Lemondott a gyermekügyi miniszter: kiderült, hogy egy tinitől született gyereke

Suhajda Zoltán
miniszter-lemondas
Olvasási idő kb. 2 perc

Izland gyermekügyi minisztere 36 év után ismerte be, hogy gyereke született egy fiútól, aki akkoriban 15 éves volt.

Lemondott Izland oktatási és gyermekügyi minisztere, miután bevallotta, hogy több mint 30 évvel ezelőtt kapcsolata volt egy tinédzser fiúval, akitől gyereke is született – írja az izlandi lapok nyomán a BBC. 

Ásthildur Lóa Thórsdóttir egy interjúban árulta el, hogy 22 éves korában lett viszonya a 15 éves fiúval. Akkoriban tanácsadóként dolgozott egy vallási csoportban, ahová a tizenéves gyerek is járt. A nő egy évvel később világra hozta a fiúgyermeküket.

Bár a kapcsolatuk titkos volt, a fiú ott volt a gyerek születésénél, és az első évet vele töltötte, amíg a nő meg nem ismerkedett jelenlegi férjével.  

„36 év telt el, ennyi idő alatt sok minden változik, és ma már biztosan másképp kezelném ezeket a kérdéseket” – mondta az 58 éves Thórsdóttir az izlandi médiának. Mindez azután került nyilvánosságra, hogy a ma már felnőtt férfi egyik rokona tájékoztatta róla Izland miniszterelnökét. 

A gyermekügyi miniszteri posztról lemondott, de marad a parlamentben

Kristrún Frostadóttir azt mondta, neki csütörtök este erősítették meg a történteket, és azonnal magához rendelte a minisztert, aki aztán leköszönt. A kormányfő szerint ez „komoly ügy”, de nem tud többet tenni, mint egy átlagember, és a tárcavezető iránti tisztelet miatt nem szeretné kommentálni az esetet. 

Izlandon 15 év a beleegyezési korhatár, de törvénytelen 18 év alattival szexuális kapcsolatot létesíteni, ha valaki a fiatal tanára, mentora, anyagilag függ tőle vagy nála dolgozik. 

Bár miniszteri tisztségéről lemondott, Thórsdottir nem tervezi, hogy a parlamenti mandátumát is visszaadja.

Ez volt a legnagyobb botrány, ami miatt egy elnök lemondottEz volt a legnagyobb botrány, ami miatt egy elnök lemondott

50 évvel ezelőtt is egy elnök lemondása miatt volt hangos a sajtó, az emberek feszülten várva ültek a tévék előtt.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • világom
Ennek a négy fajnak az elszaporodása óriási pusztítást okozhat a bolygón
Ennek a négy fajnak az elszaporodása óriási pusztítást okozhat a bolygón

Ártatlannak látszó állatok is vannak köztük.

február 25., 05:46

  • világom
Ebben a 10 városban a legnagyobb a radioaktív sugárzás a világon
Ebben a 10 városban a legnagyobb a radioaktív sugárzás a világon

Rengeteg hely van a világon, ahol radioaktív sugárzás érhet. Ez a 10 legveszélyesebb.

február 26., 07:26

  • világom
UFO-t látott több pilóta is, leállították a repülőtér forgalmát
UFO-t látott több pilóta is, leállították a repülőtér forgalmát

A pilóták állították, hogy UFO-t láttak, a vizsgálatok során nem találtak magyarázatot.

február 26., 05:46

  • világom
Visszatért az űrből, azóta állítja: mindenkit átvernek a Földdel kapcsolatban
Visszatért az űrből, azóta állítja: mindenkit átvernek a Földdel kapcsolatban

A világűrből szemlélve kijózanító a Föld látványa.

február 25., 07:26

  • világom
Drónt küldtek Barcelona fölé, a felvétel leleplezte a város titkát
Drónt küldtek Barcelona fölé, a felvétel leleplezte a város titkát

Gaudí épületei mellett még sok érdekes titkot rejt Barcelona.

