Az auschwitzi borzalmak generációkon túlmutatva vésődtek bele a túlélőkbe

1945. január 27-én szabadították fel Auschwitzot, ez a nap az ENSZ közgyűlésének 2005-ös határozata óta a holokauszt nemzetközi emléknapja. A Születési helye: Auschwitz című dokumentumfilm kapcsán elevenítjük fel a tábor embertelen körülményeit.

Az idei holokauszt-emléknap legnagyobb újdonsága egy Auschwitzban született nő és lánya történetét bemutató dokumentumfilm volt. Az On the Spot alkotói által készített film arra is választ keres, hogyan öröklődnek a történelmi és családi traumáink generációról generációra. A nem mindennapi történet főhőse, Orosz Angéla az egyik a közül a két ismert, Auschwitzban született csecsemő közül, akiket életben találtak a tábor felszabadításakor.

Hol jött világra a baba és milyen borzalmakat kellett átvészelnie és túlélnie az édesanyának a terhesség, a szülés és a gyermekágy idején a lágerben? A csodával határos történet hátterét mutatjuk be.

Szerzőnkről

Czingel Szilvia szabadúszó író, kultúrantropológus, évekig volt a Centropa Alapítvány munkatársa. Két könyve, a vallásnéprajzi témájú Ünnepek és hétköznapok és az oral history módszerével készült Szakácskönyv a túlélésért, után nemrégiben jelent meg új könyve, A női test alakváltozatai 1880–1945. Tudását és tapasztalatát a hétköznapokra adaptálta, így jelenleg storytelling kurzusokat, városi sétákat és walking coachingot tart. 

Az auschwitzi rámpán

Az Auschwitz-komplexumban az emberiség történetének legnagyobb tömeggyilkosságát hajtották végre. Ez a hely a magyarországi zsidók legnagyobb temetője, ahol a magyar vidéki zsidóság nagy részét elgázosították. A közel 430 000 magyar deportált közül felnőttként is csak nagyon kevesen élték túl a borzalmakat.

A deportáltak között sokkal több nő volt, hiszen a férfiakat már korábban behívták munkaszolgálatra, és közülük sokan ott lelték halálukat. Az Auschwitzba deportáltak korosztályi megoszlása nagyon vegyes volt, hiszen a gyerekektől egészen az öregekig mindenkit vittek. A marhavagonokba bezsúfolt emberek közül sokan már út közben meghaltak, a lágerbe érkezőkre pedig egy előre kidolgozott forgatókönyv mentén borzalmas kínzások vártak.

Az auschwitzi tábor főbejárata
Az auschwitzi tábor főbejárataBettmann / Getty Images Hungary

A vonatokról leszálló deportáltakat még a vonat melletti rámpán két sorba osztották. Az egyik a halálba vezetett, a másik nyomorúságos életbe. A szelektálás egyik legmegrázóbb mozzanataként az anyáktól elvették a gyerekeket, akiket az öregekkel együtt elsőként küldtek a gázkamrákba. Az embereknek közben azt hazudták, hogy az öregeknek és a gyerekeknek azért kell külön sorba állniuk, mert jobb körülmények közé viszik őket. Azt, aki nem adta oda a gyermekét, vele együtt vitték egyenesen meghalni.

Zuhanyzás életre-halálra

A munkaképes nőket és férfiakat a szelektálás után az ún. fürdőbe terelték. Az „élet” fürdőjében további megaláztatásokra került sor: a tetűk miatt mindenkit leborotváltak tetőtől talpig, ami egy nő számára eleve óriási megrázkódtatás volt. Mindenféle típusú ruhát adtak rájuk, olyanokat, amiket a gázkamrába vitt emberektől szedtek el. Ezek a ruhák gyakran koszosak, véresek, ürülékkel szennyezettek, és nem az évszaknak megfelelők voltak.

