Döntöttek az új forgalmi engedélyről: ez az okmány váltja a régit

Egy autó kulcsa az asztalon.
Olvasási idő kb. 2 perc

Megszavazták, hogy az Európai Unióban a digitális forgalmi engedély legyen az elsődleges okmány, de a papíralapú változat sem tűnik el teljesen.

Az Európai Parlament közlekedési bizottsága szerdán elsöprő többséggel – 39 igen szavazattal, 1 nem és 1 tartózkodás mellett – elfogadta a gépjármű-nyilvántartási okmányok uniós szabályainak felülvizsgálatát – közölte az Európai Parlament.

A digitális forgalmi engedély lesz az elsődleges

A döntés értelmében bevezetik a digitális járműnyilvántartási igazolást, és az új szabályok hatályba lépésétől számított három éven belül a digitális forgalmi engedély válik elsődleges okmánnyá.

autósorok a pályán
Néhány év múlva digitális forgalmi engedély váltja a hagyományos, papíralapú okmányt
Fotó: Milan Krasula / Getty Images

Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy teljesen megszűnik a hagyományos, papíralapú forgalmi engedély. A dokumentum fizikai változata továbbra is megmarad azoknak, akik korlátozottan férnek hozzá a digitális eszközökhöz, vagy nehézséget okoz számunkra a használatuk.

A rendelet egyszerűsíti az adminisztrációt, mivel az adatokat elektronikusan rögzítik. Így amikor egy autót egy másik EU-tagállamban eladnak vagy forgalomba helyeznek, könnyebb lesz az adatokhoz hozzáférni.

Idézőjel ikon

A szabályozás egyik fő célja a használt autókkal kapcsolatos visszaélések visszaszorítása.

A tagállamoknak meg kell nyitniuk egymás előtt a járműnyilvántartásaikat, és kötelezően meg kell osztaniuk a műszaki vizsgák eredményeit és a kilométeróra állását. Ezzel jóval nehezebb lesz eltitkolni egy autó valódi állapotát vagy visszatekerni a kilométerórát a határon túli értékesítés során.

A rendőrök és a műszaki ellenőrök azonnal hozzáférhetnek majd a legfrissebb adatokhoz, így kiderül, ha például egy jármű forgalmi engedélyét korábban bevonták, vagy nem felelt meg az ellenőrzésen.

A bizottsági szavazás után a képviselők arról is döntöttek, hogy tárgyalásokat kezdenek az tagállamokkal a jogszabály végleges formájáról, ehhez a parlament teljes testületének jóváhagyása szükséges.

Sokan még mindig a kesztyűtartóban tartják a forgalmi engedélyüket, nem gondolva arra, hogy egy esetleges lopás során ez csak tetézheti a bajt. De még ekkor sincs minden veszve.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.