Odavannak a külföldiek ezért a magyar épületért, a legjobbnak választották

GettyImages-2149718589
Olvasási idő kb. 2 perc

Az építészet egyik legrangosabb díját kapta meg a Néprajzi Múzeum május 30-án Szingapúrban. A FIABCI nemzetközi díjátadóján a Magyar Zene Házát is jutalmazták.

Aranyéremmel jutalmazták a Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton (FIABCI World Prix d'Excellence) a Néprajzi Múzeumot, vagyis tulajdonképpen a világ legjobb középületének választották – írja az Index. Díjat nyert a Fudzsimoto Szú által tervezett Magyar Zene Háza is.

Szakértői zsűri választotta ki, melyik épület kapja a díjat 

A nemzetközi szakértőkből álló zsűri a két építményt fenntarthatósági, esztétikai és a látogatói élmény szempontjából is a világ legjobbjának ítélte. „A két különleges épület mára hazánk világszerte látható nevezetességeivé vált, és egyben a főváros és Magyarország új jelképei születtek meg bennük” – mondta Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: nem véletlen, hogy a Néprajzi Múzeum képviselte hazánkat a 2023-as Velencei Építészeti Biennálén is.

A díjat odaítélő FIABCI, a Nemzetközi Ingatlanszövetség, 30 évvel ezelőtt indította útjára a rangos elismerést, a Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot. A nemzetközi zsűri 31 ország 63 elismert szakemberének részvételével döntötte el, melyik épület kapja a díjat.

Az építészet Oscar-díjának is szokták hívni az elismerést, amelyet az épület megkapott
Az építészet Oscar-díjának is szokták hívni az elismerést, amelyet az épület megkapottMáthé Zoltán / MTI

A Néprajzi Múzeumot a Ferencz Marcel vezette NAPUR Architect építésziroda tervezte, miután a 2016-ban meghirdetett meghívásos tervpályázaton egyhangúan az iroda tervét választotta ki a nemzetközi zsűri. A múzeum 2022 májusában nyílt meg, azóta különböző interaktív kiállítások, a Kerámiatér és a Liget Budapest Látogatóközpontja várja az érdeklődőket. Az épület tetején található 7 ezer négyzetméteres kert kedvelt találkozóponttá vált az elmúlt években. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek