Az 5 legkegyetlenebb nő a világtörténelemben: magyar is van a listán

GettyImages-1461594492
Olvasási idő kb. 11 perc

A történelem során rengeteg kegyetlenséggel találkozhattunk. Olykor előfordult, hogy ezeket a borzalmas tetteket nők követték el, gyilkoltak, kínoztak másokat, cselszövéseket hajtottak végre, hogy hatalomra kerüljenek, vagy éppen megtartsák hatalmukat. Az is előfordult, hogy szimplán csak élvezetből követtek el szörnyű tetteket.

A történelem tele van kegyetlenséggel, borzalmas tettekkel. Bár a társadalom felépítése miatt ezeket leginkább férfiak követték el, de azért akadtak nők is, akiknek nem okozott gondot, ha kegyetlenül kellett bánniuk másokkal. Íme, a történelem öt leghidegvérűbb és legkegyetlenebb nője, akik tekintélyes hatalmat tudhattak magukénak.

Irma Grese: A náci Németország legkegyetlenebb nője

Irma Grese 1923. október 7-én született Berta és Alfred Grese gyermekeként. 13 évvel később, amikor felfedezte férje hűtlenségét, Irma édesanyja véget vetett saját életének. Irma 14 évesen abbahagyta az iskolát, majd egy farmon és egy boltban kezdett dolgozni, mielőtt ápolónak tanult egy SS-kórházban. Itt találkozott először a betegeken végzett groteszk, gyötrelmes kísérletekkel. 1942-ben őrként kedték alkalmazni Ravensbrückben, egy kizárólag női fogolytáborban.

1943-ban Auschwitzba helyezték át, ahol az SS női tagjai számára elérhető második legmagasabb rang birtokosa lett. Ez a rang szinte korlátlan szabadságot adott neki, hogy szélsőséges módszerekkel bántalmazza a fogvatartottakat. Áthelyezése előtt meglátogatta apját, aki mélységesen gyűlölte a nácikat. A nő az SS-egyenruháját viselte, hogy provokálja őt. Emiatt heves vita alakult ki közöttük, melynek során a férfi megverte, és azt mondta neki, hogy soha ne térjen vissza. Ez megrendítette Irmát, későbbi kegyetlen tetteit az apja iránti gyűlölet táplálta.

Irma Grese Auschwitzban kegyetlenkedett a fogvatartottakkal
Irma Grese Auschwitzban kegyetlenkedett a fogvatartottakkalKeystone / Getty Images Hungary

Auschwitzban Grese 30 000 női fogolyért volt felelős. Bevett gyakorlata volt, hogy a foglyokat a mellükön korbácsolta. Mivel az ostor fonott drótban végződött, sok fogoly fertőzést kapott. Ezt követően érzéstelenítés nélkül műtötték meg őket, a beavatkozásokban pedig Grese is részt vett. Két rendőrkutyát is használt az áldozatok megkínzására, más beszámolók szerint összekötötte a szülni készülő fogvatartottak lábát.

A nőnek viszonya lehetett a hírhedt Josef Mengelével, és aktívan részt vett vele a kiválasztási folyamatokban, eldöntve, ki éljen, és ki haljon meg. Közben azonban női fogvatartottakkal is viszonya volt, ami miatt Mengele szakított vele

A német vereség után bebörtönözték, majd akasztás általi halálra ítélték: 1945. december 13-án Gresét kivégezték. Mindössze 22 éves volt, így a legfiatalabb náci háborús bűnös lett, akin ilyen ítéletet hajtottak végre

Wu Zetian: Az ókori Kína legkegyetlenebb nője

Wu Zetian viszonylag gazdag családban született, rendkívül progresszív szülei voltak. Kínában akkoriban szokatlan volt, hogy a nőket annyira megbecsüljék, hogy képezzék őket, de Wu apja gondoskodott arról, hogy lánya alapos oktatásban részesüljön. Wu sokféle témában jártas lett, beleértve az írást, a zenét, az irodalmat, és ami talán a legfontosabb, a politikát és a kormányzati ügyeket.

14 évesen Wut behívták a császári palotába, hogy Taizong császár ágyasa legyen. Bár nem ő volt a kedvenc ágyasa, Wunak sikerült jelentős tiszteletet kivívnia a császárnál. Az egyik feladata az volt, hogy rendbe tegye a császár hálószobáit, így beszélhetett is vele. Ez ritka megtiszteltetésnek számított az ágyasok között.

Wu Zetian a legkegyetlenebb nők közé tartozott
Wu Zetian a legkegyetlenebb nők közé tartozottPictures from History / Getty Images Hungary

Wu Zetian nem szült Taizong császárnak gyermeket. Az akkori szokás szerint a gyermektelen ágyasokat az uralkodó halála után egy szerzetesrendhez küldték, hogy buddhista apácaként éljék le életüket. Wut azonban meglátogatta az újonnan felkent Li Zhi császár, a néhai Taizong császár legfiatalabb fia. Li Zhi visszahozta Wut a császári udvarba, hogy a saját ágyasa legyen, ami talán nem is volt meglepő, mivel Linek és Wunak viszonya volt még Taizong császár életében.

