La femme fatale

A kifejezés ízig-vérig francia, mint a kultúra is, amelyből egyfajta mintaképként lép elénk; Femme fatale, a Végzet Asszonya. De vajon tényleg minden nőben ott rejlik, vagy csak a férfiak világában való érvényesülésre szolgáló provokatív viselkedés? Femme fatale: ki ő és mit akar?

Tari Annamária

Most mondhatnánk, igazi femme fatale mellé igazi férfi kell... Aki megszelídíti, de nem rabságba veti, hanem megbízható és érdekes partnere lesz.
Aki értékeli a bátorságot és a dinamizmust, az észt és a kreativitást, tiszteli az autonómiát.
A filmek ilyen nőalakjai általában kemények, de lágyulni is képesek. Nem felejtik egy percre sem, hogy nőiségük mekkora erő, de nem csak azzal operálnak.
Okosak és valóban rosszul tűrik az unalmat, vagy a kisszerűséget. És nem azonosak az „el nem köteleződő”, magányosan portyázó, vadászó nősténnyel.
Az igazi femme fatale olyan nő, akiből kevés van. Ritka kincs. Tisztában van az értékeivel, szeret fejlődni, nem bánja a kihívásokat, mert kedveli az erőfeszítéseket.
Olyan nőideál tehát, amiben ötvöződik a háborúkat túlélt nők bölcsessége, a felderítők bátorsága, az anyák kitartása, és még sorolhatnám a klasszikusnak számító női profil részleteit. Semmiképp sem arról szól a „végzet asszonya” lét, hogy tönkre kell tenni a környezetben lévő valamennyi, de lehetőség szerint legalább egy-két hímnemű társat.
Az ilyen nők magányossága gyakran egyébként éppen abból fakad, hogy kilógnak az átlagos női csoportnorma kereteiből. Azok az értékek - amiket ők képviselnek – a saját nemükből kiválthatnak rivális indulatokat, ezért látjuk, hogy több lehet a férfibarátjuk, mint a női.
A végzet pedig nem az általa beindított agresszív játszma eredménye, hanem a vonzerő beteljesülése. De - ahogy azt a filmek is illusztrálják – ha igazi férfi partnere van, akkor olyan kapcsolatra képes, ami az életben különleges, megunhatatlan és tartós. Mielőtt ezt a képet „szirupba mártott” fantáziának minősítenénk, gondoljunk olyan nőkre is, mint Madam Curie, aki fizikai és kémiai Nobel díjas nő és feleség, vagy Alma Mahler, akit a huszadik század legnőbb nőjének neveznek.
Mindketten nem keveset tettek le az asztalra. Kitartóak és bátrak voltak, de házasságban éltek és autonómiájukat mindvégig megőrizték. A férjek büszkén álltak mellettük, még akkor is, ha esetleg adott pillanatban a nagyobb siker a nőké volt. Nemcsak Salome, Carmen, vagy a XX. századi szcénából Scarlett (Elfújta a szél), és az Elemi ösztön híres hősnője a femme fatale-ok, hanem hús-vér asszonyok, akikről ma már alig hallunk. A közvélemény gyakran azonosítja a végzet asszonyát olyan, végső soron antipatikus nőalakkal, akinek érzelmileg kötődési problémái vannak, bizalmatlan és gyanakvással szemlél minden kapcsolati kezdeményezést.
Ez a modern nő alakja is, aki már nem is tudja, mit akar egy kapcsolattól, egy férfitól, mert azzal sincs teljesen tisztában, ki is ő maga. Nem is biztos, hogy jóban van önnön személyiségével, mert önértékelése inkább negatívnak mondható.
De ugyanezt a képletet megtaláljuk a férfiaknál is, csak ott magányos farkasnak hívjuk, akinél érthető, hogy naptól cserzett arccal - a messzi távolba révedő szemmel - sokatmondó hallgatásba burkolózik. A nők őket meg akarják váltani, és ez zsákutcába vezető fantázia is lehet. A femme fatale-t viszont nem kell megváltani, mert nem szalad el, de bármilyen közel álljon is, sokaknak ő az elérhetetlenség. Nagyon magas a mércéje, de ő maga is átugrik ezen mindennap. Egyszóval, nem negatív, csak nem mindennapi…

Horváth Gergely

A femme fatale jellemzően női műfaj. Már a kiscsajok is femme fatale-ok akarnak lenni, mert az mindent visz. A femme fatale a nemi identitásra vonatkozó női vágyak képzeletbeli hierarchiájának csúcsa. Leginkább azért, mert a femme fatale olyan ragadozó, amelynek legfőbb és legértékesebb prédája a férfi. A femme fatale - vagy lánykori nevén: a Végzet Asszonya - jön, meglátják és már győzött is. Egy femme fatale ugyanis képes azt az érzetet kelteni az óvatlan férfiben, hogy őbenne egy személyben van meg minden, amit a nőiességről tudni kell vagy a nőktől kapni érdemes. Ahogy a szamuráj a gyilkolásnak, úgy mestere a femme fatale a hódításnak. Ő az, akit rajongva imádsz vagy inkább nem szeretsz sehogy; ő az, akivel az élet non-stop szeretkezés a fantázia ötcsillagos vágyaiban; és ő az is, akivel az élet örök kaland, hiszen hiába nyújtod felé a karod, sose éred el…

A femme fatale maga a rejtélyesség. Ami roppant izgató, de kicsit sem boldogít, elmondom, szerintem miért. A femme fatale érzéki túszszedő, aki uralma alá hajtja a vért, megzavarja a gondolatokat de valójában meg sem érinti a szívet. Felajzza a vadászösztönt, ám nem épít bizalmat. A bizalom a megismerésből jön, a megismerés pedig a szívből, ha igaz, hogy jól csak a szívével lát az ember. Ugyanakkor a nő, aki elérhetetlennek mutatja magát és rejtélyeskedik, az csak hódítani akar, a megismerés nem célja és nincs is erről tapasztalata – így hát ritkán sül ki hosszan tartó, boldogító nagy szerelem ebből a kapcsolatból. Héja-nász már annál inkább!

