Violet Constance Jessop 1887-ben született Argentínában, és már fiatalon kiderült, hogy nagy harcos. Gyermekkorában tuberkulózist kapott, amely akkor halálos betegség volt, de ő mégis legyőzte.
Túlélte a Titanicot és még két katasztrófát
Violet 23 évesen úgy döntött, hogy édesanyja nyomdokaiba lép, és stewardessként kezdett dolgozni a híres White Star Line-nál. 1910-ben állást kapott az Olympic fedélzetén. Az egyik út során a hajó összeütközött az HMS Hawke nevű brit hadihajóval. Szerencsére ekkor egyik sem süllyedt el, és mindkettő vissza tudott térni a kikötőbe.
Ezután a Titanicra került, amely 1912. április 14-én jéghegynek ütközött az Atlanti-óceánon. A „nők és gyermekek először” szabálynak köszönhetően Violetet a 16-os számú mentőcsónakba ültették, és egy idegen kisbabát nyomtak a kezébe.
Violet kalandjai azonban itt még nem értek véget, ezután a Britannic fedélzetén szolgált, amely egy gőzös volt, és az első világháború idején kórházhajóvá alakították. A szerencsétlen hajó mindössze 55 percig bírta, mielőtt egy rejtélyes robbanás a tenger fenekére küldte. A fedélzeten tartózkodó 1066 emberből 30 életét vesztette. Violet, természetesen, túlélte. 29 éves volt ekkor. Ezt követően egy másik hajótársaság alkalmazottja lett, további incidensekről nem szól a fáma. Az "elsüllyeszthetetlennek" is nevezett hölgy 83 éves korában hunyt el szívelégtelenségben.
A Titanic filmben találtak egy elég feltűnő hibát. Tudd meg, mi az az alábbi cikkünkből.