Előkerült az eddigi leghitelesebb ufó-fotó: ezért nem hozták eddig nyilvánosságra

ufo fotó
Olvasási idő kb. 3 perc

Egy repülővel együtt látható az ufó a leghitelesebbnek tartott fotón.

A szürkület vöröses fénye tompán szűrődik át a felhők résein. Egy skót völgy felett lebeg valami. Nem egy madár, nem egy repülőgép – hanem egy hatalmas, sötét, rombusz alakú objektum. Egy vadászgép suhan el mellette, mintha azonosítani próbálná. A fotón minden ott van: a jellegzetes ufó-forma, a titokzatosság és az az érzés, hogy valami olyat látunk, amit nem lett volna szabad. Ez a Calvine-incidens néven elhíresült eset, amit több mint harminc éven át elzárva tartottak a nyilvánosság elől.

Ez a három évtizeden át eltitkolt ufó-fotó

1990. augusztus 4-én két túrázó a skóciai Calvine közelében lett figyelmes a furcsa alakú objektumra. A tárgy hangtalanul lebegett a levegőben, majd egyszer csak nagy sebességgel eltűnt. A férfiaknak azonban volt idejük több képet is készíteni, amelyek közül az egyik minden idők leghitelesebb ufó-fotójaként híresült el.

A képet először a brit védelmi minisztériumhoz juttatták el, amely hosszú évekig titkosítottan kezelte. A hivatalos indoklás szerint a fotó érzékeny katonai információkat tartalmazhatott, ezért nem hozhatták nyilvánosságra. Ezt a verziót támaszthatja alá, hogy az észlelés mindössze két nappal azután történt, hogy Irak lerohanta Kuvaitot – emlékeztet az Interesting Engineering.

Vélemények pro és kontra

Más vélemények szerint viszont a kép olyan bizonyítékot jelentett volna az ufók létezésére, amit a kormányok inkább elhallgattak. Az összeesküvés-elméleteknek még jobban megágyazott, hogy a fotó története egyre rejtélyesebbé vált: a védelmi minisztérium dokumentációjának egy része eltűnt, az eredeti képek pedig soha nem kerültek elő. Csak egyetlen korabeli brit tiszt, Craig Lindsay őrzött meg egy kinyomtatott példányt, amely alig két éve látott napvilágot.

Megfejtették a marsi ajtó rejtélyét: pofonegyszerű a magyarázatMegfejtették a marsi ajtó rejtélyét: pofonegyszerű a magyarázat

Ezt mondják a tudósok a Marson készült fotón látható ajtóról.

Tovább olvasom

A Calvine-fotó azóta is vita tárgya. Egyes szakértők szerint a felvétel valódi, és az objektum egy ismeretlen repülő szerkezet lehetett. Mások azt állítják, hogy titkos katonai technológia vagy egy optikai csalódás eredménye. A képet elemző kutatók mindenesetre egyetértenek abban, hogy nem tettek közzé egyértelmű cáfolatot az ufóval kapcsolatban.

Az egyesült államokbeli Rosewell mellett állítólag le is zuhant egy ufó. Arról, hogy a hírek szerint mi lett vele, ebben a cikkünkben írtunk.

Íme a világ 10 legizgalmasabb helye, ahova turista nem juthat beÍme a világ 10 legizgalmasabb helye, ahova turista nem juthat be

Hiába vennéd fel ezeket a helyeket a bakancslistádra, turistaként nem engednek a közelükbe sem.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • világom
Gene Hackman nagyon gyanús körülmények közt hunyt el: vizsgálat indul
Gene Hackman nagyon gyanús körülmények közt hunyt el: vizsgálat indul

A rendőrség annak ellenére vizsgálódik Gene Hackman ügyében, hogy nem gyanítanak idegenkezűséget.

február 28., 08:36

  • világom
Egyszerre ijesztő és csodálatos látvány Budapest elfelejtett kolumbáriuma
Egyszerre ijesztő és csodálatos látvány Budapest elfelejtett kolumbáriuma

Szívszorító látvány fogadja a budapesti Farkasréti temetőbe érkező látogatókat.

