Ilyen egy fekete lyuk hangja: a zaj kísérteties

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A fekete lyuk legismertebb definíciója szerint a téridő azon tartománya, ahol akkora a gravitáció, hogy még a fény sem tud kiszökni belőle. Hangja önmagában nem lenne, de környezetében generálhat hanghullámokat.

Több milliárd is lehet a számuk a rémisztő, láthatatlan, óriási beszippantó lyukaknak, melyekből a kisebbek mérete is többszöröse a Napunkénak.

Félelmetes egy ilyen fekete lyuk

Akár sikerül pontosan megértenünk a fekete lyuk kapcsán, mivel is állunk valójában szemben (viszonylag biztonságos távolságban), akár nem, egy gigantikus, láthatatlanul mindent elnyelő jelenség a világűrben eleve félelmetes. Ám ez a micsoda még sokkal ijesztőbbé válhat, ha meghalljuk a hangját is. Szerencsére, csak úgy senkivel nem fog ez a hanghatás szembe jönni az utcán, bár ez még ott is riadalmat keltene. A bátrabbak itt most viszont belehallgathatnak egy fekete lyukba. (A szonifikáció során a NASA 57 oktávval emelte fel a hanghullámokat, hogy az ember által hallható hangtartományba kerüljenek.)

Ilyet is tudnak a fekete lyukak

Ha pedig valaki úgy érzi még a hanghatás után is, hogy elbír még egy kis izgalmat a fekete lyukak körül, az talán megelégszik azzal a szintén a nyugalom megzavarására alkalmas ténnyel, hogy a fekete lyukak nemcsak meteorokat, csillagokat, bolygókat és egyebeket képesek elnyelni, de két fekete lyuk egymással is összegabalyodhat és egyesülhet. Az ilyen, ütközéssel létrejövő egymásba olvadás ereje számunkra éppúgy felfoghatatlan, mint az, hogy mi lehet valójában ezeknek a lyukaknak a közepében.

Ha vonz a csillagászat, ez az írásunk is érdekelhet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.