Sokkolni fog, ha megtudod, miből áll a házi por

GettyImages-1220442502
Olvasási idő kb. 6 perc

Akármilyen gyakran is takarítasz vagy szellőztetsz zöldövezeti, a város porától mentes lakásodban, a tévé képernyőjén, a szobasarkokban vagy a könyvespolcon előbb-utóbb – és inkább előbb mint utóbb – látványos porréteg keletkezik. Bárhogy is bosszankodsz, te vagy a hibás.

Biológiaórán anno megtanultuk, hogy bőrünket alapvetően három réteg alkotja: a hám, vagyis az epidermis, az irha, azaz a dermis és végül a bőralja, más néven a hipodermis. De az az információ már valószínűleg kimaradhatott a tankönyv lapjairól, vagy simán csak elkerülhette figyelmünket, hogy egy ember óránként, tessék kapaszkodni, 200 000 000, azaz kettőszázmillió bőrsejtet veszít, ami

24 óra alatt csaknem ötmilliárd bőrsejtet jelent. 

A baj nem jár egyedül

Ezzel a sokkoló adattal és a lakásban újra és újra keletkező rejtélyes eredetű nagy mennyiségű por párhuzamának felvillantásával akár be is fejezhetnénk, hogy hagyjunk lehetőséget mindenkinek a bizarr információ feldolgozására. Ehelyett egy kissé elmélyedünk bőrünk különböző rétegei közt, hogy megismerjük működését és azt, hogy mit tehetünk a kóros hámlás ellen. Ha pedig ez önmagában nem lenne elég sokkoló, bemutatunk egy szörnyű kis betolakodót, amely milliószám él velünk a lakásunkban tudtunkon kívül. Ellenük csak akkor vehetjük fel hatékonyan a harcot, ha tudatában vagyunk néhány fontos dolognak.

Az emberi bőr

Bőrünk sokrétű funkcióiról hajlamosak vagyunk megfeledkezni, pedig felfogja a külvilág ingereit, közben pedig véd a káros külső hatásokkal szemben, és az anyagcsere-folyamatokban is részt vállal.

Bőrünk három fő rétege: a hám, az irha és a bőralja
Bőrünk három fő rétege: a hám, az irha és a bőraljaEd Reschke / Getty Images Hungary

Nem csak a mechanikai hatásoktól, a nap sugárzásától, a kórokozóktól vagy a kiszáradástól óvja meg szervezetünket, de nélkülözhetetlen feladata van a hőmérsékleti viszonyok egyensúlyban tartását illetően is. Raktároz zsírokat, és egyes anyagcseretermékek kiválasztását is elvégzi. Amellett, hogy fontos jelzőrendszer is egészségügyi állapotunkról: színével, teltségével és tapintásával elváltozás esetén árulkodik, de lelkiállapotunkra és önértékelésünkre is hatással van, hiszen a feszes, egészséges bőr az üdeség és jó közérzet egyik záloga lehet. Állapotát korunk és egészségünk mellett befolyásolják táplálkozási szokásaink, életmódunk, és a minket, azaz a bőrünket érő környezeti hatások is.

A hámréteg

Bőrápolás tekintetében a legfontosabb réteg, a hámréteg valójában egy többrétegű, elszarusodó laphám, ahol a bőrmegújulási folyamatok életkoronként változó ütemben lezajlanak. Míg a sejtek teljes lecserélődése csecsemők esetében alig két hét alatt végbemegy, addig az életkor előrehaladtával lassuló folyamat egy átlagos felnőtt esetében már akár 28 napra is nyúlhat. Ez azonban még mindig azt jelenti, hogy egy hónapon belül megtörténik.

Bőrápolás, hámvédelem

Nemcsak a megfelelő külső hidratáltság fontos a megfelelő összetételű arckrémek segítségével, valamint a bőrnek az elhalt rétegektől való szakszerű és rendszeres megtisztítása, de a kellő vitaminok és ásványi anyagok bevitele és a belső hidratáltság is döntő, a napi ideális folyadékbevitel ebből a szempontból is a 2-3 liter közti vízfogyasztás.

