Gonosz bulvárpletyka a leghíresebb hollywoodi gyereksztárról: valójában egy 30 éves törpe kislánynak öltözve

GettyImages-3266355
Olvasási idő kb. 5 perc

Nevéről manapság leginkább egy alkoholmentes koktél jut eszünkbe, az 1930-as években azonban a világ egyik legnépszerűbb filmsztárjának számított az alig hatévesen a csúcsra jutott Shirley Temple – az ünnepelt gyerekszínész tehetsége és sikere annyira hihetetlennek hatott, hogy egyesek azt pletykálták, valójában egy kis növésű felnőtt nő járatja a bolondját a világgal. Az ügyet a Vatikánnak kellett kivizsgálnia.

Shirley Temple 1928. április 23-án született a kaliforniai Santa Monicában, egy banki alkalmazott édesapa és egy háztartásbeli édesanya harmadik gyermekeként – anyja ösztökélésére háromévesen balettozni kezdett, itt fedezte fel őt egy hollywoodi ügynök, akinek figyelmét megragadta a csöpp kislány bájos arca, kedves mosolya és szőke fürtjei. Temple hamarosan szerepet kapott a Bébi burleszkek című rövidfilmsorozatban, melyben kisgyerekek parodizálták a korszak leghíresebb filmsztárjait és közéleti személyiségeit – gyakran igen provokatív módon –, hamarosan pedig állandó szerződést kínált számára a Fox filmstúdió.

Szatirikus megjegyzésből indult el a gonosz bulvárpletyka

Első komolyabb sikerét az 1934-es Nevess, örülj, szeress! mellékszerepe hozta el a kis Shirley számára, az ugyanabban az évben készült Kacagó szemekben pedig már kifejezetten őrá írt főszerepet alakíthatott: a közönség imádta az ártatlan szőke kislányt, akinek neve garantált kasszasikert jelentett, olyannyira, hogy 1935-től kezdve három éven keresztül ő volt a legjövedelmezőbb hollywoodi sztár. Míg első filmjeiért 50 dolláros gázsit kapott, főszereplőként már heti 15 000 dollár üthette a markát, nevével tucatszám adták el a játék babákat, ruhákat és más ajándéktárgyakat, a Filmakadémia pedig Oscar-különdíjjal jutalmazta munkásságát.

A hihetetlen munkabírással dolgozó Temple két év alatt huszonhat filmben szerepelt, édesanyja kérlelhetetlen menedzserként egyengette karrierjét: a pletykák szerint lefekvés előtt mese helyett a másnapi jelenetek szövegét olvasta fel neki, személyesen gondoskodott legendás hajfürtjei begöndörítéséről, és természetesen a kislány által „megtermelt” busás pénzek felett is ő gazdálkodott. Az igazi „amerikai intézménnyé” vált Temple sikereit nem mindenki nézte ámulattal, egyesek komolyan kételkedni kezdtek benne, hogy egy alig iskoláskorú lány képes lehet ennyire jól színészkedni, énekelni és táncolni – a leghírhedtebb pletyka egy lesújtó kritika nyomán keletkezett, mellyel az angol író, Graham Green illette a gyereksztár 1937-es India lángokban című filmjét.

A cikkben Green szatirikusan megjegyezte, hogy olybá tűnik, mintha Shirley Temple valójában egy gyerekméretű felnőtt lenne, akit Hollywood kislánynak öltöztetve ad el a közönség számára, a tréfás kommentárt azonban sokan félreértették, és hamarosan már világszerte azt pletykálták, valójában egy harmincéves, törpenövésű asszony – sőt, édesanya – a Fox stúdió ártatlan szöszkesége. Az ügy annyira komoly visszhangot kapott, hogy a katolikus egyház kezdett vizsgálatba, a Vatikánból érkezett Silvio Massante atya végül megállapította, hogy nincs szó átverésről, a filmsztár csakugyan egy kilencéves kislány. Temple egyébként önéletrajzában azt írta, a közönségtalálkozók és nyilvános szereplések alkalmával az emberek gyakran huzigálták a haját, próbálva kideríteni, vajon parókát visel-e, vagy igaziak a legendás fürtök.

Majdnem lelőtték élő adásban

Amerika kedvencét nem csak rosszindulatú pletykák kísérték pályafutása során, volt, amikor az élete is komoly veszélyben forgott: 1939 karácsonyán Temple élő rádióadásban énekelte a Csendes éjt, amikor egy elmeháborodott nő – aki azt állította, a gyereksztár egy démon, és ellopta az ő kislányának lelkét – pisztollyal rontott be a stúdióba, szerencsére a rádió biztonsági személyzete leszerelte az őrült asszonyt, mielőtt kárt tehetett volna bárkiben is. Egy évvel később az MGM stúdió egyik producere próbálkozott a „szereposztó dívány” taktikájával az ifjú színésznőnél, Temple azonban, aki korábban sosem látott még felnőtt férfi altestet, nevetésre fakadt, a megzavarodott és megszégyenült úriember pedig kidobta őt az irodájából – a lány szerencséjére ekkor már aláírta szerződését a stúdióval, így a kellemetlen incidens nem akasztotta meg a karrierjét.

A húszéves Shirley Temple 1948-ban
A húszéves Shirley Temple 1948-banSilver Screen Collection / Getty Images Hungary

A hihetetlen karriernek azonban hamar vége szakadt, kamaszként Temple nem tudta megőrizni népszerűségét – 21 éves korában otthagyta az álomgyárat, csak tíz évvel később tért vissza egy klasszikus meséket feldolgozó tévés antológiasorozat, a Shirley Temple mesekönyve házigazdájaként, de különösebb sikert itt sem aratott. Következő évtizedeit inkább a politikának szentelte, a Republikánus Párt színeiben töltött be fontos tisztségeket: Richard Nixon elnök ENSZ-küldöttnek nevezte ki, később ghánai nagykövet, majd a Fehér Ház protokollfőnöke volt, idősebb George Bush regnálása idején pedig Csehszlovákia amerikai nagyköveteként szolgált.

Az egykori gyereksztárból lett politikus-diplomata 2014. február 10-én, 85 éves korában hunyt el tüdőrákban.

Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • világom
Földöntúli tájjá változik eső után az ezer tó sivataga
Földöntúli tájjá változik eső után az ezer tó sivataga

A Lençóis Maranhenses nem egy átlagos sivatag: az év egy részében rengeteg eső árasztja el a homokdűnék közötti medencéket, és strandolni is lehet.

február 12., 16:00

  • világom
Ezt az ókori csodát sosem találták meg
Ezt az ókori csodát sosem találták meg

A sivatag szívében terült el az ókori világ egyik legkáprázatosabb csodája, amelyet azonban soha senki sem látott igazolhatóan a saját szemével.

59 perce

  • világom
Végre hazatérnek az űrben rekedt asztronauták: megvan a dátum
Végre hazatérnek az űrben rekedt asztronauták: megvan a dátum

Megvan a dátum, már nem kell sokáig várniuk az űrben rekedt asztronautáknak.

február 13., 12:40

  • világom
Ez a budapesti utca bekerült a világ legdrágábbjai közé
Ez a budapesti utca bekerült a világ legdrágábbjai közé

Eggyel előrébb lépett a világ legdrágább utcáinak rangsorában a budapesti helyszín, ahol a legtöbbet nőttek az ületek bérleti díjai egész Európában.

február 13., 05:46

  • világom
Aszteroida fenyegeti a Földet, bolygóvédelmi tervet dolgoz ki a NASA
Aszteroida fenyegeti a Földet, bolygóvédelmi tervet dolgoz ki a NASA

Az aszteroida a NASA szerint veszélyt jelenthet a Föld vagy a Hold biztonságára.

