Az iskolatáska nem volt könnyű már a hetvenes és a nyolcvanas években sem, igaz, akkor nem kellett annyi tankönyv, füzet és egyéb kiegészítő az iskolába, amit manapság. Ennek ellenére mégis van miről nosztalgiáznia azoknak, akik még orosz nyelvből feleltek. Nézzük, melyek azok a retró tanszerek, amelyek ma már kedves emlékként élnek bennünk.
A köpeny ápolt és eltakart
Kezdjük az iskolaköpennyel, hiszen ez az egyik legszembetűnőbb különbség a mai sulidivattal szemben. Talán nincs olyan, aki szerette volna a csupa műszál kék iskolaköpenyt, amit egészen a nyolcvanas évek végéig viselni kellett.
Szépnek, stílusosnak egyáltalán nem volt nevezhető. De nem is az volt a funkciója, hogy öltöztessen. Leginkább azt a célt szolgálta, hogy elrejtse a diákok közti különbözőségeket. Az iskolaköpenyben mindenki egyforma volt, függetlenül attól, hogy milyen családi és anyagi környezetből érkezett. Nem mellesleg a ruhát is megóvta a sérüléstől és az összekoszolódástól.
Úttörők és kisdobosok
Tornaórákon is mindenki egyforma volt. A lányok piros, fekete vagy kék dresszben, a fiúk trikóban és kék sortnadrágban tornáztak. A szabadidős foglalkozásokon is mindenki olyan egyforma volt, mint a tojások: a diákok vagy piros, vagy kék melegítőben voltak. A nadrág és a melegítőfölső ujján két-két hosszanti csík futott végig.
Az iskolai ünnepeken sem lógott ki senki a sorból, mindenki korának megfelelően vagy kisdobos-, vagy úttörőszettben érkezett.
Az ünneplő a kifejezetten a kisdobosoknak és úttörőknek varrt fehér ingből, kék vagy piros nyakkendőből, a ma már csak bolhapiacokon beszerezhető „Előre” feliratú csatos övből, és az úttörősípból állt.
A sulis outfithez a nyolcvanas években hozzátartozott a kvarcóra, a nyakban lógó műanyag pénztárca, és egy kitűző a Modern Talkingról, a Depeche Mode-ról vagy a Pet Shop Boysról.
Technokol és egyenírószerek
Ahogyan a ruha, úgy a tanszerválaszték sem volt olyan óriási, mint manapság. A designerfüzetek helyett a ’70-es években egyszínű kobaltkék papírba lehetett bekötni a füzeteket. A trend a ’80-as években változott meg, amikor a füzeteket a tankönyvekkel együtt otthon mindenki olyan papírba kötötte be, amilyen neki tetszett, majd erre lehetett még egy nejlont is húzni.
Az sem okozott különösebb fejtörést, hogy milyen vignetta kerüljön a könyvekre és a füzetekre, mert egyféle volt, a piros keretes fehér, azt használta mindenki.
A tolltartóból nem hiányozhatott a piros-kék végű postairón, a szintén piros-kék végű vagy esetleg szagos radír, és a kéken, zölden, pirosan és feketén fogó négyszínű golyóstoll, a szerencsésebbeknek pedig olyan toll, melynek a felső részén busz vagy hajó úszkált, ha fejre állították a tollat.
Technikaórán nem szivacsos végű ragasztóval vagy stifttel, hanem a jellegzetes szagú Technokollal ragasztottunk.
A tanszereket pedig nem ergonomikus vagy anatómiai iskolatáskába tettük, hanem az általában kék-piros, elöl két fémcsattal záródó téglalap alakú iskolatáskába, vagy aki nagyon menő volt, az fekete diplomatatáskát hordott, ami jó nagyot puffant, ha az óra közepén eldőlt; télen pedig szánkózni is lehetett vele suli után. Az érdemjegyeket, az intőket és a dicséreteket az ellenőrző könyvbe tollal írták be a tanárok.
Őrsgyűlés, faliújság, takarékbélyeg
A tantermekben még nem volt okostábla, a tanárok és a diákok krétával írtak a zöldre festett fatáblákra, vagy a fekete mágnestáblákra, amiket a hetes mindig vizes szivaccsal törölt tisztára, és jelentett minden óra előtt.
Az órákat kezdetben a kényelmesnek semmiképpen nem mondható asztallal egyberögzített padokban töltöttük, majd később a világoszöld asztalos és a fémkeretes székes változat sem volt túlságosan gerincbarát.
Az osztálytermet neonlámpa világította be, a tábla fölött a régi címer és a nagy költők és írók arcképe díszelgett, míg a tanterem másik végében falon farácsos faliújságok voltak.
Az órák közti szünetben volt lehetőségünk arra, hogy a zsebpénzünkből takarékbélyeget vásároljunk a tanároktól, így tanultuk meg, hogy sok kicsi sokra megy. Délután napközibe jártunk, majd utána őrsgyűlést tartottunk az őrsvezető irányításával, és énekeltünk is, a legjobb hangú diákot kineveztük nótafának, az írnok pedig az emlékeinket az őrsi naplóba jegyezte le.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