február 28., 08:50

  • világom
84 éves férfira támadt az álarcos rabló, de ilyen reakcióra nem volt felkészülve
84 éves férfira támadt az álarcos rabló, de ilyen reakcióra nem volt felkészülve

Egy idős férfi nem hagyta, hogy egy álarcos kirabolja, hihetetlen módon állította meg.

február 28., 16:46

  • világom
Ők a világ legmagasabb népe: 190 centi fölötti az átlag, étendjük is segíti őket ebben
Ők a világ legmagasabb népe: 190 centi fölötti az átlag, étendjük is segíti őket ebben

A tudósok azt mondják, így könnyebb az élet a világ legmagasabb embereinek.

21 perce

  • világom
A sivatagban bukkantak rá 500 év után az elveszett portugál hajóra
A sivatagban bukkantak rá 500 év után az elveszett portugál hajóra

Az aranykincsek segítettek beazonosítani a hajót.

február 28., 06:30

  • világom
Ilyen a világ leghosszabb alagútja: 57 kilométeren át száguld benne a vonat
Ilyen a világ leghosszabb alagútja: 57 kilométeren át száguld benne a vonat

A japánok, ha csak egy hajszállal is, de csupán ezüstérmesek ebben a versenyben.

február 27., 16:46

  • világom
Az ISS a kezdetekkor és ma
Az ISS a kezdetekkor és ma

február 27., 16:42

  • világom
Sokakat sokkolt a Ryanair: erre készülnek 2025-ben
Sokakat sokkolt a Ryanair: erre készülnek 2025-ben

Nagy változások jönnek 2025-ben a Ryanairnél.

február 27., 18:30

  • világom
Sírhoz vezet a titkos Da Vinci-alagút, melyről évszázadokig nem tudott senki
Sírhoz vezet a titkos Da Vinci-alagút, melyről évszázadokig nem tudott senki

A történészek régóta sejtették, hogy létezik a Leonardo da Vinci által felvázolt titkos alagút.

február 28., 05:46

  • világom
Drónokat küldtek a világ legmagasabb épületéhez: elképesztő dolog történt
Drónokat küldtek a világ legmagasabb épületéhez: elképesztő dolog történt

A világ legmagasabb épületén kívül már eddig is sok érdekeset adott a világnak ez a hely, s ez most megint valami különleges.

február 28., 14:00

  • világom
Észak-Korea hosszú idő után először engedett be külföldi turistákat
Észak-Korea hosszú idő után először engedett be külföldi turistákat

Nemzetközi összetételű turistacsoport juthatott be a Koreai NDK-ba.

február 27., 10:36

  • világom
Drágulhat a magyarok kedvenc nyári itala: ez az oka
Drágulhat a magyarok kedvenc nyári itala: ez az oka

Még nem tudni pontosan, mennyivel.

február 27., 09:06

  • világom
Az iPhone-ok nagyon durva szóval cserélik fel Donald Trump nevét
Az iPhone-ok nagyon durva szóval cserélik fel Donald Trump nevét

Az iPhone gyártói ezzel magyarázzák a Donald Trump neve kapcsán felmerülő hibát.

február 27., 14:00

  • világom
Róma ikonikus látványosságának történetét mindenki rosszul ismeri
Róma ikonikus látványosságának történetét mindenki rosszul ismeri

Már a neve is félrevezető a római látványosságnak.

március 1., 11:10

  • világom
Ilyen volt az ókor legbefolyásosabb nőjének arca
Ilyen volt az ókor legbefolyásosabb nőjének arca

Egy lelet árulkodhat az ókor egyik legismertebb királynőjének arcáról.

február 28., 18:30

  • világom
Ebben a 10 városban a legnagyobb a radioaktív sugárzás a világon
Ebben a 10 városban a legnagyobb a radioaktív sugárzás a világon

Rengeteg hely van a világon, ahol radioaktív sugárzás érhet. Ez a 10 legveszélyesebb.

február 26., 07:26

  • világom
Ebben a városban minden épület és autó fehér
Ebben a városban minden épület és autó fehér

Az, hogy minden autó fehér, nem a legfurcsább dolog ebben az országban.

