Negyven év telt el a világtörténelem legsúlyosabb nukleáris katasztrófája óta. A csernobili erőmű környéke ma nagyrészt elhagyatott, a körülötte kialakított lezárt területet visszafoglalta a természet.
1986. április 26-án kettős robbanás rázta meg Pripjaty és Csernobil városát és a két település környékét. Hajnali fél 2 előtt nem sokkal felrobbant az erőmű 4-es blokkja, hatalmas lyuk keletkezett a tetőben és végzetes mennyiségű radioaktív anyag jutott ki a szabadba.
Áramkimaradásra akartak felkészülni
A katasztrófa egy teszt során következett be, amelynek célja az volt, hogy megvizsgálják, hogyan tudják kezelni, ha az erőmű valamilyen váratlan ok hatására áram nélkül marad. A reaktorok hűtését ugyanis ilyenkor is meg kellett oldani. Ehhez dízelaggregátorokat használtak volna, ám az elképzeléssel volt egy probléma: annak az átmeneti időszaknak az áthidalása, amikor az aggregátorok már bekapcsoltak, ám még nem pörögtek föl eléggé.
A helyi szakemberek úgy gondolták, hogy ezt az időszakot a lassan leálló turbinák által még megtermelt árammal oldják meg.
Ezt az elképzelést kívánták tesztelni egy amúgy is beütemezett karbantartási leállás során. A kivitelezés során azonban váratlan körülmények, valamint konstrukciós sajátosságok hatására drasztikusan lecsökkent a reaktor teljesítménye. A tesztet ennek ellenére folytatták, majd – valószínűleg egy hibás személyi döntés következtében – vészleállást indítottak el.
Ekkor az erőmű bizonyos alkatrészei – a reaktor teljesítményének irányítására szolgáló úgynevezett szabályozórudak – megrepedtek, és a reaktivitás kezelhetetlen mértékűvé nőtt. A hűtővíz felforrt, a keletkező nagy mennyiségű gőz szétvetette a reaktor fedelét, és kilyukasztotta a reaktorépület tetejét. A reaktorba áramló levegő oxigéntartalma hatására következett be 2-3 másodperccel később a második robbanás, amely összetörte a reaktor még ép falait, és szétszórta a reaktormagot.
Ráadásul tűz ütött ki, amelyet csak hajnali 5-re sikerült eloltani – eddigre olyan nagy mennyiségű radioaktív anyaga került a füsttel a levegőbe, hogy egész Európában – köztük Magyarországon is – megemelkedett sugárzást mértek. A legnagyobb dózist a Balti-országok kapták.
A katasztrófát a hétfokozatú Nemzetközi Nukleáris Eseményskálán a legmagasabb kategóriába sorolták, csak az 2011-es Fukusimai atomerőmű-baleset volt még ehhez fogható.
Ilyen Csernobil ma
Az erőmű körül 30 kilométeres lezárt zónát jelöltek ki, amelyet a későbbiekben a sugárveszélyes anyagok eloszlásának megfelelően bizonyos helyeken kiterjesztettek. A terület elsősorban cézium, stroncium, plutónium és amerícium izotópjaival szennyezett, egyes pontokon ma is bőven az egészségügyi határérték feletti, máshol már normál értékeket mérnek.
A 2600 négyzetkilométeres zárt övezet 40 százaléka örökre radioaktív marad, mivel a plutónium felezési ideje 24 ezer év.
A külső, nagyjából 20 kilométeres részen azonban már lakni is lehetne, sőt, laknak is emberek – szamoszelinek nevezik őket, a szó jelentése: öntelepülők. Elsősorban idős emberekről van szó, akik visszatértek otthonukba, a hatóságok pedig nem vesznek tudomást jelenlétükről.
A baleset 25. évfordulóján megnyitották a zónát az érdeklődők előtt, akik vezetett túrákon vehettek részt, majd 2015-ben az atomerőmű is látogathatóvá vált, a betonszarkofággal lezárt 4-es reaktor üzemi területei kivételével.
Az emberek eltűnésével az élővilág is regenerálódni tudott: nőt a szarvasok, a vaddisznók és a farkasok száma, sőt vadlovak is megjelentek. Csernobili Radioaktív- és Ökológiai Bioszférarezervátumnak nevezik a területet, és a bizarr név nem véletlen: kevés helyen található Ukrajnában olyan nagy biodiverzitás, olyan sokszínű flóra és fauna, mint ebben a régióban.
Az oroszok elfoglalták, majd inkább távoztak
Ukrajna orosz inváziója természetesen a Csernobil körüli területet sem hagyta érintetlenül. A háború elején az oroszok elfoglalták az erőművet és környékét, ám bő egy hónappal később visszavonulót fújtak – sajtóhírek szerint azért, mert a katonák sugárbetegség tüneteit mutatták. A Csernobili atomerőmű kezelője, az Enerhoatom szerint ez nem is csoda, hiszen
az oroszok a „30 km-es zóna” legfertőzöttebb részein ástak lövészárkokat.
A terület ma az elhagyatottság, az épített környezet pusztulásának és a természet diadalának sajátos keveréke. Negyven évvel a katasztrófa után az emberek által nagyrészt elhagyott régió tulajdonképpen Európa egyik legnagyobb természetvédelmi területévé vált.
A Csernobilt körülvevő terület hivatalosan is természetvédelmi besorolást kaphat: felmerült, hogy Natura 2000-es zónává váljon.
