Földöntúli tájjá változik eső után az ezer tó sivataga

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Lençóis Maranhenses nem egy átlagos sivatag: az év egy részében rengeteg eső árasztja el a homokdűnék közötti medencéket, és kristálytiszta vízű lagúnákat hoz létre, ahol strandolni is lehet.

A brazíliai Lençóis Maranhenses Nemzeti Parkban Dél-Amerika egyik legegyedibb látványa tárul elénk: vakítóan fehér homokdűnék sorakoznak szinte szabályos alakzatban, ameddig a szem ellát. Érthető, miért kapta az 1550 négyzetkilométeres terület azt a nevet, hogy „Maranhão dunnái”; a homokdombok óriási, felrázott ágyneműkre emlékeztetnek. 

A szél és a víz formálta az ezer tó sivatagát

A Lençóis Maranhenses területét két folyó szeli át, amelyek a kontinens belsejéből homokot szállítanak az Atlanti-óceánba, és közben több ezer tonna üledéket raknak le Brazília északi partvidékén. A Maranhão állam területén lévő parkban azonban nem marad mozdulatlanul a homok. A száraz évszakban, különösen októberben és novemberben az óceán felől érkező erős szelek visszaszállítják a homokot a szárazföld belseje felé, akár 50 kilométeres távolságra is, és létrehozzák a hatalmas, jellegzetes formájú dűnéket, amelyről a park híres. 

Az év egy részében a terület pont olyannak látszik, mint egy hamisítatlan sivatag: csak homok és homok, és szinte semmi növényzet. De a park valójában nem sivatag, évente mintegy 120 centiméter csapadék hullik a területre (a sivatagokban legfeljebb 25 centi eső esik).

Januártól júniusig özönvízszerű esőzések árasztják el, a csapadék a dűnék közötti völgyekben összegyűlik, és a kristálytiszta vizű, kékeszöld színű lagúnák ezreit hozza létre. Ez indokolja a hely közszájon forgó nevét: az ezer tó sivataga.

Privát medencék a homokdűnék között

Júliusban, amikor a legtöbb a víz, egyes lagúnák több mint 90 méter hosszúak és 3 méter mélyek. A látogatók felfedezhetik a dűnéket és lagúnákat, sőt, fürdeni is lehet, de a kite-szörfösök is imádják. Néhol a víz hőmérséklete elérheti a 30 fokot is. A földöntúli hangulatú – és nem mellesleg Instagram-kompatibilis – táj az utóbbi években rengeteg turistát vonzott, akik a homokdűnékről csobbannak az áttetsző vízbe. 

@user6842813123678 The mysterious thousand lake desert in Brazil. #fyp #travel #places #brazil🇧🇷 ♬ original sound - Hector

Persze ahogy az a közösségi médiában végigfutó, paradicsomi fotókkal és videókkal lenni szokott, a valóság kicsit másképp fest élőben, amikor a turisták ellepik a helyet, és mindenki arra vár, hogy megcsinálhassa „azt” a fotót, amit majd kitesz a netre. Igaz, a táj ettől még tényleg lenyűgöző.  

@lorena_damares

Eu sempre vou para os Lençóis fazer a travessia andando. Nós fazemos uma travessia de 4 dias dentro do Parque Nacional Dormimos nos Oásis, que são as casas dos moradores. Dormimos em redes e tem café, almoço e jantar incluso. Experiência muito completa 🧡 Quem vem comigo?

♬ som original - Lorena Damares

Aki szeretné felfedezni a terepet, mindenképpen kísérővel menjen, mert a park hatalmas, és könnyű eltévedni. A megközelítése sem egyszerű, a közeli Barreirinhas városából dzsippel szállítják a turistákat, és egy folyón is át kell kelni uszályon, mielőtt elérik az ezer tó sivatagát. 

Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan eltűnik a víz

Bár a vízzel teli lagúnák csak időszakosan léteznek, ez nem jelenti azt, hogy nincs bennük élet. Az egymáshoz kapcsolódó lagúnák a közeli folyókkal is összeköttetésben vannak, ezáltal csatornák jönnek létre, amelyeken át a halak bejuthatnak az ideiglenes medencékbe. Más halak, például a pásztás farkashal, a száraz évszakot nyugalomban töltik, mélyen beásva magukat a homok alá, hogy elérjék a nedves iszapot. Arra várnak, hogy eljöjjön az esős évszak, a lagúnák megteljenek vízzel, ők pedig előbújhassanak, és belakmározzanak rovarokból és más halakból az átmeneti nyári otthonukban.

Egyre több turista keresi fel a brazíliai Lençóis Maranhenses Nemzeti Parkot, az ezer tó sivatagát
Fotó: Ricardo Lima / Getty Images Hungary

Ám amilyen gyorsan létrejött a különleges vízi világ, olyan mulandó: amint visszatér a száraz évszak, az egyenlítői napsugarak gyorsak felmelegítik a területet, és a vízszint egyetlen hónap alatt akár egy métert is csökkenhet. Az ezer tó sivatagát a legjobb július és szeptember között felkeresni, amikor bőségesen van víz a medencékben, és nincs túl meleg. Októberre a szél felerősödik a térségben, ami nem túl élvezetes élmény a homokos tájon. 

Megőrizhető-e az ezer tó sivataga?

A dűnék között vannak zöldebb területek is, ahol két kis település bújik meg. Egyiknek sincs kilencvennél több lakója. Az ott élők főleg halászattal és gazdálkodással foglalkoznak, de ahogy folyamatosan egyre több látogató érkezik a parkba, igyekeznek kihasználni a lehetőségeket.

Manu és Maria a Baixa Grande nevű településen született és nőtt fel, ma már férj és feleségként átalakították a pálmaleveles tetejű házuk egy részét, hogy kiadják a turistáknak. A férfi, aki egykor halász és farmer volt, most a látogatókat kalauzolja a dűnék között, a növekvő bevételeknek köszönhetően a családjának jobb életkilátásai lettek. 

Közben a környék infrastruktúrája is fejlődik, 2002-ben autópálya épült Maranhão állam székhelye, São Luís és Barreirinhas városa között, utóbbi a Lençóis Maranhenses Nemzeti Park kapuját jelenti. Azóta évente több mint 60 ezer turista érkezik az ezer tó sivatagát megcsodálni.

Népszerű célpont a park keleti határán fekvő Atins óceánparti kisváros is, ahol a homok és a sós víz találkozik. Arrafelé hatalmas szélerőművek uralják a tájat, előrevetítve a további fejlődést és változást. Ugyanazokat a szeleket, amelyek a homokdűnéket formálták, most arra használják, hogy energiát termeljenek a jövő számára. 

A fejlődő idegenforgalom átalakítja a helyiek életét és a környék gazdaságát. Kérdés, hogy lehetséges-e fenntarthatóan megőrizni az ezer tó sivatagát, vagy a klímaváltozás és a növekedés hajszolása örökre megváltoztatja ezt a különleges helyet. 

Tudtad, hogy karnyújtásnyira tőlünk is van a vadnyugatra emlékeztető táj? Nézd meg Európa egyetlen sivatagát!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.