űr lények

1610-ben Galilei a Sidereus Nuncius című művében írt a Hold és a Föld közötti hasonlóságokról, amelyeket távcsövével látott, és ezzel megalapozta a holdi élet lehetőségét és valószínűségét. Démokritosz görög filozófus, aki sokat írt a kozmoszról, és hozzájárult a tudományhoz az „atom” szóval, már több mint két évezreddel korábban, a Kr. e. 5. században azt feltételezte, hogy a világűr lakható világokkal van benépesítve.

Űrlények építették a Mars „csatornáit”?

Valószínűleg H. G. Wellsnek a Föld marslakók általi invázióját bemutató, Világok harca című 1898-as regénye indította be kollektív képzeletünket az idegen életről. Elképzelhető, hogy Wells arra az akkoriban népszerű feltételezésre alapozta regényét, hogy a Marson csatornák futnak, amely elméletet Giovanni Schiaparelli olasz csillagász 1877-ben a bolygó felszínén először megfigyelt sötét vonalak alapján állította fel. Percival Lowell brit csillagász úgy gondolta, hogy a sötét vonalak valójában csatornák, amelyeket minden bizonnyal egy intelligens civilizáció épített. Ezek a spekulációk indították el azt a gondolkodást, hogy a Marson egy idegen civilizáció létezik.

Az 1960-as években a NASA elindított egy programot, amelyet a földönkívüli intelligencia keresésének szenteltek, a SETI-t. Bár a programot 1993-ban leállították, a különböző idegen életet kutató kezdeményezések folytatódnak, beleértve a NASA saját kutatását a lakható világok után.

Űrlények a szocializmusban

A szocializmusban Magyarországra is eljutott az UFO-téma, az ötvenes években elkezdtek cikkezni a repülő csészealjakról, de itthon amerikai hisztériának kiáltották ki ezeket. 1968-ban egy dokumentumfilmet is készítettek, amelyben cáfolták azt, hogy létezik élet a Földön kívül, ebben Kulin György csillagász beszélt a témáról. Azonban ez nem jelentette azt, hogy sikerült kiirtani ezeket a gondolatokat az emberekből. Egy nő például állította, hogy kapcsolatba lépett UFO-kkal. Heltai Magdolna saját bevallása szerint 1962 januárjában beszélt telepatikusan idegenekkel.

Felkerestek az Epszilon Eridani és a Cygni B 61 lakói, amik nagyon messze vannak tőlünk, de az emberi agy a megfelelő telepátiával le tudja küzdeni a távolságokat. Azt kérik tőlünk, hogy egy békés élet uralkodjon a Földön, és erre figyelmeztetnek. Ott magasabb technika és kultúra van, olyan, amit mi nem ismerünk. A földi tudomány állása szerint nem lehet lekontrollálni a magasabb tudományt. Ez már a negyedik dimenzió, míg mi a harmadikban vagyunk.

Mindenesetre a téma lehetővé tette, hogy egy kicsit külső nézőpontból tekintsünk önmagunkra. Feleki László a Ludas Matyi hasábjain 1966-ban A Föld vendégkönyve című humoros írásában űrlények általa elképzelt bejegyzéseit listázza, melyek közül az egyik fájdalmasan aktuális: „Azt szeretem a földiekben, hogy szeretik a békét. Minden alkalommal alig várják, hogy megköthessék. Xxx, Sirius.” Feleki humoros hangvétele a Képes Sport egyik 1971-es számának oldalain is megmaradt a témával kapcsolatban, miközben hasonlóan érdekes megfigyeléseket tesz arról, hogy mi, emberek, hogyan is próbáljuk leírni az idegen civilizációkat és lényeket. Szerinte ugyanis ezek a beszámolók vagy elképzelések „lelkileg nem mondanak semmi olyasmit, ami nem lenne benne az Iliászban. Szóval nagyon emberszabású világegyetemet képzelünk el!”

A téma geopolitikai sajátosságait – vagyis hogy az idegenekkel kapcsolatos észlelések, a földönkívüliek kapcsolatfelvételi kísérletei és az állítólagos találkozások mindig a nyugati világban, leginkább angolszász nyelvterületen történnek – jól tükrözi az az 1968-as írás, melyben Pataki O. János egy elképzelt beszélgetést ír meg, miután egy űrlény Marosszentgyörgy határában szállt le űrhajójával:

Ön bizonyára eltévedt, uram – faggattam, miután megkínáltam cigarettával. – Úgy tudtam, hogy önök főleg Észak- és Dél-Amerikát keresik fel szívesen, de előfordulnak Ausztráliában, Új-Zélandban és Tasmániában is. Erre mifelénk mostanáig vajmi kevesen jártak kollégái közül.