A hámtól a poron át az allergiákig

A lakásban felgyülemlett por bosszantó látványa nem a legnagyobb baj és a legkárosabb következménye az elhulló hámrétegrészecséknek. Ennél sokkal nagyobb gondot okoz, hogy ez adja a kedvező tápanyagot annak a

több millió, szabad szemmel nem láható aprócska gusztustalanságnak, amit atkának vagy poratkának nevezünk.

Az elhalt hámszövetekkel, felhámdarabkákkal táplálkozó atkák előszeretettel bújnak meg a különböző lakástextíliákban, így a szőnyegekben, függönyökben, díszpárnákon, és sajnos az ágyunkban is. Egyes becslések szerint 

egy átlagos ágyban 1,5-2 millió atka hál velünk naponta,

melyeknek ürülékében található fehérje okozhat allergiát, rejtélyes bőr-, szem- vagy orrviszketést, náthát, légzési nehézséget is, de még az asztma kialakulásához is erőteljesen hozzájárulhat.

A lakástextilek mellett a plüssfigurák is kedvelt telephelyei az elhalt hámréteggel táplálkozó atkáknak
A lakástextilek mellett a plüssfigurák is kedvelt telephelyei az elhalt hámréteggel táplálkozó atkáknakpenyushkin / Getty Images Hungary

Így üzenjünk hadat a több millió betolakodónak

A gyakori porszívózás, a kárpitok, huzatok, függönyök rendszeres mosása mellett ajánlatos minden felesleges porfogóként működő dísztárgy eltávolítása a lakásból, az atkák által imádott padlószőnyeg mellőzése, a könyvek és az elektronikai eszközök számának minimalizálása. De aki nem szereti az efféle puritán környezetet, annak „megnyugtatására” üzenik a szakértők, 

az atkáktól való teljes megszabadulásra nincs mód.

A lehető legtöbb, amire törekedhetünk, az számuk drasztikus csökkentése, ebben pedig a gyakori szellőztetés és a napfény is segítségünkre lesz a hamarosan ránk köszöntő tavasszal.

Ha jobban elmélyednél ebben a félelmetesen riasztó, de fontos témában, ebből a korábbi cikkünkből többet is megtudhatsz az atkákról.

A gusztustalan és ijesztő, de hasznos igazság az otthonunkban velünk élő atkákrólA gusztustalan és ijesztő, de hasznos igazság az otthonunkban velünk élő atkákról

Nem lesz öröm olvasni, de utána tuti mindenki mosni kezd, és az talán hatásos lesz az otthon élő több millió atkával szemben.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • életem
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő

Gyerekkorától fogva jogtalanul tartottak bezárva egy autista nőt, évtizedeken keresztül senki sem kérdőjelezte meg a döntést.

március 4., 11:40

  • életem
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be

Hiába kapsz felszólító emailt, hiába fenyegetnek további büntetésekkel, ne fizess!

március 4., 12:10

  • Testem
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben

Egy végzetes érrendszeri esemény előszobája is lehet.

március 4., 16:46

  • Offline
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg

Mickey egeret először majdnem egészen máshogy hívták. Tudd meg, mi lett volna az eredeti neve.

március 4., 14:00

  • világom
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett

A rágó már régi ismerős, de most itt a csoki is, egy másik, régi ismerőssel.

március 4., 15:10

  • VIP
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata

Vadonatúj Netflix-sorozatában ejtett arról pár szót Meghan Markle, hogyan alakul kapcsolata Harry herceggel.

március 4., 14:36

  • Testem
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban

Az orvosok szerint az a legaggasztóbb a rejtélyes betegségben, hogy a tünetek megjelenése és a halálesetek között általában csak 48 óra telt el.

március 4., 12:40

  • életem
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt

Nem volt nagyon más az ember arca a jégkorszak előtt sem, ezt bizonyítja ez a nő is.

március 4., 16:00

  • Testem
Ezek az ételek megelőzhetik egy gyakori ráktípus kialakulását
Ezek az ételek megelőzhetik egy gyakori ráktípus kialakulását

Egyes ételek segíthetnek megelőzni ennek a ráktípusnak a kialakulását.