A másik sorba állított, elgázosításra ítélt tömegek azt hitték, hogy ők is fürdeni mennek, hiszen ezt mondták nekik. Sőt, az egész elgázosító helyiség fürdőnek volt álcázva, álzuhanyrózsákkal fölszerelve. Akiket ide tereltek, azoknak azt mondták, hogy a hosszú út után lezuhanyozhatnak – ennek sokan még örültek is... Az ide terelt embereket az ún. sonderkommando, egy speciális, zsidó deportáltakból összeverbuvált alakulat tagjai fogadták. „A halál embereiként” nekik kellett a koncentrációs táborokban a deportáltak elgázosításával és elégetésével, a gázkamrák és a krematóriumok működtetésével foglalkozni. A haláltábor legborzalmasabb alakulata kizárólag férfiakból állt, és több orvost is beválogattak ide. Négy hónapig látták el funkciójukat, ezután őket is elgázosították.

Nyomorúságos életkörülmények között

Az életre ítélt foglyokat, akik a zuhanyozás után szinte egységes külsőt kaptak, gyalogosan különféle helyekre terelték és barakkokban szállásolták el, ahol újabb borzalmak vártak rájuk. A barakkokban a fekvőhelyek fából készült, kényelmetlen priccsek voltak, három emelet magasságban ácsolva, egy ágyra hárman jutottak, takaró és tisztálkodási lehetőség nem volt.

A haláltáborokba zárt foglyok kínzásának volt még egy sajátos formája: az ún. appel, amikor sorba állították őket az udvaron, és az ehhez tartozó ételosztás. A SS-hez tartozó őrök ugyanis szakadatlanul, mindennap számolták és szelektálták a foglyokat, úgy téve, mintha ez a folyamatos emberszámolás igen fontos lenne. A foglyok számára ez a kínok kínját jelentette, sokan nem bírták a fizikai terhelést, az állást, ám leülni vagy elájulni az appel közben egyenlő volt a halállal, hiszen az őrök a szerencsétlen elesőket lelőtték, megverték vagy gázkamrába küldték.

Leon Greenman összesen 6 koncentrációs táborban volt fogoly
Leon Greenman összesen 6 koncentrációs táborban volt fogolyIan Waldie / Getty Images Hungary

A koncentrációs táborok közül csak Auschwitzban tetoválták a foglyokat. Az auschwitzi foglyok bal karjára, az alkaron a belső könyökhajlatban, négy-, öt- vagy hatjegyű sorszámot és esetleg betűjelet is tetováltak, s ezt a jelzést a továbbiakban a nevük helyett viselték. Mintegy 405 000 ilyen azonosító számról maradt fenn kimutatás. A regisztrált foglyok közül összesen 65 000 maradt életben. A foglyok megtévesztésére és hogy ne derüljön ki, valójában hányan vannak a táborban, 1944. május 13-tól kezdődően a számok elé egy A betű került, később pedig egy B betűt is tetováltak.

A táborokban rabok tömegének étkezését kellett megoldani. Reggelente legtöbbször egy bögre nagyon híg kávét kaptak cukor és tej nélkül, amit a kesernyés íz miatt sokan sós kávénak is neveztek. Általában marharépából vagy krumplihéjból főtt leves volt az ebéd, amit néha már délelőtt 10 órakor megkaptak, máskor csak délután háromkor. Rendszeresség tehát nem nagyon volt az ételek kiosztásában, sokszor vacsora sem volt, de ha igen, akkor is kizárólag valami levesszerű folyadék, gyakran ugyanaz, mint az ebéd. Az éhező emberek között óriási harc folyt minden ételmorzsáért, ami a túlélést jelenthette. Ünnepi menünek számított, ha nagy ritkán száraz fekete kenyeret is hoztak hozzá.

Sem elég víz, sem minimális higiénia

A kínzások fokozásaként időnként sós sajtot is kiosztottak, amitől iszonyatos szomjúság tört a fogvatartottakra. A táborokban az általános vízhiány miatt tömegek szenvedtek a szomjúságtól, ugyanis sem ivásra, sem mosdásra nem állt rendelkezésre elegendő víz.

