Hát csak félve mondom, hogy olvasd el, mert jó, pedig nincs benne szex, se horror, se paratudomány – Bächer Iván új könyve csak egy pesti városrészről szól. Felborogatott szórendekkel, olyan bächerivánosan. 
Már úgy is kezdődik. Azt írja: Délen a Szent István körút, keleten a Váci út, nyugaton a Duna határolja... De hol húzódik Újlipótváros északi határa? Hogy miért érdekes ez? Azért, mert nincsen egységes Budapest. Van Angyalföld, meg Erzsébetváros, Tabán, és Csikágó. (Utóbbiról írt remek könyvet Békés Pál.) És mindnek más a hangulata. Akkor is, ha átépül, meg a régit lebontják és rehabilitálják. Valahogy a jellege megmarad. Minden városrésznek van illata, érzete, hangulata, vannak bennük tipikus házak, életek, emberek. S ezek az épületek és emberek ahogyan egymásra rakódtak, úgy lett város belőlük. Semmihez sem hasonlítható. Pest. Meg Buda.
Meg Újlipócia
„Malmok, fatelepek, raktárak borították, azoknak előtte meg homok pergett itt csupán. De aztán megtelepedett és remek lakhelyre lelt itt az ember is. Itt még nagy számban föllelhetők bennszülött őslakók, akik öreg korukban is abban a lakásban, házban, utcában élnek, amelyben születtek. A bennszülöttektől, de a telepesektől sem kell tartani, az újlipóciánerek többsége - bár kicsit nehezen idomítható - alapjában véve szelíd, barátságos, vendégszerető… " Erről a változatos vidékről, ezekről a sokat próbált emberekről, az itt lévő érdekes házakról, zegzugos utcákról, tágas terekről szól a képeskönyv. Bächer ráérős szövege és Teknős Miklós remek képei. Egy pesti negyedről, ahol a boltokban diskurál az ember. A vevőt nevén szólítják a pult mögül, és a kocsmában szó nélkül hozzák a kedvére valót. Ahol „gyökeres” emberek élnek, akiknek apjuk, nagyapjuk is itt lakott.
Én szívesen olvastam. Hiszen azon a tájon voltam gyerek, a könyv minden mondata régi emlékeket idéz. Emlékszem minden utcára, házra, kőre. A tejcsarnokra, amely az egykori Sallai Imre, ma Tátra utca és Csanády utca sarkán állt. Emlékszem a fehér köpenyes asszonyságra, ki vastag üvegben pasztőrözött tejet, ezüstszínű fém kannából kannás tejet, zöld alumínium fóliával takart joghurtot, és kék tetejű tejfölt árult. Emlékszem pontosan, hogy a fehér olajfestékkel lemázolt, fából készült pult, mint valami híd volt felnyitható. S abból a szögből, ahonnan hatévesen nézem, a fehérköpenyes asszonyságnak épp a közepe volt látható. Köpenyének az a része, ahová tenyerét törölte, miután a tejes kanna szélére akasztott két decis mérőedénnyel, piros zománcos kannánkba kimérte a tejet.
Szeretem ezt a könyvet, s ez esetemben érthető. De biztosan szeretni fogja más is. Az is, aki más környékeken, más utcákon honos. Mert olyan ráérősen mesélős, olyan békebeli nyugalommal teli.
Bächer Iván-Teknős Miklós: Újlipócia
Kiadó Ulpius-Ház 2009.
Ára: 3999 Ft.
