Készítsen orgonaszörpöt a hétvégén!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mielőtt vége a virágzásnak, még neki lehet ugrani, nem óriási meló megcsinálni. Ha szeretik a bodzaszörpöt, ez is tetszeni fog.

Orgonából is lehet szörpöt főzni, aki kedveli a bodzát, annak érdemes tenni vele egy kísérletet. Mivel már nem sokáig tart a virágzás, ha érdekli a téma, a hétvégén ugorjon neki. Kipróbáltunk három módszert kétféle cukorral, többféleképpen is lehet jó eredményre jutni.

Az orgonát tiszta helyről szedje, ne forgalmas út mentén, és inkább a bokor magasan fekvő részéről. Egy liter szörphöz nagyjából 8-10 szép nagy orgonavirágra lesz szüksége.

Ami fontos: a szörphöz a kis lila virágocskákat le kell szedegetni a szárról, fontos, hogy ne kerüljenek bele a zöld részek. Ez kicsit macerás, a lányommal kb fél óráig szemeztük a virágokat, mire tele lett velük az egy literes mérőedény. De kontrollképpen azt is kipróbáltam, milyen, ha csak a vastag zöld szárról tépkedjük le a kis virágcsoportokat, és a végeredmény nem lett ugyanolyan.

A leszedegetett orgonavirágok. A gyerekek kedvéért egy fej fehéret is tettünk bele
Fotó: Koncz Andrea

Pedig mindkét adagot pontosan ugyanúgy készítettem el, és a végeredményt vakon kóstoltattam a családdal, mégis egyöntetűen a leszemezett virágból készült szörpre szavaztak. Szóval, ha orgonaszörpöznének, a szemezgetést ne hagyják ki!

A gyorsabb, rózsaszínebb módszer

Hozzávalók:

kb 1 liternyi orgonavirág, csak a lila virágocskák, mindenféle zöld rész nélkül
1 liter víz
40 dkg cukor, fehérrel szebb színe lesz, de nádcukorral is elmegy
1 tk citromsav

A fehér cukorral készült szörp halványrózsaszín lett
Fotó: Koncz Andrea

1. A vízet a cukorral összefőztem. Amikor már jó alaposan forrt, lehúztam a tűzhelyről, és beleszórtam az orgonavirágokat. Ez késő délután történt.

2. Elkevertem, lefedtem, és másnap reggelig állni hagytam.

3. Délelőtt az egészet leszűrtem, először a sűrű szitán, utána átöntöttem a levet egy papír teafilteren is.

4. Közben nekiláttam a (tiszta) üvegek, tetők, a tölcsér, a csipesz és a merőkanál sterilizálásnak, vagyis mindezt egy jó nagy lábos forrásban lévő vízben főztem.

5. A leszűrt szörpöt is visszatettem a tűzhelyre, és felforraltam.

6. Amikor már forrt, belekevertem a citromsavat, ettől változott az addig zöldeslila főzet szép halványrózsaszínre.

7. A sterilizált üvegekbe töltöttem csurig, lezártam, fejreállítottam. Ha sokat csináltam volna, ment volna a dunsztba, mivel nem lett ezer üveg, ezt hagytam, úgyis megisszuk a napokban.

A végeredény: elég édes lett, lehet jócskán higítani. Az íze szörprajongóknak bejött, én nem vagyok az, nekem magában kicsit túl cuki, ezért citromot is facsartam mellé. Még mindig édibédi volt, ezért belenyomtam (kézzel) egy darabka lereszelt gyömbér levét is - így tuti nyerő.

Elkészült, limonádénak a legjobb, akár egy kis gyömbérrel is lehet ellensúlyozni a cukiságát
Fotó: Koncz Andrea

Az alternatív, bodzaszörpös módszer:

Orgonaszörpöt lehet úgy is készíteni, ahogy a bodzát, vagyis

1. a leszemezett virágokat hideg vízben áztatni, valamivel a víz alá nyomni (pl tányér), és

2. egy-két napig a hűtőben pihentetni.

3. Utána szűrni, cukrozni, felforralni, és üvegekbe tölteni.

A mienk eddig egy napot ázott, ennyi idő alatt a lé nem lett rózsaszín, az íze talán hajszálnyit orgonaszerűbb, mint a másik verziónak. El tudom képzelni, hogy két nap alatt a szín is meglesz, de utaztunk, ezért ezt most nem vártuk meg.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Koncz Andrea
Koncz Andrea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.

Testem

Ezek az emlőrák első jelei: könnyen félreérthetők a tünetek

Az emlőrák korai szakaszában leggyakrabban teljesen néma, ám amikor tüneteket produkál, azok sokszor egyáltalán nem merülnek ki a jól ismert csomókban. A bőr apró változásai, a mellbimbó ekcémának tűnő hámlása, vagy a mell hirtelen fellépő, fertőzésre hasonlító gyulladása és aszimmetriája mind a daganat megtévesztő arcai lehetnek. Mivel a rizikó az életkorral nő, és a családi hajlam is szerepet játszik, a havonta elvégzett, alapos önvizsgálatnak életmentő szerepe van. De milyen rejtett elváltozások felett siklanak el a legtöbben, és hogyan végezhető el otthon, mindössze pár perc alatt a helyes ellenőrzés?

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.