Már megint! - Ranschburg is besírna

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Soha ne mondd, hogy „már megint”!

Játszótér. Délelőtt tíz. Öt év körüli, szőke, vékony fiúcska üldögél a többiektől tisztes távolságra, és vágyakozón nézi a hangosan, kicsit vadul játszó gyerekeket. Anyuka nógatja, már megint csak ülsz itt. Menj kicsim, játssz a többiekkel! Ne légy ilyen félénk.. De a fiúnak nem akaródzik. Tudod, magyarázza anyukája a másik anyukának, csecsemő korától ilyen félénk, ijedős. Nem tudom, hogyan kellene leszoktatni erről.

Mama éppen idáig jut a beszélgetésben, amikor egy hasonló korú kisfiú, lábbal hajtós motorjával elszáguld a szöszke mellett, és meglöki. A félénk fiúcska arccal a homokozóba esik, és keservesen sírni kezd. Anyuka ugrik, felkapja. Édesem, puszilgatja a szőke fejecskét, ugye mondtam, hogy ne jöjjünk ki. Jobb neked otthon, anyuci vigyáz rád.

Na igen, mondaná Ranschburg tanár úr. Így valószínűleg nem lehet a gyereket leszoktatni a félénkségről. Így csak rászoktatni lehet. A gyerek ugyanis sokszor beteljesíti azt, amit előre feltételeztek róla. Régóta tudják ezt a szakemberek. Számtalan kísérlet, vizsgálat bizonyítja. Az egyikben például egyhónapos csecsemők szüleit megkérdezték, van-e olyan tulajdonsága a gyereknek, amely az óvodában akadályozni fogja őt a harmonikus beilleszkedésben. Négy évvel később a kutatók újra megvizsgálták a gyerekeket, és majdnem mindegyikükben megtalálták azt a „kockázatos” tulajdonságot, amelyeket a szülők négy évvel korábban említettek.

Vagy. Egy általános iskola egyik osztályában a pszichológusok intelligenciaméréseket végeztek. Azt mondták a pedagógusoknak, hogy a tehetséges gyerekeket kívánják kiválogatni. A vizsgálatok alapján kiemelték az egyik tanulót, akinek intelligenciája teljesen átlagos volt. Sőt inkább közepes. Majd azt mondták a tanárainak, hogy a gyerek átlagon felül intelligens. Fél év múlva a pszichológusok újra kimentek az iskolába. A megismételt intelligenciavizsgálat alkalmával kiderült, hogy a gyerek értelmességének foka összehasonlíthatatlanul jobb, mint amilyen hat hónappal azelőtt volt.

Hogyan lehetséges ez?

Az ember, s különösképpen a gyerek úgy működik, hogy igyekszik megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyeket vele szemben felállítanak. Az a kisfiú, akit csecsemőkorától bátornak, férfiasnak látnak a szülei, bátor lesz és férfias, míg az agyonféltett, esetleg kislánynak várt fiúcska anyámasszony katonája marad, esetleg egy életen át.

De hát miért? Kérdezheted.

Nos azért, mert a környezet, a szülők, tanárok akaratlanul, tudattalanul olyan igényeket közvetítenek a gyermek felé, amilyennek látni szeretnék őt. Ez így van otthon, és így van az iskolában is. Ha egy okosnak tartott gyerek rosszul felel az iskolában, azt mondja a szülő, a pedagógus, hogy ez véletlen, s majd kijavítja. S akkor a gyerek ki is javítja. Ha egy butácskának elkönyvelt tanuló felel rosszul, azt mondjuk, vagy gondoljuk, már megint. S a gyerek maga is így gondolja. Ha egy visszahúzódó, félénk gyereknek konfliktusa támad, megütik, vagy elveszik a játékát, azt gondoljuk, már megint őt bántják. S a gyerek is így érzi. Megerősödik félelmében, és még visszahúzódóbb lesz. És ugyanez igaz verekedős gyerekre. Ha ő konfliktusba keveredik és megvédi magát, azt gondoljuk. Már megint verekszik.

Ha a szülők tudnák, hogy ennek az egyszerű szókapcsolatnak: „már megint” milyen erős jellemformáló hatása van, ritkábban használnák.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.