A császár kedvencét, Xiaót nagyon gyűlölte Wang császárné. Wang segített Wunak kívánatosabbá válni a császár számára. Az erőfeszítés túl hatékonynak bizonyult, és Wu lett a császár kedvence, majd 652-ben született egy fia, Li Hong. Féltékenységből Xiao és Wang egyesítették erőiket, hogy megszabaduljanak Wutól.

654-ben Wu lányt szült. Nem sokkal a szülés után azonban a gyermek meghalt, a bizonyítékok arra utaltak, hogy megfulladt. Wu Wangot vádolta a gyilkossággal, így Wang kegyvesztett lett a császár előtt. A legnépszerűbb elmélet az, hogy Wu megfojtotta a saját lányát.

Ezt követően a császár megbeszélést folytatott kancellárjaival, majd ellenállása ellenére lefokozta Wangot és Xiaót, bebörtönözve őket, Wut pedig császárnővé léptette elő. Később a császár fontolgatta, hogy szabadon engedje őket, de Wu ennek hallatán és a megtorlástól tartva kivégeztette őket.

Trónra lépésekor Wu Zetian olyan tisztségviselőket kezdett célba venni, akik ellenezték hatalomra kerülését. Sokakat letartóztattak és bebörtönöztek, száműztek, öngyilkosságra kényszerítettek vagy kivégeztek. 664-ben aztán boszorkánysággal vádolt meg több tisztviselőt, és kivégeztette őket. Családjaik rabszolgák lettek a császári palotában. Egy másik incidens során méreggel meggyilkolta unokahúgát, míg két másikat megvádolt a gyilkossággal, és kivégezte őket.

A következő években a császár egészsége kezdett megromlani. Wu ettől kezdve még nagyobb hatalmat gyakorolt, száműzte, kivégezte és megmérgezte azokat a közeli rokonokat, akikről úgy érezte, hogy fenyegetik a helyzetét. A császár halála után Wu volt a tényleges uralkodó, és kiépített egy kémhálózatot. Kegyetlensége 684-ben érte el csúcspontját, amikor a császári család 12 ágát lemészárolták.

Kasztíliai Izabella, a kegyetlen spanyol királynő

Amikor Izabella 1451. április 22-én megszületett, nem sok esélye volt arra, hogy valaha is Kasztília uralkodója legyen, mivel nem tartozott a király közvetlen leszármazottjai közé. A háború, a politika és a trükkök azonban közbeszóltak. A Spanyol Királyság sok éven át zűrzavarba került, polgárháborúktól és árulásoktól szenvedett.

Kasztíliai Izabella kegyetlensége hírhedt volt
Kasztíliai Izabella kegyetlensége hírhedt voltilbusca / Getty Images Hungary

Az egyik lázadás elfojtása miatt Izabella kezét egy közembernek, Pedro Girón Acuña Pachecónak ígérték. Rettegett attól, hogy feleségül kell mennie a férfihez, ezért megváltásért imádkozott. Amikor Pacheco odautazott, hogy találkozzon vele, hirtelen megbetegedett, és meghalt. Ez a rendkívül esemény megerősített Izabella hitét.

Később hozzáment Ferdinándhoz, Kasztília és Aragónia trónörököséhez, ezzel megerősítve jövőbeli hatalmát. Kasztília királyának halála után a trónt Izabella kapta. Azonban volt még egy igénylő: Joanna la Beltraneja, vagyis I. Johanna kasztíliai királynő, aki egyben Portugália királynője is volt. Hamarosan háború tört ki Izabella és Johanna hívei között. Négy év harc után aláírták az alvocarói szerződést, és Izabellát Kasztília királynőjének ismerték el.

Ezután zsidók és muszlimok váltak az etnikai tisztogatásának áldozatává. Ez a spanyol inkvizíció megalakulásához vezetett, amely rendkívüli brutalitásáról és a nem katolikus hitűek kínzásáról vált ismertté.

Izabella és Ferdinánd háborúba kezdett a Granadai Királysággal, amely Spanyolország utolsó muszlim királysága volt. Míg egyesek Spanyolország felszabadításának tekintik, mások számára ez nyílt népirtás volt. A háború során 100 000 muzulmán halt meg, vagy vált rabszolgává.

I. Mária, Anglia történelmének legkegyetlenebb uralkodónője

I. Mária volt az első nő, aki Anglia királynője lett, de mégis leginkább Véres Máriaként emlegetik. Vissza akarta állítani a katolikus hitet Angliában, módszerei azonban brutálisak voltak.

