Rögtönítélő bíróságként végzett a tábornok a gyilkossal
1968. január 31-re virradó éjszaka, a vietnámi holdújév, a Tet idején a tűzszünetet megszegve a délen állomásozó északvietnámi kommunista erők masszív támadáshullámot indítottak, mintegy száz déli várost változtatva hirtelen csatatérré. Az amerikai erők fel sem ocsúdhattak, miközben Saigon (ma Ho Shi Minh-város) utcáit elöntötte a vérengzés és a káosz, a Vietkong elfoglalta a délvietnámi elnöki palotát, az amerikai nagykövetség épületét, a repülőteret, a rádiót és az amerikai parancsnokság főhadiszállását is. A kommunisták a Tet-offenzíva során óriási veszteségeket szenvedtek – legalább tízezer emberük veszett oda –, viszont az övék maradt a lélektani győzelem: amerikaiak milliói követték a televízió képernyőjén az eseményeket, és tudatosult bennük, hogy a háborút elvesztették, már csak a tisztességes kivonulásban bízhatnak.
Eddie Adams, az Associated Press (AP) 35 éves fotóriportere, a háborús szituációk tapasztalt krónikása Saigonban tartózkodott az ostrom idején: február 1-jén a város Cho Lon negyedében, egy buddhista templom közelében járt éppen, amikor arra lett figyelmes, hogy a délvietnámi országos rendőrparancsnok, Nguyễn Ngọc Loan tábornok egy kockás inget viselő, fiatal férfit vonszol magával a katonai dzsipje felé. A fotós azt hitte, az illetőt kikérdezés céljából vezetik el, és ösztönösen úgy döntött, megörökíti az érdekesnek tűnő eseményt – legnagyobb megdöbbenésére azonban Loan tábornok elővette a revolverét, és a nyílt színen agyonlőtte az őrizetbe vett férfit.
A tábornok – akinek fontos szerepe volt benne, hogy Saigon végül nem került az északiak kezére – megmagyarázta tettét: az elfogott személy Nguyễn Văn Lém, egy Vietkong-szakaszvezető volt, aki a vád szerint nem sokkal korábban kegyetlenül meggyilkolta Loan egyik bajtársát és a férfi feleségét, 6 gyermekét és 80 éves édesanyját. Loan saját tettéről azt vallotta: muszáj volt ott, a helyszínen végezni a (feltételezett) gyilkossal, katonáinak ugyanis azt az üzenetet kellett közvetítenie, hogy nincs idő a habozásra, azonnal cselekedni kell, és semmi sem állhat a haza védelmének útjába. Adams úgy nyilatkozott, kezdetben hidegvérű gyilkosnak gondolta a tábornokot, később azonban, ahogy jobban megismerte őt, inkább a körülmények áldozatának, a háború „termékének” látta alakját.
A fotós szerint kétes dicsőség lett az övé
Az utcai kivégzésről készült fénykép bejárta a világsajtót, és minden korábbinál markánsabban mutatta meg a nyugati közvéleménynek a távoli, ázsiai országban folyó háború igazi arcát: a békeaktivistákat megerősítette hitükben, hogy az értelmetlen vérontást azonnal be kell fejezni, és ki kell vonulni Vietnámból, a közvéleményt pedig kiábrándította abból a hitéből, miszerint a déliek nemes szabadságharcot vívnak a kommunista északiak ellen. Adams felvétele elnyerte a legjobb riportfotónak járó Pulitzer-díjat, a fotós még magától Richard Nixon elnöktől is kapott gratuláló levelet, ő azonban inkább keserűen, mintsem diadalmasan élte meg az elismerést: „egy ember megölt egy másikat, engem pedig hősként éljeneznek, amiért ott voltam”.
Adams és Loan tábornok később is kapcsolatban maradt egymással, a fotóriporter segített egykori ismerősének amerikai vízumhoz jutni, amikor az egykori rendőrparancsnok Dél-Vietnám eleste után az Egyesült Államokba menekült. Loan sokáig küzdött a bevándorlási hivatallal, de végül sikerült elkerülnie a kiutasítást; Washingtonban telepedett le, ahol nyitott egy hamburgert, pizzát és vietnámi fogásokat kínáló éttermet. A múltja azonban nem hagyta nyugodni az exkatonatisztet: miután híre ment, ki is ő valójában, gyakran zaklatták, megrongálták az étterem berendezését, így végül kénytelen volt eladni a helyet, és nyugdíjba vonulni. Loan 1998-ban hunyt el rákbetegségben, halálakor barátja, Adams így nyilatkozott: „két embert gyilkoltak meg azon a híres képen: a tábornok megölte a Vietkong-katonát, én pedig megöltem a tábornokot a fényképezőgépemmel”.