február 25., 14:00

  • világom
Ebben a városban minden épület és autó fehér
Ebben a városban minden épület és autó fehér

Az, hogy minden autó fehér, nem a legfurcsább dolog ebben az országban.

február 26., 06:30

  • világom
Van egy magyar falu a világ közepén: neve is erről árulkodik
Van egy magyar falu a világ közepén: neve is erről árulkodik

A magyar falu lakói máig büszkék származásukra, bár nem beszélnek a nyelvünkön.

február 26., 08:20

  • világom
Lélegzetelállító látvány: így mérik az űrből, mennyire fejlett egy ország
Lélegzetelállító látvány: így mérik az űrből, mennyire fejlett egy ország

Ez az űrből érkezett kép nemcsak lenyűgöző, de óriási tudományos és gazdasági haszna is van.

tegnap, 16:00

  • világom
Ilyenek a piramisok felülről: meg fogsz döbbenni a látványtól
Ilyenek a piramisok felülről: meg fogsz döbbenni a látványtól

Teljesen más a látvány a történelem könyv lapjain, élőben a piramisok lábánál sétálva és ilyen magasból szemlélve.

február 25., 20:00

  • világom
Sokan Hitlerrel hozzák összefüggésbe, pedig majd 200 éve áll már a Walhalla, a német dicsőség csarnoka
Sokan Hitlerrel hozzák összefüggésbe, pedig majd 200 éve áll már a Walhalla, a német dicsőség csarnoka

A germán népek dicsőségének csarnoka egyáltalán nem Hitler építészeinek ötlete volt.

február 22., 16:46

  • világom
Nyugdíjba ment egy macska, a brit külügyben dolgozott
Nyugdíjba ment egy macska, a brit külügyben dolgozott

Néhány évig élvezte a nyugdíjas éveket a brit külügy macskája, de most mégis visszatér a munkához.

február 26., 14:00

  • világom
A világ legtisztább tavát csak ezzel a feltétellel látogathatod meg
A világ legtisztább tavát csak ezzel a feltétellel látogathatod meg

A világ legtisztább tavánál nem lehet akármit csinálni, mutatjuk a szabályokat.

február 22., 19:00

  • világom
Országos vészhelyzetet hirdettek a bankrendszert is érintő áramszünet miatt
Országos vészhelyzetet hirdettek a bankrendszert is érintő áramszünet miatt

A rendkívüli vészhelyzet kijárási tilalmat jelent az éjszakai órákban.

február 26., 09:36

  • világom
Lélegzetelállító látvány a befagyott lillafüredi vízesés: nézd meg te is!
Lélegzetelállító látvány a befagyott lillafüredi vízesés: nézd meg te is!

A vízesés világviszonylatban nem túl nagy, de szépsége lenyűgöz mindenkit. Nézd meg, milyen csodálatosan fest ebben a hidegben.

február 22., 14:35

  • világom
Elképzelhetetlen nélküle a csokoládé, mégis kicserélik ezt az alapanyagot
Elképzelhetetlen nélküle a csokoládé, mégis kicserélik ezt az alapanyagot

Túlságosan drága a csokoládé alapanyaga.

február 24., 12:40

  • világom
Ebben a kórházban kezelik 10 napja Ferenc pápát: tömegek imádkoznak az épület előtt
Ebben a kórházban kezelik 10 napja Ferenc pápát: tömegek imádkoznak az épület előtt

Ferenc pápa már tíz napja kórházban van: ezt tudhatjuk az intézményről, amely kezeli.

február 24., 14:36

  • világom
Interjút adtak az űrben rekedt asztronauták: ezzel töltik a legtöbb időt
Interjút adtak az űrben rekedt asztronauták: ezzel töltik a legtöbb időt

A NASA meghibásodott Starliner űrhajójának asztronautái kihasználják a nem tervezett lehetőségeket.

február 26., 10:36

  • világom
Ez lehet a világ legveszélyesebb tengere: aki bemegy, nem úszhatja meg élve
Ez lehet a világ legveszélyesebb tengere: aki bemegy, nem úszhatja meg élve