A femme fatale nagyon népszerű szerep a női játékok között, aminek leginkább mi, férfiak vagyunk az okai, mégpedig azzal, hogy vevők vagyunk rá. Nem véletlen, ugyanis részben mi, férfiak adtunk nekik örök életet e földön versekkel, regényekkel, és persze filmekkel is. Felesleges meglepődnünk Lara Croft és a hozzá hasonló szupercsajok sikerén, hiszen mi teremtettük meg anyáikat. Kétségtelen, hogy nem készültünk fel rájuk eléggé. Ha lenne a kultúránkban a fiúk számára értelemmel bíró, a férfilétbe okosan beavató rituálé, biztos, hogy a „femme fatale” feliratú akadályon már itt túl kéne esnünk. Mondjuk, lehetne az a szabály, hogy akit lépre csal egy ilyen húsevő virág, az azonnal kiesik: vár egy évet a felnövéssel, csak hogy érezze a súlyát. A femme fatale-ok ugyanis leginkább azon férfiak igényeit használhatják ki, akik saját vadászösztönük szerelmesei, vagy azokét, akik csak azután fognak felnőni, hogy előbb elejtették, aztán ejtették őket.

Nagyon bírom a femme fatale-okat – a moziban. A valóságban egy őszinte szavuk nincs, mert nem is lehet, szerepük nem engedi. A moziban viszont nagyon lehet őket szeretni, távol vannak, és általában emberükre akadnak. Olyas valakire, akivel könnyű azonosulni. A femme fatale ugyanis épp oly szerep a lányok számára, mint Humphrey Bogart utánzása a fiúknak. Bogart az a rosszfiú, aki jó. Akinél a kemény vonás vajszívet takar, és persze az a férfi, akit a szikkadt héj lehántása után kenyérre lehet kenni, még a femme fatale-ok számára is érdekes. Ezért az a jó Bogartban, hogy minden nő őt akarja megszelídíteni, és nem fordítva. Amíg a femme fatale-ok rejtélyeskednek, addig Bogartnak titka van. A titok nem más, mint eddigi életének keserű tapasztalatai, de ez nem derül ki, csak én mondom. A nők szeretik az ilyet. Még a legelvetemültebb femme fatale-ban is bemozdul az ösztön, hogy majd ő lesz az, aki megédesíti az életet e viharvert láncdohányos számára. Amiben pazar módon hátra is dőlhetünk…

De azt hiszem, mi, felkészületlen fiúk, feltétlenül átesünk egy-egy ifjúkori femme fatale élményen. A lány számára ez csupán saját érzékiségének és manipulációs eszköztárának megismerése és bevetése, aminek persze áldozatai is vannak. Oké, belefutottunk, de nem kell belehalni. Aki túlélte végzete asszonyát, már csak nevetni tud. Mert ami a férfiak és nők közötti, életre szóló társas játékot illeti, a femme fatale-nak itt nem osztanak lapot.

 

« előző rész || következő rész »

 

Tari Annamária

Pszichoterapeuta, pszichoanalitikus kandidátus

Első diplomáját gyógypedagógusként szerezte, majd az ELTE pszichológia szakán végzett. Klinikai szakpszichológusi és pszichoterapeuta szakvizsgát tett. Fiatalkori álmát váltotta valóra akkor, amikor pszichológusként kezdett dolgozni, és szakterületének a pszichoanalízist választotta. A nagyközönség először az MTV Repeta című magazinműsorában ismerhette meg mint tanácsadót. Majd a közszolgálati televízióknak, a VIVA zenecsatornának, az RTL-nek és a Magyar Rádiónak köszönhetően nevét határon innen és túl sokan megismerhették. Rendszeresen publikál. Első könyve 2003-ban jelent meg Intim szféra címmel, melyben a 17–25 éves korosztály problematikájával foglalkozik. Tavaly látott napvilágot a Sejtem című kötet, melyben a rákos betegek pszichés problémáinak kezeléséről olvashatunk. Számos publikációját olvashatjuk weboldalán, a www.tariannamaria.hun. Egyebek mellett olyan témákról: mint például a munkaalkoholizmus, a blogolás vagy éppen az étkezési zavarok. Tari Annamária a pszichoterápia mellett kommunikációs és médiatréningekkel és oktatással is foglalkozik.

Horváth Gergely

Rádiós műsorvezető, író

1972-ben született Budapesten.
A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE BTK történelem szakán folytatta tanulmányait. 1995-ben kerül a Magyar Rádió Petőfi adójához, ahol olyan műsorok készítésében vett részt, mint például a Reggeli Csúcs, Moziklub, Egy férfi, egy nő. 2007-ben az Európa kiadó gondozásában jelent meg első regénye, A szív útjai.

Jelenleg az MR2 Petőfi rádióban mixeli a popot a kultúrával.

Üzenj a szerzőknek

Hozzászóláshoz klikk ide