9 perce

  • Édes otthon
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint

Megváltozik ezzel a fontos nyomtatvánnyal kapcsolatos ügyintézés.

március 4., 13:36

  • lájfhekk
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod

Egyes pályakezdők fizetése magasabb, mint a tapasztaltabb munkavállalóké.

március 4., 11:10

  • Offline
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk

Robbie Williams szerint Los Angelesben több paranormális dolog történik, mint Anglia ezeréves kastélyaiban.

március 4., 05:46

  • Édes otthon
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz

Akár a hosszabbító rossz használata is veszélyes lehet: lakástüzet is okozhat.

március 4., 18:30

  • Offline
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad

1953-ban indult a fiatal Sean a rangos szépségversenyen, és nem is hiába.

március 4., 19:30

  • életem
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse

Videóra vettek két AI-asszisztenst, amelyek emberek által érthetetlen nyelvre váltottak a könnyebb kommunikációért.

március 4., 06:30

  • világom
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány

Egészségi állapota miatt félő, hogy elődeivel ellentétben a katolikus egyházfő nem látogatja meg pápaként a szülőhazáját.

március 4., 10:36

  • Testem
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal

Kutatások szerint bizonyos ételek és italok megrövidítik az életünket, mutatjuk a listát.

március 4., 06:00

  • Mindennapi
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen

A magyar konyhában fontos helyet elfoglaló alapanyag ára több mint 110 százalékkal nőtt.

március 4., 17:30

  • világom
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál

Meglepő lehet a részeredmény a Föld legősibb népe címért való versenyben.

március 4., 19:00

  • életem
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg

A nyugdíjra vonatkozó szabályok szerint sok magyar nőnek nem járhat ez az ellátás.

március 4., 10:06

  • világom
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós

A Horthy-család Portugáliában az emigráns arisztokraták és kémek paradicsomaként ismert Estorilban telepedett le.

március 4., 08:50

  • világom
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban

A hatóságok szerint ennél nagyobb területen is kialakulhat még vészhelyzet.

március 4., 09:36

  • Offline
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben

Megdöbbentő felvételek több mint 120 évvel ezelőttről, egy női boxmeccsről.

március 4., 07:26

  • Offline
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?

Számos mai foglalkozás elnevezése megtévesztő vagy idegen lehet, ebből a kvízből megtudhatod, mennyire ismered ezeket a munkákat.

március 4., 06:46

  • Testem
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat

Az orvosi hivatás kihívásokkal teli szakma, a betegek rossz szokásai is próbára teszik a gyógyítókat. Ezekkel könnyen kiakaszthatod az orvosodat.

március 4., 07:00

  • életem
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első

Ezekben az időszakokban biztosan lehet rendőrségi razziára számítani.

március 4., 08:06

  • világom
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez

Egy nyaralási fotóval kezdődött. Most özönlenek ide a turisták, hogy lássák a csodálatos képződményt.

március 4., 08:20

  • Testem
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek

A fertőzöttek számának emelkedése miatt hétfői hatállyal több tilalom is életbe lépett.

március 4., 07:46

  • világom
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén

A pilóták különös riasztásokat kaptak a levegőben, pár kilométerre onnan, ahol korábban 67 ember halt meg egy légi balesetben.

március 4., 08:36

  • lájfhekk
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben

Több millió ember lehet veszélyben, mutatjuk, mit kell ellenőrizned a böngésződben.

március 4., 09:06

Érdekességek