogyan dolgoznak a parkolójegyes csalók, és mire érdemes figyelni, hogy ne te legyél a következő áldozat.

március 3., 11:40

  • Offline
Több tucat túlélőt találtak a lavina után: ez mentette meg őket
Több tucat túlélőt találtak a lavina után: ez mentette meg őket

A lavinaomlás után három nappal bukkantak túlélőkre a mentőalakulatok.

március 3., 14:36

  • Édes otthon
Ne szedd össze, ha ilyet találsz a kertedben
Ne szedd össze, ha ilyet találsz a kertedben

A tavaszi kerti munkák során nagyon fontos erre odafigyelned.

március 3., 12:10

  • életem
Hamarosan tényleg utazhatunk repülő autóval
Hamarosan tényleg utazhatunk repülő autóval

Itt lehet a jövő, megérkezhetett a mindenki által vágyott repülő autó.

március 3., 15:10

  • világom
Ez a világ legijesztőbb hídja
Ez a világ legijesztőbb hídja

Nem is igazi híd, mégis a legijesztőbb mind közül.

4 órája

  • Offline
Rossz értékelést adtak, az étterem vérdíjat tűzött ki a fejükre
Rossz értékelést adtak, az étterem vérdíjat tűzött ki a fejükre

Úgy tűnik, túl későn váltott szelídebb hangra a tulaj...

március 3., 19:30

  • Offline
Azahriah, Póka, Lovasi: tudod, kihez melyik hangszer köthető?
Azahriah, Póka, Lovasi: tudod, kihez melyik hangszer köthető?

Biztosan jól ismered a kedvenc előadóid dalait, de mi a helyzet a hangszereikkel? Teszteld a tudásod ezzel a zenei kvízzel!

március 3., 06:46

  • Mindennapi
Ember Márk musicalrendezőként is debütál
Ember Márk musicalrendezőként is debütál

Ember Márk hamarosan egy mini musical rendezőjeként is bemutatkozik a Thália Színházban.

március 3., 17:32

  • életem
Exe autóját akarta tönkretenni, de a szomszédét firkálta össze egy dühös nő
Exe autóját akarta tönkretenni, de a szomszédét firkálta össze egy dühös nő

A rendőrség gyorsan beazonosította a tettest, aki nem sokkal később be is ismerte a tettét.

március 3., 18:30

  • világom
Rejtett bolygóra bukkantak: a Földön kívüli életről árulkodhat
Rejtett bolygóra bukkantak: a Földön kívüli életről árulkodhat

Egy új, rejtett bolygót találtak a kutatók. Még vizsgálják, de lehet, hogy élhető.

március 3., 06:00

  • életem
244 millió jelszót loptak el, a tiéd is köztük van?
244 millió jelszót loptak el, a tiéd is köztük van?

Érdemes rendszeresen ellenőrizni, hogy az adataid biztonságban vannak-e.

március 3., 06:30

  • világom
Kabinos felvonókat építenek a Himalájára
Kabinos felvonókat építenek a Himalájára

Nepálban a Himalájára több kabinos felvonót is építenek, amelyek a hegymászók paradicsomát a hétköznapi utazók számára is elérhetővé teszik.

március 3., 10:35

  • lájfhekk
Ezt tedd, ha kikerült a telefonszámod a netre
Ezt tedd, ha kikerült a telefonszámod a netre

Egy olyan eszköz frissült, amellyel egyszerűen kérheted érzékeny adataid – köztük a telefonszámod vagy a címed – törlését, ha azok kikerültek a netre.

március 3., 10:05

  • Offline
Kincsnél is értékesebbet rejtett ez az elsüllyedt tengeralattjáró
Kincsnél is értékesebbet rejtett ez az elsüllyedt tengeralattjáró

2000 méternél is mélyebbről tört felszínre az igazság.

március 3., 19:00

  • Mindennapi
Lejárt élelmiszereket találtak az ellenőrök a budapestiek egyik kedvenc piacán
Lejárt élelmiszereket találtak az ellenőrök a budapestiek egyik kedvenc piacán

A lejárt élelmiszerek mellett megannyi szabálytalanságot találtak az ellenőrök.

március 3., 11:10

  • életem
Börtönbe kerülhetsz, ha ezt teszed az utakon
Börtönbe kerülhetsz, ha ezt teszed az utakon

Még mindig sokan nem gondolnak bele abba, milyen veszélyt okozhatnak ezzel az utakon – börtönbüntetés is járthat érte.

március 3., 09:07

  • VIP
Ezek voltak az Oscar-gála legmeghökkentőbb ruhái
Ezek voltak az Oscar-gála legmeghökkentőbb ruhái

Mutatjuk a 2025-ös Oscar-gála legvadítóbb ruháit.

március 3., 09:36

  • Édes otthon
Elképesztő helyeken lehet penész otthonodban: így szabadulj meg tőle
Elképesztő helyeken lehet penész otthonodban: így szabadulj meg tőle

A penész komoly egészségügyi problémákhoz, például légúti megbetegedésekhez és allergiás reakciókhoz vezethet

március 3., 07:00

  • Mindennapi
Óriási fordulat az időjárásban: mutatjuk, mikor jön az áttörés
Óriási fordulat az időjárásban: mutatjuk, mikor jön az áttörés

Mutatjuk, mikor érkezik a nagy fordulat az időjárásban.

március 3., 08:06

  • világom
Történelmi holdra szállást hajtott végre egy magán űrszonda
Történelmi holdra szállást hajtott végre egy magán űrszonda

Nem hiába kötött a NASA százmillió dolláros szerződést a magán űrkutató céggel: a holdra szállás sikeres volt.

március 3., 08:36

  • Testem
Ezen az 5 munkahelyen a legnagyobb az esélyed egy súlyos betegségre
Ezen az 5 munkahelyen a legnagyobb az esélyed egy súlyos betegségre

Bizonyos állások betöltése együtt jár komoly betegségek kockázatával. Ez az 5 munka igazán veszélyes.

március 3., 07:26

  • Mindennapi
Oscar 2025: ők az idei év nyertesei
Oscar 2025: ők az idei év nyertesei

Összegyűjtöttük, hogy kategóriánként kik lettek a 2025-ös Oscar-gála nyertesei.

március 3., 07:45

  • lájfhekk
A nagymama régi praktikái ma is jól jönnek a konyhában
A nagymama régi praktikái ma is jól jönnek a konyhában

Egy régi konyhai praktika szerint az édes ételnek sem árt a só.

március 3., 08:20

  • Szülőség
"Nem maga az autizmus, hanem a lehetőségek hiánya nehezíti meg a mindennapokat"
"Nem maga az autizmus, hanem a lehetőségek hiánya nehezíti meg a mindennapokat"

Videónkban az Autisták Országos Szövetségének elnökével beszélgettünk kihívásokról, nehézségekről, lehetőségekről.

március 3., 08:50

  • Galéria
oscar-gála
oscar-gála

március 3., 08:04

Érdekességek