I. Máriát Véres Máriának hívták a kegyetlensége miatt
I. Máriát Véres Máriának hívták a kegyetlensége miattmikroman6 / Getty Images Hungary

Az 1516. február 18-án született Tudor Mária VIII. Henrik és Aragóniai Katalin egyetlen gyermeke, aki megélte a felnőttkort. Bár Lady Jane Grayt sok politikus választotta a 16 éves korában elhunyt VI. Edward király utódjának, Mária érvényesítette a saját igényét a trónra. Míg Lady Jane a koronázásra várt, Mária csapatokat gyűjtött Kelet-Angliában, leváltotta Jane-t, és lefejeztette.

I. Mária bejelentette, hogy feleségül kíván menni Fülöp spanyol herceghez, ami pánikhullámot váltott ki az egész országban, mivel a protestánsok attól tartottak, hogy Angliát visszafoglalják a katolicizmus nevében. Lord Gardiner kancellár és az alsóház tartottak a házasságtól. Felkelés tört ki, majd puccskísérletet hajtottak végre. Mária végül kivégeztette az összeesküvőket.

Trónra lépése előtt egy hónappal megígérte, hogy nem fogja folytatni a protestánsok erőszakos megtérítését, a protestáns egyház vezetőit mégis bebörtönöztette, néhányukat ki is végeztette. Igyekezett megerősíteni a pápai joghatóságot Anglia felett, és amikor a Rómával kötött megállapodás sikeresnek bizonyult, visszaállították az eretnekségi törvényeket, amelyek lehetővé tették az eretnekek elégetését. 1555 februárjában megkezdődtek a kivégzések.

Báthori Erzsébet: a magyar kegyetlenkedő

Báthori Erzsébet 1560-ban született a királyi Magyarországon, nemesi vérből származott. Báthori István vajda, majd erdélyi fejedelem, litván nagyherceg és lengyel király unokahúga volt. Kiváltságos családja révén nagy műveltségre és vagyonra tett szert, de borzalmak iránti rajongása már gyermekkorában elkezdődött.

Gyermekkorában rohamai voltak, talán epilepsziás lehetett. Az ilyen rohamok kezelésére a beteg vérrel és egy, a betegségben nem szenvedő koponyadarabkáival történő etetése volt a kezelés. Bár erre nincs kézzelfogható bizonyíték, a történetek arról szólnak, hogy saját családja vezette be az erőszakba és a kegyetlenségbe. Szemtanúja volt az apja tisztjei által végrehajtott brutális büntetéseknek és kivégzéseknek, illetve a sátánizmussal és boszorkánysággal foglalkozó családtagok is befolyásolták.

A magyar történelem legkegyetlenebb nője lett Bátori Erzsébet
A magyar történelem legkegyetlenebb nője lett Bátori ErzsébetApic / Getty Images Hungary

Erzsébetet 10 és 12 éves kora között eljegyezte Nádasdy Ferenc gróf. A pár 1575. május 8-án kötött házasságot. A lány ekkor 15, a férfi pedig 19 éves volt. Ezt megelőzően azonban Báthori 13 évesen egy parasztfiúnak szült egy lányt. A gyermeket egy parasztasszonyhoz adták, akiben a Báthori család megbízott, és a viszonyt elhallgatták. Férje sok időt töltött távol otthonától az oszmánok elleni harcban, így Erzsébetre maradt a birtok vezetése. Szadizmusa az idő előrehaladtával egyre hangsúlyosabbá vált. Férje 1601-ben bekövetkezett halála után a helyzet még rosszabbra fordult.

Áldozatai többnyire 10 és 14 év közötti lányok voltak, akiket a kisnemesi családok az udvarába küldtek, hogy megtanulják az etikettet. Báthori kínzási módszerei közé tartozott, hogy tűket szúrt áldozatai körme alá, és mézzel borította be úket majd hagyta, hogy a hangyák és más rovarok lakmározzanak belőlük. Máskor megkorbácsoltatta az áldozatok csalánnal, és miután megégette, jeges vízbe dobta őket. Sok áldozatát kínozta halálra, néhányukat jelöletlen helyen temették el. Egyes források szerint kannibalizmust is folytatott.

Báthorit és néhány szolgáját végül 1610-ben letartóztatták, majd 1611-ben bűntársaival együtt bíróság elé állították. Több mint 300 tanúvallomás alapján bűnösnek ítélték. Egy cselédlány azt állította, hogy áldozatai száma elérte a 650-et. Báthori Erzsébet bűntársait kivégezték, őt pedig egy befalazott szobába zárták, ahol rések voltak a levegő és az étel biztosítására. Néhány évvel később holtan találták.

Kasztner Rezső zsidók ezreit mentette meg vonaton a vészkorszakban, mégis azzal vádolták a háború után, hogy a nácikkal kollaborált. Ismerd meg a történetét a következő cikkünkből. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek