igazi real Charlie Chaplin film

Tavaly decemberben jelent meg a Showtime dokumentumfilmje, amely nem kisebb feladatra vállalkozott, mint megragadni Charlie Chaplin valódi lényét. Azt az embert, aki a forgatás végeztével levette a kalapot a rongyos ruhákkal együtt, lemosta a sminket, letépte a ragasztott kefebajuszt, és aki a nap végén a világ egyik legismertebb és leggazdagabb filmszínészeként hajtotta álomra fejét.

A film rengeteg interjú anyagából próbálja mozaikszerűen összeállítani mindazt, amit ma tudhatunk Chaplinről. Sokat merít a színész 1966-os Life-interjújából és önéletrajzi írásából is, de a hangsúly sokkal inkább a kortársai, rokonai emlékezetére tolódik. Egyik színésztársa szájából hangzik el a tételmondat: „Charlie sosem érezte, hogy bárki is szeretné”, és sajnos a filmben felszólalók ezt az önbeteljesítő mantrát erősítik csak meg.

Két ember, két történet

Charlie Chaplin egy legenda, még az is ismeri, aki soha egy filmjét nem látta. Éppen ezért olyan nehéz elképzelni, hogy valaha más volt, mint egy géniusz. Ahogy másfél órán keresztül nézi az ember a gondosan borotvált arcát, figyeli, ahogy magánemberként megnyilvánul, feltámad benne a kérdés: ki ez az idegen? Mi köze Charlie Chaplinhez? A kép, amit ismerünk róla, teljesen elszigeteli lényét a valóságtól, és mégis ez a kép az, amelynek építésén élete végéig fáradozott. 

Peter Middleton, a The Real Charlie Chaplin (Az igazi Charlie Chaplin) dokumentumfilm egyik társrendezője úgy fogalmazta meg, hogy ugyanannak az érmének a két oldalát láthatjuk, egyfajta „előtte és utána” pillanatképek Chaplin valódi életének elképesztően szegény, majd szupergazdag történetéről.

„A dél-londoni nyomornegyedben élő dickensi szegénységből gyakorlatilag 10 év alatt jutott el az elképzelhetetlennek tűnő gazdagságig és világhírnévig” – mondja Middleton. „Valószínűleg ő volt az első ember, akinek ez sikerült, és ezt az utat a modernitás, a mozgókép, a média és a hírességek kultusza tette lehetővé. Ha maga Chaplin az új világrend terméke volt, akkor a Tramp (a kis csavargó karakter) volt az a része, aki a hajóval érkezett Amerika partjaihoz, hogy a Hollywoodban megszülető óriási álomgyárak szimbólumává váljon.”

Jobban belegondolva, az Amerikába áramló bevándorlók milliói számára Charlie Chaplin egy igazi sorstárs, egy tükörkép: egy nevenincs migráns, sőt csavargó, akinek nincs múltja, csak jövője, nem tartozik egy nemzethez sem, nem beszél, tehát nyelve sincs, karaktere mégis mindenkihez szól. Vagy ahogy a filmben hangzik el: 

A kis Charlie

A film elmélete szerint a Tramp, vagyis a csavargó karakterét egyértelműen Chaplin saját londoni gyermekkori élményei inspirálták.

1889-ben Walworthben született, néhány nappal azután, hogy Párizsban átadták az Eiffel-tornyot, és csak pár nappal Adolf Hitler születése előtt. Végtelenül szomorú gyermekkora volt, szeretett édesanyja mentális betegség áldozata volt, kabaréénekes édesapja pedig ötéves korában elhagyta őket. A film Effie Wisdom, gyermekkori barátja emlékei alapján közelíti meg leginkább a valódi Charlie Chaplin jellemét. Effie kedves és temperamentumos gyermekként ismerte meg Charlie-t, akivel sokat játszott együtt. Miután a fiú anyját intézetbe zárták, Charlie árvaházba került, és dolgozni kényszerült. Nagyjából fél évet töltött csak iskolai képzés keretein belül. Ezek után Effie elmondása csak megerősíti, amit sejteni lehetett: a kis Charlie koldusként élt, örökké éhes volt.

Ezek a korai évek több mint meghatározónak számítanak, Chaplin világéletében rettegett attól, hogy újra visszaesik a szegénységbe. Ugyanakkor művészete gyakran merített ihletet ebből a korszakból, a dokumentumfilm több jelenetben is igazolja, hogy gyermekkora épületei és sikátorai hogyan jelennek meg többször is filmjeiben, például A kölyökben is.

A kölyök az első nagyjátékfilm

Karrierjének első óriás sikere az 1921-es A kölyök című filmje, amelyben az ikonikus csavargó karakter először jelent meg egy egész estés játékfilmben, 9 évvel azután, hogy Chaplin megérkezett az Újvilágba. A filmet szinte teljes egészében Chaplin készítette, rendezője, írója, vágója és főszereplője is volt egyben. 

Chaplin ebben a filmjében arról tesz tanúbizonyságot, hogy tökéletes érzéke van a történetmeséléshez. Nagyszerűen elegyíti a komédiát a szívszorító jelenetekkel: a történet szerint a csavargó Chaplin véletlenül ráakad egy csecsemőre, és lassan kiépül egy apa-fiú kapcsolat közöttük. 

A kölyök érzelmi szála abban a jelenetben tetőzik, amikor szociális munkások próbálják meg a már 5-6 éves fiút árvaházba vinni. Chaplin karaktere keserves harcot vív ellenük a padlásszobában. Eleve a helyszín és az egész kép Chaplin saját gyermekkori emlékeit idézi, amikor is hétévesen elszakították az édesanyjától, hogy aztán egy árvaházba dugják.

Ki volt hát az igazi Charlie Chaplin?

Ezt firtatja a dokumentumfilm, és a válasza rá: „ki tudja?”. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy szeretne-e egy olyan képet őrizni Chaplinről, amit a kortársai meséltek el róla. Szeretné-e látni Charlie Chaplin sötét oldalát, a kiskorúakat teherbe ejtő filmmogult, az agresszív férjet, a mániákusan perfekcionista alkotóművészt, az érzelmileg örökké elérhetetlen apafigurát, a megkeseredett bohócot. 

Rögtönzött karaktere súlytalan könnyedséggel vált ikonná. Színésztársai levetett ruhakellékeiből született meg az a Charlie Chaplin, akit mi ismerünk. Ford Sterling otromba cipője, Fatty Arbuckle buggyos nadrágja, Chester Conklin szűk kabátja és Mack Swain levágott bajusza adták ki együtt azt a komikust, akinek mozgását, lelkét és történeteit Chaplin kölcsönözte. Ez volt az egyedüli, amit ő birtokolt.

Végül a csavargó karaktere feletti uralmat is elvesztette, mert az legendává kövült. Mindenki Charlie Chaplint utánozta, kisajátították, és nem engedték változni, nem engedték megszólalni sem, némának szerették meg, így az is maradt. Ahogy nem tudta már a dokumentumfilmben elhangzottakat sem kommentálni, nem tudta magát megvédeni. Elgondolkozik az ember ilyenkor, hogy vajon a történet mikor kezdte el magát írni, és Charlie Chaplin miért nem tudott életművével megbirkózni. Talán, ha szeretve érzi magát, összejöhetett volna neki.