A rabok állandó rettegésben voltak, ha a fürdő szót meghallották Auschwitzban, soha nem lehetett ugyanis tudni, hogy ha nagy ritkán fürdőhelyiségbe terelték őket, valóban vizet vagy gázt engednek rájuk. Amúgy pedig a tisztálkodás legminimálisabb feltételei, mint a WC-re járás sem voltak biztosítva. Egészen elképesztő megoldások születtek a legalapvetőbb testi szükségletek megoldására, pedig a borzasztó étkezés miatt sokaknak volt hasmenése. A női barakkokban egy vödör szolgált éjjeliedényként, mivel este már nem engedték ki a foglyokat. A tábor területén felállított latrinákhoz, amelyeket közösen, egyszerre lehetett használni, napközben is csak akkor mehettek, ha az őrök megengedték.

A nők számára a higiénia hiánya fokozott problémát jelentett, bár a lágerekben egy idő után már nem menstruáltak. A női visszaemlékezések szinte mindegyike állította, hogy bróm volt az ételben, amit adtak. Nyugtató adagolására (brómozásra) azonban semmilyen konkrét bizonyíték nincs, bár nagyon sokan, különböző helyekről állították, hogy brómozták a foglyokat, de valószínű, hogy nem is volt szükség rá: a kevés ennivaló, a verés, a hideg vagy éppen a forróság, a kevés alvás, a szörnyű munka nagyon gyorsan kiszívta a foglyok erejét, megtörve testüket és az ellenállásukat is.

Testi-lelki kínok az orvosi szobában

A táborokban kollektív büntetések voltak, és soha nem lehetett tudni, hogy éppen miért kapták: ha valakiről úgy gondolták, vétett a tábori rendben, akkor nemcsak őt, hanem az egész barakkot megbüntették. A verés, a rugdalás teljesen természetes volt, nőknél-férfiaknál egyaránt. Az SS-esek szerették, ha például az egész láger fölemelt kézzel órákig térdel, meztelenül áll teljes napokat esőben és hidegben, vagy nehéz köveket térdelve cipel.

A visszaemlékezések viszonylag keveset beszélnek a szexualitásról vagy esetleges tábori bordélyokról. A fogvatartottak úgy tudták, hogy léteznek a németek számára fenntartott külön barakkok, amelyek vigalmi negyedként funkcionáltak. Nagyon ellentmondásosak azonban azok az információk, hogy kiket kényszerítettek a nők közül prostitúcióra. Vajon az őrült fajelmélet megszállottjai megfelelő szexuális partnernek tekintették-e a számukra alsóbbrendű zsidó nőket? A válasz azért is nehéz, mert ha egy túlélő részese is volt ilyen élménynek, soha nem mesélte el, inkább tabusította emlékeinek ezt a szeletét. A táborokban voltak azonban német prostituáltak, akiket aszociális magatartásuk miatt bűnözőként tartottak számon, és büntetésüket itt töltötték le.

Nők az auschwitzi rámpán
Nők az auschwitzi rámpánullstein bild Dtl / Getty Images Hungary

A zsidó orvosoknak egészen különleges helyzetük volt végig a deportálások alatt, a németek vadásztak rájuk: egyszerre voltak kiirtandó zsidók és szakemberek, akik vállára az auschwitzi borzalmakon kívül további terheket tettek. A legnehezebb helyzetben talán a sebészek voltak, akiket a borzalmas emberkísérletekbe vontak be. A transzportok indításánál vagy később a szelektálásnál elsők között kérdezték meg, hogy ki az orvos közülük.

Az SS-hez tartozó orvosok zsidókkal nem érintkeztek, az ő dolguk nem a gyógyítás, hanem a halálra ítélés volt. A szelektálás mellett azonban különböző emberkísérletekben is aktívan részt vettek. Ezekről a kísérletekről is nagyon kevés adat van, hiszen akit emberkísérletnek vetettek alá, az vagy még ott belehalt, vagy egyenesen a gázkamrába került, a túlélésre nem volt sok esély. A kísérletek minden következmény nélkül folytak, és folyamatos volt az utánpótlás. A náci ideológia alsóbbrendűnek tartotta a zsidókat, és ez egyben fel is mentette a brutális tettek végzőit minden bűntudattól.

Az egészséges, 20–40 közötti nők állandó rettegésben voltak, nehogy valamelyik kísérleti barakkba kerüljenek. A töredékes beszámolók alapján annyit tudunk csak a kísérletekről, hogy az állapotos fiatal nők nagyobb eséllyel kerültek valamelyik kegyetlen orvos kezei közé. Ilyen volt dr. Horst Schumann is, aki a népcsoportok gyors és olcsó sterilizálását kutatta, és ehhez nőket és férfiakat operált brutális módszerekkel. Dr. Carl Clauberg nőgyógyászprofesszor nők méhébe fecskendezett különböző maró hatású folyadékokat, amikkel pokoli fájdalmakat idézett elő. A beszámolók szerint Orosz Angéla édesanyja is átélt ilyen kínzásokat. A lágerek leghíresebb orvosa az Edith Éva Eger emlékezéseiben is felbukkanó dr. Mengele volt, aki ikerkutatásaival vált különösen hírhedtté.

Felszabadulás és bűntudat

Nem az auschwitzi tábor volt az első, amelyet a háború végének közeledtével felszabadítottak, hanem a Lublin melletti Majdanek lágere, amit 1944 júliusában szabadítottak fel a szovjet csapatok, csupán néhány hónappal azután, hogy az első magyar deportáltakat szállító transzportok elindultak Magyarországról. A szovjetek még azon a nyáron eljutottak Belzec, Sobibor és Treblinka területére is, ahol a lengyel zsidók elpusztítása után, az előző évben a németek felszámolták a megsemmisítő táborokat.

Auschwitzot 1945 januárjában érte a szovjet hadsereg. Itt a front közeledtével egyre nagyobb káosz uralkodott: a foglyok borzalmas állapotban voltak, miközben nagy kapkodás közepette megkezdődött a tábor felszámolása, a bűnjelek eltüntetése. A németek megpróbálták evakuálni a tábort, és a teljesen legyengült rabok nagy részét gyalogosan, ún. halálmenetekben indították nyugat felé, ahová csak igen kevesen érkeztek meg élve.

Rekonstruált krematórium Auschwitzban
Rekonstruált krematórium AuschwitzbanRichard Blanshard / Getty Images Hungary

A célként kijelölt Buchenwaldban, Mauthausenben, Bergen-Belsenben és Ravensbrückben a zsúfoltság fokozódásával futótűzként terjedtek a betegségek a legyengült rabok körében, és ez tovább növelte a halálos áldozatok számát. A túlzsúfolt táborokban az életben maradás reményében farkastörvények uralkodtak, arra is volt példa, hogy embert öltek egy darabka kenyérért.

Az auschwitzi megsemmisítő tábort elérő szovjet katonák 1945. január 27-én végül mintegy 7000 rabot találtak életben. Szovjetek szabadították fel Stutthof, Sachsenhausen és Ravensbrück lágereit is. Az amerikai hadsereg néhány hónappal később, április 11-én szabadította fel Buchenwaldot, majd Dora-Mittelbaut, Flossenbürgöt, Dachaut és Mauthausent is. Francia és kanadai csapatok is részt vettek a rabok felszabadításában. A brit csapatok április közepére értek el az északnémet táborokhoz, köztük Neuengamméba és Bergen-Belsenbe, ahol 60 000 rabot találtak.

Különösen tragikus, hogy sok rab a felszabadulás után vesztette életét a táborban szerzett betegségei miatt. Bergen-Belsenben több mint 10 000 volt rab halt meg a brit csapatok érkezése után, és az auschwitzi felszabadítást megélő rabok fele szintén nem élte túl a következő heteket.

Az élő csontvázzá fogyott egykori raboknak időre volt szükségük, hogy elhiggyék, valóban megmenekültek. Sokan rossz fizikai állapotuk következtében teljesen apatikusak voltak. A túlélőket orvosi ellátásban részesítették, sokan közülük heteket, hónapokat töltöttek kórházban, míg annyira megerősödtek, hogy hazaindulhassanak. A megszabadulással nem értek véget a túlélők megpróbáltatásai, fizikai erejük visszanyerésével párhuzamosan tudatosult bennük családtagjaik elvesztésének fájdalma, és a túlélés miatt érzett bűntudat. Hazatérve kifosztott házakkal, az újrakezdés nehézségeivel szembesültek, a testi-lelki szenvedés következményei életük végéig velük maradtak.

Oszd meg másokkal is!
Mustra