A szocializmusban próbálták ezeket a nézeteket tiltani és csírájában elfojtani, de a rendszerváltás felé közeledve egyre gyakrabban lehetett olvasni az újságokban földönkívüliekről, 1987-ben például végigment a magyar sajtón a pajzán vagy parázna űrlényekről szóló hír, melyben szexuális vagy génmanipulációs céllal elrabolt földlakók beszámolóit taglalják, nem kevés iróniával (az idegenekkel angol nyelven történő társalgást szintén felemlegetve).

A politikai változásokat jól érzékelteti az az 1990 tavaszán megjelent hír egy szovjet tejesembert üldözőbe vevő űrhajóról, ami után a közeli falvak lakói aggódni kezdtek, hogy ki fogja szállítani nekik a tejet, ha Vlagyimir Ahalcevet elrabolják?

Hogyan képzeltük régen az űrlényeket?

Az 1898-ban megjelent, Világok harca című Wells-regény alapján 1938-ban, Halloween előestéjén Orson Welles műsort sugárzott. De nem árulta el, hogy a híradója, amely a marslakók New Jersey-i invázióját írta le, csak egy kitalált történet, ami sokakat megzavart, és hisztériába torkollott. Utólag felfújták a pánikot, amit a rádiójáték okozott, nem voltak balesetek, lázadások, sem tömeges öngyilkosságok, mint ahogy azt sok helyen állították.

1929-ben a kaliforniai Mount Wilson Obszervatórium 100 hüvelykes Hooker-teleszkópja volt a legnagyobb a világon, ekkoriban ezzel lehetett távoli világokat és galaxisokat megfigyelni. A fotók, amiket a Hold felszínéről készített, elég részletesek voltak ahhoz, hogy felfedjék a krátereket, de nem elég részletesek ahhoz, hogy megörökítsék a lehetséges életformákat. Akkoriban az a nézet kezdett el terjedni, hogy különleges rákok élnek a Holdon, amelyeknek a kemény külső páncélja „megakadályozza a testnedvek elvesztését a levegőtlen űrben”, és szemeik „a napfényt táplálékká tudják változtatni”.

1930-ban Thomas Elway azt állította, hogy az óriáshódok a Mars domináns életformái:

Nos, van egy olyan élőlény a Földön, amelynek fejlődéséhez a feltételezett marsi körülmények ideálisak lennének. Ez az állat a hód. Vagy szárazföldi, vagy vízi életmódot folytat. Szőrmebundája van, hogy megvédje a marsi éjszaka 100 fok alatti hőmérsékletétől.

A Marsról ekkoriban nagyon homályos képeket tudtak csak készíteni, amiken mintha valamiféle golyók lettek volna, amelyekbe sok mindent bele lehetett látni.

1934-ben megjelent Stanley G. Weinbaum novellája, az A Martian Odyssey, amely a marslakókat madárszerű lényekként ábrázolja. Weinbaum marslakóinak terepén természetesen a csatornák is hangsúlyos szerepet játszanak.

Emberszerű és emberben fejlődő űrlények

Az előző esetek kivételesnek számítanak, hiszen ha űrlényekre gondolsz, akkor leginkább azok az emberszerű alakok jutnak az eszedbe, amelyeknek nagy, kerek, fekete szeme van és nagy feje. Az idegeneknek ez a sajátos változata évtizedeken át fennmaradt a sci-fi irodalomban, olyan alkotásokban jelentek meg, mint az X-akták, a Csillagkapu és számtalan más tévéműsor és film.

A tejesemberről szóló hírben említést tesznek az előző őszi voronyezsi látogatásról, melynek során háromszemű földönkívüliek jelentek meg a Földön. A parázna űrlényekkel kapcsolatos leírásokban sok volt a hasonlóság az idegenek külsejét illetően: „A legtöbben mintegy 120 centiméter magas, szürkefehér színű törpéket emlegetnek, akiknek körte formájú a feje, magas a homloka, aránytalanul nagy világos a szemük.” (Azért is akartak a földiekkel intim közelségbe kerülni, hogy a testmagasságuk növeléséhez szükséges géneket megszerezzék.)

A földönkívüli életet Ridley Scott rendező 1979-es Alien (A nyolcadik utas: a Halál) című filmjével vitte el a horror felé. H. R. Giger művész alkotta meg a félelmetes fajt, a xenomorfokat, egy parazitát, amely más fajok révén, azok testében kifejlődve marad életben.

Mivel az univerzum óriási ezért egyértelműen nem mondható el, hogy sosem fogunk másik civilizációval találkozni, de az biztos, hogy mi, emberek, szeretjük ezt a találkozást a lehető legélénkebb fantáziával elképzelni.

A kislányáról szeretett volna egy kedves képet készíteni, de véletlenül egy földönkívüli lényt kapott lencsevégre egy angol amatőr fotós. Ismerd meg a történetét az alábbi cikkünkből.