február 26., 06:30

  • világom
Van egy magyar falu a világ közepén: neve is erről árulkodik
Van egy magyar falu a világ közepén: neve is erről árulkodik

A magyar falu lakói máig büszkék származásukra, bár nem beszélnek a nyelvünkön.

február 26., 08:20

  • világom
Ilyen nőnek lenni Észak-Koreában
Ilyen nőnek lenni Észak-Koreában

Észak-Koreában a férfiak havi két dollárt kapnak munkájukért, így az életben maradásához szükséges minimumot a nők teremtik elő - a feketepiacon.

március 1., 09:05

  • világom
Ha megnézed ezt a videót, te sem akarsz többé tengerben fürdeni
Ha megnézed ezt a videót, te sem akarsz többé tengerben fürdeni

Ijesztő videó terjed a neten a tengerről.

március 1., 06:30

  • világom
Rémálom 10 ezer méter magasságban: pilótát csípett meg pók
Rémálom 10 ezer méter magasságban: pilótát csípett meg pók

Aki alleriás a pókra, vagy iszonyodk tőle, annak különösen veszélyes lehet egy ilyen csípés.

február 27., 05:46

  • világom
Ez az ország teli van lakatlan nagyvárosokkal: kísérteties itt élni
Ez az ország teli van lakatlan nagyvárosokkal: kísérteties itt élni

Nagyszabású városépítési projektek, vadonatúj otthonok, amelyekből csak a lakók hiányoznak. Ebben az országban 65 millió lakás áll üresen.

február 27., 08:50

  • világom
Ez lehet a világ legveszélyesebb tengere: aki bemegy, nem úszhatja meg élve
Ez lehet a világ legveszélyesebb tengere: aki bemegy, nem úszhatja meg élve

Ahogy a baj, úgy gyakran a veszély sem jár egyedül, főleg ezeken a partszakaszon.

február 26., 08:50

  • világom
Ezt a Kaposvárt ne Somogyban keresd: tőlünk 8000 kilométerre találod
Ezt a Kaposvárt ne Somogyban keresd: tőlünk 8000 kilométerre találod

Ez nem az a somogyi Kaposvár, amelyet minden magyar ismer.

február 26., 15:10

  • világom
Nyugdíjba ment egy macska, a brit külügyben dolgozott
Nyugdíjba ment egy macska, a brit külügyben dolgozott

Néhány évig élvezte a nyugdíjas éveket a brit külügy macskája, de most mégis visszatér a munkához.

február 26., 14:00

  • világom
A mélytengeri Mona Lisa több százmilliós kincshez vezette a búvárokat
A mélytengeri Mona Lisa több százmilliós kincshez vezette a búvárokat

A tenger mélye gyakran nemcsak különleges állatokat, de mesébe illő kincset is rejt, íme erre egy jó példa.

február 26., 16:00

  • világom
Ferenc pápáról és az utódjáról is szólhat Nostradamus egyik jóslata
Ferenc pápáról és az utódjáról is szólhat Nostradamus egyik jóslata

Ferenc pápa kórházban van, Nostradamus pedig előre megjósolhatta mindezt.

február 26., 20:00

  • világom
Interjút adtak az űrben rekedt asztronauták: ezzel töltik a legtöbb időt
Interjút adtak az űrben rekedt asztronauták: ezzel töltik a legtöbb időt

A NASA meghibásodott Starliner űrhajójának asztronautái kihasználják a nem tervezett lehetőségeket.

február 26., 10:36

  • világom
3 hajókatasztrófát is túlélt a Titanic egyik alkalmazottja
3 hajókatasztrófát is túlélt a Titanic egyik alkalmazottja

Túlélte a Titanicot és mellette még két másik hajókatasztrófát, ismerd meg az elsüllyeszthetetlen nőt.

február 26., 18:30

  • világom
Országos vészhelyzetet hirdettek a bankrendszert is érintő áramszünet miatt
Országos vészhelyzetet hirdettek a bankrendszert is érintő áramszünet miatt

A rendkívüli vészhelyzet kijárási tilalmat jelent az éjszakai órákban.

február 26., 09:36

Ezt olvastad már?

Érdekességek