Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A díszrázógép simán főhelyet kaphatna bármilyen posztapokaliptikus-steampunk karácsonyi filmben, ha létezne ez a műfaj. Így készülnek a díszek.
A karácsonyfadíszek, ugye, definíció szerint szépek (a mézeskalács is szép, kivéve, ha elfelejtjük belerakni a szódabikarbónát, és oda is égetjük, de ezt hagyjuk), és a közhiedelemmel ellentétben nem a Télapó vagy egyéb gyanús vállalkozók ún. manói (gyermekmunka) készítik őket az Északi-sarkon, hanem nagyrészt Kínában gyártják őket géppel, egy egészen kicsi részben pedig a fejlett országokban, szinte teljes egészében kézzel, például akár a szomszéd faluban is.
Érdekes kérdés egyébként, hogy az ember hogyan dönt úgy, hogy akkor mostantól karácsonyfadíszeket fog gyártani, nem mintha rosszul nézne ki bármilyen önéletrajzban, de keveseket ismerek, akikben ez egyáltalán felmerült.
A Szabó család sem így kezdte, hanem amikor 1963-ban megkapták a maszek iparengedélyt, először az úgynevezett bársonyfúvással foglalkoztak, majd mindenféle játékokat kezdtek gyártani, többek között hozzájuk köthető a bólogatós kutya és a Moncsicsibaba magyarországi elterjedése (a családfőt, Szabó Lajost „a kutyás Szabó”-ként is emlegették egy időben emiatt, Szabó Magdához hasonlóan, csak őt más okokból).
A húsz-harminc főt foglalkoztató játékgyár viszont a rendszerváltáskor tönkrement, de ekkor a családnak, élén a gépésztechnikus édesapával, sikerült felvásárolnia a Tungsram leselejtezett gyártógépeit, ebből lett a karácsonyfadísz-üzem.
Maga a gyártóterület közvetlenül az eladótér mellett van, és ha nincs túl nagy hajtás, akkor bárkinek szívesen megmutatják, sőt, előzetes egyeztetés után ingyen fogadnak óvodáscsoportokat, és minden gyerek festhet magának egy saját karácsonyfadíszt. Az üzem a nyáron csaknem teljesen leégett, ám a legfontosabb gépeket folyamatosan helyreállították.
Hogyan készül?
A gömbök egyébként annyira egyforma méretűek, hogy az ember azt hinné, azokat készen kapják vagy géppel gyártják, de nem, minden dísz körülbelül két-három centiméteres átmérőjű üvegcsövekből készül, kézi fúvással (átvitt értelemben persze, igazából szájjal fújják). Az üvegfúvó felmelegíti a csőnek azt a részét, amelyből az adott gömb vagy egyéb dísz lesz, majd méretre fújja, utána pedig az egyik oldaláról leválasztja a cső maradék részét, a másikról viszont nem, az „nyeles” marad. Bizonyos egyedi díszeket, például a baglyokat öntőformába fújják, de az eljárás ugyanaz.
A gömbökbe ezek után ezüstnitrátot öntenek, ami egyáltalán nem ezüstös színű alapból, hanem inkább a zavaros, híg pocsolyára emlékeztet, majd ekkor következik a legjobb rész, amikor a díszeket a nyelüknél fogva felakasztják az ún. díszrázó gépre (ami simán főhelyet kaphatna bármilyen posztapokaliptikus-steampunk karácsonyi filmben, ha létezne ez a műfaj), és a gép addig rázza az üveggömböket, amíg azok egyenletesen ezüstösek nem lesznek belülről. Snitt.
A gömbök (és egyéb díszek) ezután el kell töltsenek egy proustian magányos, talán kétségekkel teli időszakot száradással, nyéllel lefelé. Majd jön a lakkfestékbe mártás mindent eldöntő pillanata, ekkor kapják meg a végső színüket a díszek. Kérdésünkre kiderült, hogy most a matt festék a menő, vagy a mattra festett, ugyanolyan színű csillogó, és viszont (a készlet vizuális felmérése során pedig az is, hogy például a fenyőzöld díszek meglepően jól néznek ki az – értelemszerűen – fenyőzöld fenyőfán). Az üzem rengeteg színnel és árnyalattal dolgozik egyébként, a színeket és mintákat illetően az anyuka mondja ki a végső szót.
Ezt követően minden egyes díszt kézzel festenek, ezért egyedi mintára is fogadnak megrendelés (sőt, amikor mi voltunk, éppen egy egyedi csúcsdíszt fújtak a megrendelő gyermekkori nosztalgiája okán, bonyolult volt, kampókkal, de megoldották).
A mintákat folyamatosan frissítik, többek között a Frankfurti Vásár miatt, ahol minden évben beválasztják pár munkájukat az azévi trendnyertesek közé. Alapvetően külföldre szállítanak, de a hazai nagyáruházakba is, illetve helyben is van eladóhelyiség. És mindenki úgy mosolyog, mint akinek még soha nem kellett otthon mézeskalácsot gyártania.
A manufaktúra honlapja itt található, látogatáskor érdemes a tárnoki Halász József utcát beírni a GPS-be, annak az elején van a gyár (közvetlenül az M7-es mellett).
A tárnoki Szabó Üveg karácsonyfadísz-manufaktúrába nem csak a kötelező karácsony előtti ráhangolódós programok letudása miatt érdemes ellátogatni, sőt, nem is csak karácsony körül, bár a szerző tapasztalatai szerint ez a program valamivel kisebb kihívást jelent, mint mézeskalácsot sütni, még úgy is, hogy a GPS nem találja a címet. De legalább nincs benne másfél deci méz, és váratlan rozsliszt.
