Ötven éves lenne Kaszás Attila

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kaszás Attila legendás alakításai ma is élénken élnek tisztelőiben, és pályatársaiban. Legjobb barátjával, Szarvas Józseffel a „színészi pálya" hozta össze, és kapcsolatuk az évek során barátsággá alakult. „Én folyamatosan figyeltem őt, mint korának egyik legtehetségesebb, rivális színészét. Sokat dolgoztunk együtt, aztán a szakmai kapcsolatból lassan barátság alakult köztünk. A barátságtartásban én kicsit pontatlanabb voltam, de ha ő úgy ítélte meg, hogy picit elkeveredtem, akkor rám telefonált, és azt kérdezte, hogy: mi van, hova tűntél? Mondhatom, hogy a legjobb barátom volt, aki hiányzik nekem, de máig velem van" - mondja a színművész, aki tagja annak az alapítványnak, amely Kaszás Attila halála óta működik, és rengeteg, a színész szellemiségével azonos kulturális rendezvényt támogat.

„Az elmúlt három évben jó néhány hiteles kezdeményezés indult el az országban. Zsigárdon Attila nevét őrzi egy kulturális fesztivál, és egy közösségi házat is működtetnek ott. Viszákon, az Őrségben kulturális rendezvényeket szervezünk, Komáromban versmondó verseny őrzi a nevét, a Kaszás Attila díjat évről évre egy- egy tehetséges kolléga kapja meg. A Kaszás Attila Alapítványnak idén már az adó 1%-át is fel lehet ajánlani, a bevételekből pedig kulturális rendezvényeket támogatunk." (Az alapítvány számlaszáma: OTP Bank Nyrt 11711003-20000741).

Kaszás Attila nagyon szerette a földet, a szőlőt és a bort is, olyannyira, hogy azt tervezte, idős korában borosgazda lesz belőle.

„Attila nemcsak kiváló színész és barát volt, de csodálatos házigazda is, aki imádott főzni, és imádta a jó borokat. Úgy gondolta, hogy idős korában csopaki borosgazda lesz. Ő egy olyan helyet akart, ahonnan rálát a Balatonra, sőt már a pincét is eltervezte. Egy bio pincét szeretett volna kialakítani, de már nem élhette meg. A Jásdi pincészet leszüretelte a borát, amit bepalackoztak, és az árából befolyt összeget az Alapítvány számlájára utaljuk majd." meséli Szarvas József, aki idén március 16-án egykori barátjára emeli majd a poharát.

Kaszás Attila
Jászai Mari díjas színművész
1960. 03. 16. - 2007. 03. 23.
Kaszás Attila 1960-ban született a felvidéki Vágsellyén. A Színház és Filmművészeti Főiskolán 1983-ban végzett. 1984-től tizenöt éven át volt a Vígszínház társulatának tagja, majd négy évig szabadúszóként tevékenykedett. 2003-ban szerződött a Nemzeti Színházhoz. Játszott a Katona József Színházban, az Új Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Rock Színházban, valamint Győrben, Kecskeméten, Sopronban és Szegeden is.
A művész pályája során a fontosabb szerepek között volt Ambrus diák (Weöres: A kétfejű fenevad), Bicska Maxi (Brecht-Weill: Koldusopera), Macbeth (Shakespeare: Macbeth), Leonce (Büchner: Leonce és Léna), Jimmy (Osborne: Dühöngő ifjúság), Liliom (Molnár: Liliom), Mefisztó (Goethe: Faust), Edek (Mrozek: Tangó), Szvidrigaljov(Dosztojevszkij:Bűn és bűnhődés).Színpadra lépett továbbá Rádiós (Presser-Horváth-Sztevanovity: A padlás), Claude (MacDermott-Ragni-Rado: Hair), a Professzor (Schönberg-Maitby-Boublil: Miss Saigon), Miska (Szirmai: Mágnás Miska), Tony (Bernstein: West Side Story), valamint Joe (Styne-Merill: Van aki forrón szereti) szerepében. Színpadi szerepei mellett számos filmben szerepelt, többek közt az Érzékek iskolájá-ban, amelyben Gryllus Dorka volt a partnere, a Cha-cha-chá-ban és az Üvegtigrisben. 1988-ban Hegedüs Gyula-emlékgyűrűvel, 1990-ben Jászai Mari-díjjal, 1992-ben Ajtay Andor- és Ruttkai Éva-emlékdíjjal tüntették ki. Kaszás Attila a Tizenkét dühös ember című darab egyik esti előadása előtt lett rosszul, a színház konditermében. A színművész életének 47. évében agyvérzés következtében hunyt el.

Bánfalvi Laura
Bánfalvi Laura
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.

Testem

Ezek az emlőrák első jelei: könnyen félreérthetők a tünetek

Az emlőrák korai szakaszában leggyakrabban teljesen néma, ám amikor tüneteket produkál, azok sokszor egyáltalán nem merülnek ki a jól ismert csomókban. A bőr apró változásai, a mellbimbó ekcémának tűnő hámlása, vagy a mell hirtelen fellépő, fertőzésre hasonlító gyulladása és aszimmetriája mind a daganat megtévesztő arcai lehetnek. Mivel a rizikó az életkorral nő, és a családi hajlam is szerepet játszik, a havonta elvégzett, alapos önvizsgálatnak életmentő szerepe van. De milyen rejtett elváltozások felett siklanak el a legtöbben, és hogyan végezhető el otthon, mindössze pár perc alatt a helyes ellenőrzés?