Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Sokat köszönhetnek a jelen mozinézői a német filmtörténetnek, még ha nem is mindig vannak ezzel tisztában. Erre hoztunk öt példát, az újhullámig bezárólag. Hamarosan a kortársakkal folytatjuk.
A német filmtörténet is a világ legerősebbjei és legizgalmasabbjai közé tartozik, bár többször meg-megbicsaklott az ívelése. Két részben kíséreljük meg feltérképezni, először a német filmtörténet öt legfontosabb filmjét vettük elő. Nem felsorolás készült, hanem szubjektív lista, és tudjuk, hogy nagyon sok film kimaradt, de mindenhol becsülettel megindokoltuk, hogy mit miért választottunk.
Robert Wiene: Dr. Caligari
Úgy tartják, hogy az első horrorfilm a szintén német Prágai diák volt, amiben a szegény diák eladja a lelkét az ördögnek, és megpróbál meghódítani egy grófnőt. Ennek a filmnek a társrendezője, Paul Wegener volt, aki aztán a Gólem című 1915-as filmjével megalapozta a fantasztikus szörnyfilmek jövőjét. Ennek a misztikus szörnyfilmes vonalnak voltak többek között a leszármazottjai a Frankenstein-filmek, minden idők egyik legjobbja ezekből, a Nosferatu, és valamennyire ehhez a vonalhoz tartozott az 1920 februárjában megjelent, legendás Dr. Caligari is. A film története röviden: miután a városi vásárra megérkezik a címszereplő, hogy bemutassa Cesare nevű alvajáróját, aki elvileg huszonhárom éve alszik, rejtélyes bűncselekmények történnek. Ha az expresszionista német filmről van szó, valószínűleg a legtöbbeknek a lázálomszerű festett díszletek jutnak először az eszükbe, de a filmben olyan, valóban újdonságértékű feszültségkeltő megoldások is szerepelnek, mint például, hogy az egyik gyilkossági jelenetben a tettes árnyéka végigfut a még gyanútlanul alvó áldozat testén. Az expresszionista német film egyik legfontosabb darabjának tartott Dr. Caligarinak akkoriban nem volt követője, később viszont Tim Burtont életművétől a Red Hot Chili Peppers klipjéig számos példát találunk a hatására.
Fritz Lang: M - Egy város keresi a gyilkost
A Dr. Caligari ismertségével ebből a korszakból a Nosferatu mellett valószínűleg csak egy film veheti fel a versenyt, a Metropolis (aminek felhasználásával pedig egykor a Queen csinált videóklipet). Mivel időnként imádunk nagy szavakkal dobálózni, ezért most nem fogjuk vissza magunkat: sokan úgy tartják, hogy a Metropolis minden idők legjobb alkotása. A sci-fi műfaj Meliés 1902-es Utazás a Holdba című filmjével ugyan megszületett, de enélkül lehet, hogy korántsem lett volna ennyire sötét. Ha ez nincs, könnyen lehet, hogy nem született volna meg később mondjuk a Szárnyas fejvadász, a japán Akira, vagy az Ötödik elem. Mivel a Metropolisnak könyvtárnyi irodalma van, és ez Lang kétségkívül legismertebb filmje, mi inkább egy másik, szintén meghatározó darabot választottunk tőle: az 1931-es M - Egy város keresi a gyilkost, ami nélkül pedig talán nem lett volna pszichothriller, suspense, Hitchcock-filmek (bár ő állítólag Murnauért volt oda), és nem villantott volna filmtörténetit Sharon Stone se. Amikor pedig Peter Lorre bekattant gyerekgyilkosa elkezdi fütyülni a Peer Gyntből A hegyi király csarnokábant, akkor sejteni lehet, hogy itt baj lesz. Ennél jobb feszültségfokozó technikát pedig azóta se találtak fel, ma már a legkommerszabb mozik is természetes eszközként alkalmazzák. Gondoljuk például az Elemi ösztön bármelyik bizarrul vésztjósló erotikus jelenetére.