február 11., 17:30

  • világom
Ha meglátod, hogy képzeli el az AI a sportokat, sírva nevetsz – videók
Ha meglátod, hogy képzeli el az AI a sportokat, sírva nevetsz – videók

Megmutatjuk, mit gondol az AI a sportokról: készülj fel egy felejthetetlen utazásra a kaotikus abszurditás világába!

február 12., 11:40

  • világom
Ebben a faluban található a világ legrövidebb metróvonala
Ebben a faluban található a világ legrövidebb metróvonala

A metróvonal nemcsak a hossza miatt rendkívüli.

február 13., 18:30

  • világom
Kávéfőzőben temették el: nevét a mai napig ismerjük
Kávéfőzőben temették el: nevét a mai napig ismerjük

Nevét a vájt fülű kávéfanatikusok ismerik, de a leginkább kotyogós néven elterjedt eszpresszógépet biztosan mindenki látta már.

február 13., 12:10

  • világom
Kaszkadőrmutatvánnyal mentette életét a lángok közül egy kamionos: videó
Kaszkadőrmutatvánnyal mentette életét a lángok közül egy kamionos: videó

Veszélyes anyagot szállító kamionok ütközése következtében csaptak fel a lángok, és a sofőr csak a lélekjelenlétének köszönhette, hogy túlélte.

február 13., 16:00

  • világom
Több mint duplájára emelik a repülőjegyek után fizetendő adót
Több mint duplájára emelik a repülőjegyek után fizetendő adót

A jegyekre kirótt adó drasztikus emelése jelentősen megdrágíthatja a légi közlekedést.

február 12., 17:30

  • világom
50 napja hánykolódik az óceánon a magyar férfi
50 napja hánykolódik az óceánon a magyar férfi

December vége óta hánykolódik az óceánon a magyar férfi.

február 11., 15:10

  • világom
A világ legkülönlegesebb tava az óceán fölött lebeg
A világ legkülönlegesebb tava az óceán fölött lebeg

Hihetetlennek tűnik, de e lebegő tóról készült fotók nem manipuláltak.

február 9., 11:10

  • világom
Ezért nem lett művész Hitlerből: az ok meglepően prózai
Ezért nem lett művész Hitlerből: az ok meglepően prózai

A festészet helyett az akadémia másik osztályát javasolták neki, de a feltételeknek nem felelt meg.

február 8., 19:30

  • világom
Lecsapolt vér, piócák és higanyos borogatás – hátborzongató tippek utazóknak a középkorból
Lecsapolt vér, piócák és higanyos borogatás – hátborzongató tippek utazóknak a középkorból

Nagy kérdés így utólag, hogy érdemes volt-e megfogadni az olykor hajmeresztő tanácsokat.

február 13., 19:00

  • világom
Politikai okokból változtatták meg a kedvelt magyar étel nevét
Politikai okokból változtatták meg a kedvelt magyar étel nevét

Több étel neve változott meg politikai okokból az elmúlt évszázad során.

február 9., 12:10

  • világom
1 millió dollárt ér ennek a rejtvénynek a megfejtése, bárki megpróbálkozhat vele
1 millió dollárt ér ennek a rejtvénynek a megfejtése, bárki megpróbálkozhat vele

Nem lesz könnyű dolga annak, aki a jutalom reményében megpróbálja megoldani a rejtvényt.

február 14., 06:00

  • világom
Helyszíni fotók a csernobili robbanásról: drón ütött lyukat a reaktor védőburkán
Helyszíni fotók a csernobili robbanásról: drón ütött lyukat a reaktor védőburkán

Megsérült a csernobili atomerőmű szarkofágja.

február 14., 10:10

  • világom
Felfedezték a világ egyik leghalálosabb élőlényét
Felfedezték a világ egyik leghalálosabb élőlényét

A világ egyik leghalálosabb élőlényének nagyobb változatát találták meg, még a mérge is erősebb.

február 14., 07:26

  • világom
A világ legintelligensebb állata a kétéves ember szintjéig jutott
A világ legintelligensebb állata a kétéves ember szintjéig jutott

