Így került egy magyar grófkisasszony az albán trónra

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy magyar származású albán királyné fordulatokban bővelkedő élete, ami nem csak egy romantikus nemesi história, hanem egy zavaros történelmi korszak látlelete is egyben. Egy korszaké, ami fordulópont volt az európai civilizáció életében.

De ne is Géraldinnal kezdjük, hanem Albániával, amelynek történelme számos ponton össszefonódik Magyarország sorsával. Az albánok által lakott terület a 20. század elején két tűz közé került. Az Oszmán Birodalom ötszáz éves uralma megszűnőben volt a vidék felett. Ezt a hatalmi űrt pedig az újonnan alakult nemzetállamok, Görögország, Szerbia és Montenegró akarta betölteni. Az albánok válságos időszak elé néztek, nemzetségeiket külső hatalmak és belső széthúzás fenyegette. Ebben a zűrzavaros időszakban lépett a trónra I. Zogu néven Ahmed Muhtar Zogolli is. Zogolli egy ősi albán nemzetség feje volt.

A hagyomány szerint anyai ágon annak a Szkander bégnek volt a leszármazottja, aki Hunyadi János szövetségeseként képes volt feltartóztatni a törökök előrenyomulását a 16. századi Balkánon.

Vessünk csak egy pillantást Albánia címerére! A kétfejű sas felett egy arany sisakot találunk, kecskefejjel a tetején. Ez a sisak Szkanderbéghez tartozott.
Zogu uralkodása – először elnökként, majd királyként – néhány év nyugalmat hozott Albánia számára, már amennyire a két világháború közötti Balkánon nyugalomról lehet beszélni. 1938-ban I. Zogu megházasodott, feleségül pedig – nagy levegő! – Géraldine Margit Virginia Olga Mária Apponyi de Nagy Appony-t, vagyis Apponyi Géraldint vette. (A köznép viszont egyszerűen csak Zseriként emlékszik rá. Hiába, lehet bármilyen komoly is a családnevünk vagy rangunk, otthon csak nyuszik, bogarak, egyéb kisállatok, jobb esetben Zserik leszünk.)

Grófnőből királyné

Géraldine apai ágon a felvidéki gyökerű Nagy-Apponyi grófi családhoz tartozott, akik egészen a 13. századig vezették vissza családfájukat. Édesanyja gazdag amerikai családból származott. Tanulmányait az Egyesült Államokban és Franciaországban végezte, de családjával Svájcban is éltek.

A házasságot eleinte politikai érdekek motiválták. Zogu dinasztiát szeretett volna alapítani. Menyasszonyt találni azonban nem volt egyszerű, hiszen valahogyan ellensúlyoznia kellett Olaszország egyre nyomasztóbb befolyását, de túlságosan távol sem tarthatta magát az Albániát hitelező olaszoktól. Így kiváló ötletnek bizonyult az Olaszországgal szövetséges Magyarország egyik legrégebbi nemesi családjából választani. Persze a kiválasztáshoz kellettek Zogu nővérei is. A Prágai Magyar Hírlap 1938. évi számából az is kiderül, hogy mivel Géraldine családja 1918 után elszegényedett, ezért az ifjú grófnő, műveltségének és nyelvtudásának köszönhetően, idegenvezetőként dolgozott. Ha hihetünk a forrásnak, egy olasz herceg villájában találkozott először Albánia királyával, aki azonnal a mesés szépségű grófnő rajongójává vált. A korabeli cikk szerint Zogu tervei között az is szerepelt, hogy a hitelezők kezén lévő ősi Apponyi birtokokat is visszavásárolja Géraldine számára.

Úton az albán trón felé - 1938
Fotó: Fortepan

A katolikus vallású Géraldine eleinte tartott attól, hogy egy számára ismeretlen, muzulmán világgal kösse össze az életét. De hála Zogu nővéreinek és más diplomatáknak, végül Tiranában, a Királyi Palotában (ma Albán Tudományos Akadémia) megtartották esküvőjüket. (A menyegző állítólag az akkori albán GDP tetemes hányadát tette ki.) Egy évvel később, 1939. április 5-én megszületett a trónörökös, a későbbiekben kalandos életutat bejárt Leka is.

A királyné száműzetésben

A királyi házaspár sorsa a trónörökös megszületése után éles fordulatot vett. Mindössze két nappal Leka születése után Mussolini csapatai lerohanták Albániát, így a házaspár száműzetésbe vonult. Görögország és más európai országok érintésével 1940-ben Angliában kötöttek ki. A második világháború után néhány évig I. Faruk egyiptomi király vendégszeretetét élvezték, de miután Farukot is elmozdították hatalmából, a család Párizsba költözött. Férjét itt érte a halál 1961-ben.

A királyné (jobbra, fehérben) I. Zogu albán király egyik nővérével (balra, feketében)
Fotó: Fortepan

Miután Zogu meghalt, Géraldine Leka herceggel és nővérével, Virginiával Dél-Afrikába költözött, ahol Leka később vállalkozásba kezdett. Albániában a második világháborút követően az egykori partizán, Enver Hoxa vette át a hatalmat, és kommunista diktatúrát épített ki, amellyel országát hermetikusan elzárta a világ elől. Géraldine és fia így sokáig nem térhettek vissza a mesés Albániába.

Géraldine emlékezete

A kalandos életű királyné végül 2002-ben, 87 évesen tért vissza Dél-Afrikából Tiranába, de az utazás annyira megterhelte a szervezetét, hogy pár hónappal érkezése után elhunyt. Testét a királyi mauzóleumban helyezték örök nyugalomra. A mesés szépségű királyné, bár rövid ideig volt trónon, bájos és elegáns karakterével, szerethető jellemével hamar belopta magát az albán nép szívébe. Tiranában ma egy szülőotthon is a nevét viseli. Ha emléke előtt szeretnénk tisztelegni, tegyük meg, hogy a születésnapján, augusztus 6-án, ellátogatunk a Nemzeti Múzeum kertjébe, és eszünk egy finom süteményt a róla elnevezett cukrászdában.

Érdekel, hogy ki volt Sissi legjobb barátja? Olvasd el cikkünket egy magyar társalkodónőről, aki életét a királynénak szentelte.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szénási Pál
Szénási Pál
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.