Ahogy a baj, úgy gyakran a veszély sem jár egyedül, főleg ezeken a partszakaszon.

február 26., 08:50

  • világom
Lélegzetelállító égi jelenség bukkan fel: legközelebb csak 2040-ben láthatod
Lélegzetelállító égi jelenség bukkan fel: legközelebb csak 2040-ben láthatod

Ilyen jelenséget csak roppant ritkán lehet az égen látni.

február 24., 15:10

  • világom
Hordóban hajíttatta magát a Niagarába: ez lett az őrült tervből
Hordóban hajíttatta magát a Niagarába: ez lett az őrült tervből

Ma már tilos az efféle őrült terv. Nem is csoda, ahogy a vízesés napjainkban kinéz. Nézd meg te is.

február 23., 19:30

  • világom
Ilyen egy fekete lyuk hangja: a zaj kísérteties
Ilyen egy fekete lyuk hangja: a zaj kísérteties

A fekete lyuk önmagában nem rendelkezne hanggal, de képes hanghullámokat generálni. Ezt most meg is hallgathatod, ha elég bátor vagy.

február 22., 20:00

  • világom
Hat évtized múltán megnyílnak a titkos Kennedy-akták: kiderülhet a valóság az elnök haláláról
Hat évtized múltán megnyílnak a titkos Kennedy-akták: kiderülhet a valóság az elnök haláláról

Kennedy elnök 1963-as halála után titkosították az eset aktáit, amelyek csak most kaphatnak nyilvánosságot.

február 23., 16:46

  • világom
Így telt Ferenc pápa éjszakája: friss híreket közölt a Vatikán
Így telt Ferenc pápa éjszakája: friss híreket közölt a Vatikán

Ez volt Ferenc pápa tizedik kórházi éjszakája, mióta betegen ápolják.

február 24., 11:10

  • világom
Úgy tűnik, nem válik be Nostradamus jóslata, legalábbis egyelőre nem valószínű
Úgy tűnik, nem válik be Nostradamus jóslata, legalábbis egyelőre nem valószínű

Néhány napja még úgy volt, hogy 2032-ben aszteroida érheti el a Földet. Nostradamus jóslatai között szerepelt is egy ehhez hasonló esemény.

február 23., 20:00

  • világom
Ilyen volt Michael Jackson gyerekparadicsoma, Neverland
Ilyen volt Michael Jackson gyerekparadicsoma, Neverland

Ha már régóta kíváncsi vagy, milyen gyerekparadicsomban élhetett a popzene királya, gyere most velünk erre a kis bejárásra.

február 24., 08:50

  • világom
Ez az igazi Dávid-Góliát küzdelem: 100 kiló a különbség a két szumós közt
Ez az igazi Dávid-Góliát küzdelem: 100 kiló a különbség a két szumós közt

Van, aki nem annyira a napi 20 000 kalória bevitelére és a testsúlyra fókuszál, hanem a technikára. Vajon kinek van igaza? A videóból kiderül.

február 24., 08:06

  • világom
Szálloda lesz a budapesti csokigyárból
Szálloda lesz a budapesti csokigyárból

A tervek szerint nyáron meg is nyitja kapuit a csokigyárból lett szálloda.

február 24., 12:10

  • világom
Kísérteties 9/11: számla igazolja, hogy a tragédia után is vásároltak a World Trade Centerben
Kísérteties 9/11: számla igazolja, hogy a tragédia után is vásároltak a World Trade Centerben

Hátborzongató belegondolni, hogy a World Trade Centerben tartózkodók között voltak, akik nem is tudtak a terrortámadásról.

február 23., 06:00

  • világom
Ezek a világ legijesztőbb éttermei, egy rossz lépés életedbe kerülhet
Ezek a világ legijesztőbb éttermei, egy rossz lépés életedbe kerülhet

A békésen üldögélő emberek hirtelen felpattannak a székükről, és biztonságba helyezik magukat. Aki nem vigyázz, komoly árat fizethet...

február 24., 08:20

Érdekességek