Koncepciós tárgyaláson ítélték halálra a kurd lázadókat
1979 januárjában az iráni iszlám forradalom megbuktatta a szekularizált államot fenntartó, Amerika-barát, ugyanakkor korrupt és az ország gazdaságát kizsákmányoló Reza Pahlavi sah uralmát, és létrehozta saját, teokratikus berendezkedésű síita köztársaságát. Az új rezsim, melynek legfőbb irányítója Ruhollah Khomeini vallási vezető, ajatollah volt, az ekkor alapított Iszlám Forradalmi Gárda segítségével drasztikusan fellépett az ellenforradalmárokkal szemben, és hatalma megszilárdítása érdekében több ezer embert kivégeztetett, köztük a régi hadsereg tisztjeit és a volt kormánytagokat.
Az ekkor 31 éves Jahangir Razmi gyerekkorától fotóriporternek készült, katonai szolgálatát követően pedig 1973-ban az Ettela'at (perzsául: „Információ”) nevű folyóiratnál kapott állandó munkát; a forradalom idején már az ország legtehetségesebb sajtófotósának számított, aki gépével végigkövette a véres eseményeket. Hét hónappal a sah elmenekülését követően, augusztusban Razmi és egy riporter kollégája Kurdisztán tartományba utaztak, ahová az ajatollah csapatokat küldött a helyi felkelések megfékezésére; megérkezésük után nem sokkal fülest kaptak, miszerint a katonaság augusztus 27-én a tartomány fővárosában, Szanandadzsban bírósági tárgyaláson fog ítéletet mondani egy csoport elfogott kurd lázadó felett.
A helyi repülőtéren megtartott eljárás során – melyet a két sajtómunkás személyesen követett végig – 11 elfogott kurd férfi ügyét tárgyalták, akiket lőfegyvercsempészet, gyilkosság és felkelés szitásának bűnével vádoltak. A mindössze félórás tárgyalás végén, délután 4 óra 30 perckor a vádlottakat kivétel nélkül bűnösnek találták és halálra ítélték, majd kivezették a közeli leszállópálya melletti síkságra, bekötötték a szemüket, és egyszerre agyonlőtték őket. Razmi kis méretű Nikon gépével és 35–80 mm-es varioobjektívjével mindössze néhány méter távolságról fényképezhette a brutális eseményt, az őrök semmilyen módon nem korlátozták őt és riporter kollégáját munkájuk végzésében.
Halálos fenyegetéseket kapott a képet közlő újság
Az így lőtt kéttekercsnyi fotót Razmi azonnal elküldte az Ettela’at szerkesztőségébe, ahol főnöke úgy döntött, az egyik, különösen hatásosra sikerült felvételt, melyen néhány katona már elsütötte a fegyvert, mások azonban még nem, címlapon fogja közölni. Elővigyázatosságból a lap nem közölte a fotó szerzőjének nevét, így az ismeretlen személy munkájaként lett világhírű, miután az amerikai United Press hírügynökség átvette, és számos lap, köztük a New York Times és a brit Daily Telegraph hasábjain megjelent. A szerkesztőknek igazuk volt, amikor az óvatosság mellett döntöttek: a publikálást követően több halálos fenyegetés is érkezett a Forradalmi Gárda és már szervezetek részéről, melyek a felvétel készítőjének fejét követelték.
A következő évben a Pulitzer-bizottság a kivégzésről készült képet választotta 1979 legjobb sajtófotójának, a szerző anonimitása miatt azonban ők sem tudták, kit illet a rangos elismerés. Razmi a veszély ellenére szülőhazájában maradt, és végigkísérte gépével az 1980-as években dúlt iraki–iráni háborút, majd visszavonult az aktív riporteri munkától, és fotóstúdiót nyitott Teheránban; 1997-ben az akkor hatalomra került iráni elnök, Mohammad Khatami felkérte őt hivatalos kormányfotósnak.
Három évtizeddel később végre átvehette a Pulitzer-díjat
A Khomeini-rezsim kegyetlenségét leleplező ikonikus fotó szerzőjének kilétét sokan próbálták sikertelenül kinyomozni – sőt, olyan személyek is felbukkantak, akik hamisan azt állították, ők készítették a híres képet –, mígnem 2002-ben a Wall Street Journal újságírója, Joshua Prager, akit zavart, hogy a Pulitzer-díjas képeket bemutató kiállításon „Anonymus” munkájaként van feltüntetve a felvétel, masszív kutakodásba nem kezdett. A riporternek négy évébe került, mire rátalált Razmira, aki életében először nyíltan elismerte, hogy ő a híres fotó szerzője – előtte a biztonság kedvéért megkérdezte a családját, áldásukat adják-e a vallomásra.
A nyugdíjas fotós a következő évben – életében először – az Egyesült Államokba utazott, ahol az aktuális Pulitzer-gálán 27 év után végre átvehette a neki járó elismerést. Az eseményen jelen volt két, a képen szereplő áldozat édesanyja és lánytestvére is, akik – mielőtt elhagyták volna Iránt – Razmir fotójával járták a kurdok függetlenségének ügyéért tartott tüntetéseket, megmozdulásokat.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
