Ráckevei Anna

Ráckevei Anna mellett – aki egyébként színházi pályafutása mellett több mint 30 filmben szerepelt, különleges hangján pedig olyan sztárok szólaltak meg, mint Meryl Streep vagy Andie MacDowell – a család többi tagjában is ott buzog a tehetség. Juli édesapja, Horváth Lajos Ottó ugyancsak Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, férje, Valcz Péter színész, rendező, öccse pedig most kacsingat a pálya felé. A közelgő anyák napja apropóján most mégis csak kettejükkel, a színésznő édesanyával és lányával beszélgettünk. Ebben a felállásban a Dívány elsőként készíthetett exkluzív interjút.

Volt-e már alkalmatok a színpadon is együtt játszani?

R.A.: Játszottunk már egy darabban, Lorca Yermájában és Csokonai Dorottyájában is, de közös jelenetünk egyikben sem volt, így a valódi közös játék különleges élménye még nem adatott meg, de én a magam részéről nagyon vágyom rá. Szerepálmom nincs, soha nem is volt, mindig annak örülök, ami megtalál. De egyszer egy közös jelenet nagyon boldoggá tenne.

H.J.: A szerepálmokról egyszer valaki azt mondta, mindig azok sülnek el a legrosszabbul, ezért én ki sem mondom, mely szerepekre vágynék, de egy közös jelenetre édesanyámmal, arra nagyon. Hiába, ez egy olyan élmény, amit még nem ismerek, egy fátyol, ami még nem lebbent fel. Egymás szemébe néznünk a színpadon nekem olyan lenne, mint egy világklasszis focistával focizni. Mint amikor Ronaldo az apukád, és együtt fociztok. Játszottam már olyan nagy formátumú művészekkel, akiket nagyon nagyra tartok a szakmában, ez mindig egyszerre zavarba ejtő, tanulságos és óriási élmény. Ilyen lenne ez is, olyan, amit kár lenne kihagyni.

Mennyire elemzitek egymást szakmailag?

R.A: Nekem különleges élmény, és mindig nagyon jó látni, ahogy Juli dolgozik, próbálok nem elfogult lenni, de így is mindig lenyűgöz a színpadi jelenléte, az az energia, feszültség és szépség, ami benne van. A közös próbafolyamatok alatt volt alkalmam munka közben is figyelni őt, és nagyon inspirálónak találom. Mivel annyira szeretem látni, közben próbálom távol tartani az anyaságom tőle ebben a helyzetben, nem akarjuk összekeverni a dolgokat, nehogy azt érezze, anyaként őrködöm felette. Ezért néha még inkább át is esek a ló túloldalára, és talán kritikusabb is vagyok a kelleténél.

Juli, ezt te is így éled meg?

H.J: Én inkább úgy fogalmaznék, hogy visszafogottan ad jelzéseket, ha tetszik neki valami, akkor sem zeng ódákat, és nem telefonálja körbe az összes ismerőst, 2-3 szép, őszinte dicsérő szót mond. A véleménye viszont annál jobban érdekel, mert tudom, hogy nagyon ért ahhoz, amit csinál. Ugyanakkor azt is tudom, nehéz lehet, hogy ugyanazt a szakmát űzzük, aminek ő minden csínját-bínját ismeri.

R.A: Azt mondanám, szemérmesen állok a kérdéshez. De egyébként is nagyon szemérmes és érzékeny a kapcsolatunk Julival.

És Juli is mond szakmai véleményt, tesz javaslatot az édesanyja játékával kapcsolatban?

R.A: Figyel! Próbál ő is objektív lenni, de egy esetre például pontosan emlékszem, sok nem is volt, de ez nagyon jólesett. Egy apróság volt, külsőre vonatkozott, és én nagyon örültem neki.

H.J.: Ha van alkalmam látni a próbafolyamatot is, az egészen más. Olyan volt már, hogy egy hangsúlyt, egy ritmust nagyon elkapott, úgy láttam kívülről, hogy működött a pillanat, azt visszajeleztem. Vagy ha van egy ötletem, hogy mitől lehet egy jelenet színesebb, humorosabb.

R.A.: Nekem eleve nagyon-nagyon jó látnom Juli humorát a színpadon. Miközben sok mindenben magamat látom benne, a rendkívül felszabadító humora valami olyan, amiből nekem kevesebb adatott meg. Az nagyon irigylésre méltó.

H.J.: Én meg a te drámai viharfelhőid tombolását irigylem, ami meg neked megy csettintésre. Tudok én is mennydörögni és csúnyán nézni, ha kell, de bennem inkább a bohócból van több. Ami érdekes, mert megvannak a női szerepkörök, mint a drámai szende vagy a naiva, de a bohóc kissé kilóg (nevet).

R.A.: Én nagyon várom is, hogy Juli olyan feladatot kapjon, ahol a humora igazán megmutatkozhat, mert ez nagyon az övé, és egyre jobban erősödik benne.

Hamarosan anyák napja. Van ennek az ünnepnek valamilyen hagyománya nálatok?

H.J.: Igen, van. Az a hagyománya, hogy mindig majdnem elfelejtem, aztán az utolsó pillanatban eszembe jut, és megmenekülök a szégyentől.

R.A.: Nekem elég csak visszaemlékeznem az első anyák napi ünnepségre, ahol Julika fellépett, és máris szökőárban jönnek a könnyeim, a mai napig kint van a falon az óvodai tenyérlenyomata. Mindenesetre most már ez a második anyák napja lesz, hogy Julikát is köszönthetjük, mint édesanyát. 

Juli, te máshogy látod a szülő-gyerek dinamikát, mióta te magad is édesanya vagy?

H.J.: Oh, igen, nagyon. Rengeteg dolog változott bennem. Az ember felismeri magában a saját anyját vagy apját. Leginkább abból a helyzetkezelésből tud kiindulni, amit maga is látott gyerekként, de sok minden világossá is válik: Ja! Hogy ezért reagált akkor úgy?, mondom magamban, vagy Aha! Szóval azt így értette! Az ember átkerül hirtelen a másik oldalra, és komoly felismerései lesznek.

Közben ráadásul már dolgozó édesanya vagy ismét, ugye Juli?

H.J.: Igen, Vili, a kisfiam 8 hónapos volt, amikor újra dolgozni kezdtem. Nagyon szeretem a munkám, és hiányzott már, hogy játszhassak. Az anyaság, a család és a szakma valahogy együtt adja ki nálam azt az egészet, amitől igazán teljesnek érzem a dolgokat. Sokkal jobb tudok lenni otthon, ha közben a munkámban is érvényesülhetek és fordítva, az itthoni élmények is feltöltenek, amitől jobban tudok teljesíteni. 

R.A.: Ezzel én is így vagyok, de azt el kell mondanom tényleg elfogultság nélkül, hogy amit Juli ebben a fél évben csinált, az emberfeletti. Nem egy darabot próbált, hanem a szeptembertől februárig tartó időszakban összesen rögtön négyet. Befejezett egy korábban elkezdett darabot, beugrott egy másikba, próbált a Dorottyában, és elkezdte a Veszedelmes viszonyokat, s mindezt egy kisbaba mellett.

H.J.: Anya, valahogy te is bírtad annak idején!

R.A.: Nekem is voltak sűrű időszakaim, de egymás után négy bemutató még gyerek nélkül is próbára teszi az embert.

H.J.: Az igaz, hogy az elején sokkolódtam. Reggel 7-kor kel a kis család, 10-ig bonyolódik a reggel. 10-től 14 óráig próba, 14-18 óráig a kisfiamé a főszerep, és talán ebédelni is jut még időm közben, de aztán 18-tól 22 óráig ismét próba. Éjszakai műszak is van, mert a kisfiam még bőven nem alussza át az éjszakát, szóval valóban megvolt a dupla vagy tripla műszak. Büszke vagyok rá, hogy csak egyszer sírtam a kimerültségtől. De belerázódtam. Rájöttem, hogy meg kell tanulni elcsípni a pihenőidőket, és nem szabad szégyellni segítséget kérni, vagy szólni, ha az ember fáradt. Van, akinek ez nehezére esik, nekem is hosszabb idő volt ezt elfogadni. De szerencsés is vagyok, mert nekem van is segítségem. Ugyan Debrecen és Budapest között élünk és ingázunk, hiszen ott játszunk mindketten, de mára kialakult egy rendszer, segít a drága férjem-párom és édesanyám is. Én pedig nagyon élvezem Anyát látni nagyiskodni.

Milyen darabokban játszotok jelenleg?

R.A.: Nekem két hete volt éppen bemutatóm: Euripidész - Sartre: A trójai nők című darabját adtuk elő. Közben még játsszuk a Für Elisét, aminek pedig két éve volt a bemutatója.

H.J.: És az egyébként Ráckevei-rendezés.

R.A.: Ja, igen! ...és Csokonai Dorottyájának feldolgozásában is benne vagyok Julikával.

H.J.: Én ezenkívül játszom a Veszedelmes viszonyokban, a most Kossuth-díjat kapott Visky Andrásnak A test történetei című darabjában, és beugró vagyok a Toldiban, amit pedig a férjem rendezett. Ettől azt hittem, nagyon zavarban leszek a próbákon, de el mertük mondani egymásnak a véleményünket, így jó érzésű helyzet lett.

Ha érdekel a színház világa, akkor ez a cikkünk is tetszeni fog.