Képes volt kijavítani a hibásan beszélő embereket, és nagyon dühös lett, ha megpróbálták becsapni.

február 11., 16:00

  • világom
Hihetetlen: 4 panelháznyira van a felszíntől a világ legmélyebb metróállomása
Hihetetlen: 4 panelháznyira van a felszíntől a világ legmélyebb metróállomása

Elképesztő mélyen van a metróállomás, 10 perces út visz lefelé.

február 11., 14:35

  • világom
Bordélyházban talált rá élete szerelmére a dúsgazdag magyar báró
Bordélyházban talált rá élete szerelmére a dúsgazdag magyar báró

Kovács Júlia életében nyomorúság és zaklatás váltakozott addig, amíg meg nem ismerte a dúsgazdag Hatvany Lajost, aki beleszeretett.

február 10., 08:35

  • világom
A turisták miatt a helyi lakosok kénytelenek barlangokban élni
A turisták miatt a helyi lakosok kénytelenek barlangokban élni

A legegyszerűbb barlanglakások alig módosított természetes üregek, amelyeket a lakók saját kezűleg tettek lakhatóvá.

február 11., 08:06

  • világom
Jégtömbbé fagyott a -30 fokban, túlélte, a Wikipédiának így sem volt elég érdekes Jean Hilliard
Jégtömbbé fagyott a -30 fokban, túlélte, a Wikipédiának így sem volt elég érdekes Jean Hilliard

Egyetlen lábujja sem esett áldozatul a hétórás horrornak.

február 10., 06:00

  • világom
Ez a világ legfurcsább szobra: félévente lemossák róla a trágár szavakat
Ez a világ legfurcsább szobra: félévente lemossák róla a trágár szavakat

A világ legkietlenebb helyén áll ez a furcsa szobor.

február 10., 18:30

  • világom
Szokatlan kínai módszer: félmilliárd fát ültettek, hogy megmentsenek két várost
Szokatlan kínai módszer: félmilliárd fát ültettek, hogy megmentsenek két várost

Egykor kopár sivatag volt, ma a világ legnagyobb ember alkotta erdője, és félmilliárd fa otthona.

február 9., 15:10

  • világom
A tudósok szerint ilyen hangja lehet a Napnak: jobb, mint néhány mai sláger
A tudósok szerint ilyen hangja lehet a Napnak: jobb, mint néhány mai sláger

A tudósok űrszondaadatok alapján megalkották a Nap zenéjét, hallgass bele!

február 11., 08:35

  • világom
Puszta kézzel nyúl cápák szájába, mégsem bántják ezt a nőt
Puszta kézzel nyúl cápák szájába, mégsem bántják ezt a nőt

Cristina Zenato kivett egy horgot egy cápa szájából, majd még több bajba jutott állat kért segítséget tőle. Azóta a cápák megmentése a nő küldetése.

február 10., 19:30

  • világom
Parkinson-kór végzett a 20. század legrettegettebb diktátorával
Parkinson-kór végzett a 20. század legrettegettebb diktátorával

Tízmilliók élete ért véget a 20. század legrettegettebb diktátora miatt.

február 9., 19:30

  • világom
Ez a világ 5 legveszélyesebb folyója: van közte mérgező is
Ez a világ 5 legveszélyesebb folyója: van közte mérgező is

Vagy a víz sodor el, vagy a krokodil fal fel: valódi veszélyek a világ legveszedelmesebb folyóin.

február 10., 11:40

  • világom
Elszakadt a világtól ez a sci-fibe illő sziget: amit itt látsz, sehol máshol nincs a földön
Elszakadt a világtól ez a sci-fibe illő sziget: amit itt látsz, sehol máshol nincs a földön

A világ öt legfontosabb szigetének egyike, amely teljesen úgy néz ki, mintha egy sci-fi díszlete lenne.

február 10., 19:00

Érdekességek