Leni Riefenstahl: Az akarat diadala
Miután Hitler hatalomra került, Weine és Lang is elhagyta az országot. Weine először egyébként Budapestre jött, rendezett itt egy filmet, végül Párizsba ment. Lang anyja átkeresztelkedett zsidó volt, és ebben a szellemben nevelték a rendezőt is, mégis zsidónak számított. Goebbels ennek ellenére is a német filmvilág élén szerette volna látni őt, a rendező azonban Párizsba, később az Egyesült Államokba emigrált. Amellett, hogy rengetegen elhagyták az országot, természetesen a nácik is tettek azért, hogy megtisztítsák a filmipart. Hitler és Goebbels is látták, hogy mekkora lehetőség van a filmekben, filmgyártásban, úgyhogy rá is hajtottak a különböző propagandafilmekre. Ehhez volt kiváló alany a fiatal, színésznőből lett rendező, Leni Riefenstahl, aki élete végéig állította, hogy nem propagandafilmnek szánta az 1934-es nürnbergi náci pártkongresszusról készült Akarat diadalát, sőt undorodott tőle, hogy ilyen célokra használták. Az áldokumentum film mindenesetre végig hatalmas tempót diktál, komoly technikai újítások jelentek meg benne, megtervezettségével, a hatalmas díszletekkel pedig nem mellesleg megteremtette a showbiznisz alapjait.
Rainer Werner Fassbinder: Maria Braun házassága
A film elején rögtön Hitler arcképét látjuk, ahogy egy pillanattal később kiderül, egy plakáton. A fal ugyanis leomlik egy bombatámadás miatt, miközben bent éppen házasságot kötnének. Az anyakönyvvezető az utcára menekül, de a leendő férj ráveti magát, miközben leendő felesége a szétszóródott papírok között keresgél a földön. Amikor megtalálja az övéket, odaszalad a férfiakhoz, leveti magát melléjük, és aláíratják az anyakönyvvezetővel, aki ezután el is menekül, úgyhogy végül ők maguk pecsételik le. A férfi másnap eltűnik a fronton.
Így kezdődik Rainer Werner Fassbinder filmje, a Maria Braun házassága. A hihetetlenül termékeny Fassbinder volt a vezéralakja a német újhullámnak, amelyik megelégelte, hogy a háború utáni német filmesek és filmek nem akarnak szembenézni a múlt történéseivel, és a korábban kiemelkedő német filmművészet csak vegetál. Természetesen nem nagyon lehet egyetlen filmet kiragadni az életművéből, ezt az egyet azért választottuk, mert jól szemléltethető vele egy korszaka: a nőalakok, a brechti elidegenítés a filmben, és az ironikus humor. 1982-ben, harminchét évesen halt meg szívelégtelenségben, amit vélhetően az altatók és a drogok okoztak. Ezzel a német újhullám is hanyatlani kezdett.
Volker Schlöndorff: A bádogdob
Oké, csak becsületből raktuk a lista végére a Bádogdobot, mert érzésünk szerint meglehetősen rosszul öregszik a film. Egyrészt azért került ide, mert a Nobel-díjas Günter Grass könyvéből készült, másrészt azért, mert a német film egyik Oscar-díját szállította 1980-ban. Harmadrészt pedig, mert még hibái ellenére is akadnak benne megrázó és zavarbeejtő jelenetek. A film egy kisfiúról szól, aki már az anyaméhből se szeretne kijönni, és amikor mégis kikerül, érzi, hogy minél előbb vissza is kéne oda jutni. Később aztán, a világ visszásságait látva elhatározza, hogy három éves korától nem öregszik tovább. A bádogdob is a Fassbinder által követett, a múlttal szembenéző vonalból került ki, úgyhogy nem meglepő, ahogy a film haladtával egyre nevetségesebbé válnak a nácik, amint kikelnek magukból, a háború felé sodródva pedig egyre álomszerűbbek és szürreálisabbak lesznek az események is. Eleinte sajnos olyan az egész, mintha komolyan kéne venni a Dennis, a komiszt, amikor viszont kiderül, hogy a gyerektestű Oskar Matzerath módszeresen bosszút áll mindenkin, akivel csak érintkezik, kezd egyre sötétebbé válni a dolog.
