Brazília szóját ültet a kivágott esőerdők helyére

Olvasási idő kb. 1 perc

A brazil parlament májusban lazított az ország erdőhasznosítási törvényén azért, hogy a kitermelt erdőterületeken haszonnövényeket, például szóját termesszenek. Az enyhébb szabályozás ellenzői szerint nem kell fákat kivágni ahhoz, hogy az országban fenntartható és versenyképes mezőgazdasági tevékenységet folytassanak.

Izabella Teixeira, a brazil környezetvédelmi miniszter kijelentette, hogy a törvénymódosítás elfogadhatatlan, mert az az összes természetvédelmi terület végét jelenti - olvasható a WWF honlapján. Carlos Nobre, a Technikai és Tudományügyi minisztérium osztályvezetője elmondta, hogy "a változásnak a fenntarthatóság felé kell haladnia.

Az erdőhasznosítási törvénynek a jövőbe kell tekintenie úgy, hogy a páratlan természeti értékeink észszerű kihasználását tűzze ki célul."

Nobre a Brazíliában őshonos acai pálma sikeres példáját említette: a fa gyümölcse az Amazonas környéki erdőkben szüretelhető és a ráépülő iparág évente kétmilliárd angol fontnak megfelelő bruttó bevételt termel. "Ez csak egy termék a sok száz közül, amelyek az erdőkben felhasználásra várnak" - mondta Nobre. Az erdőhasznosítási törvény lazítása után, néhány brazíliai megyében a kivágott erdőterület nagysága az ötszörösére növekedett.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.