Te hol voltál 2001. szeptember 11-én? – magyarok visszaemlékezései a fekete napról

Olvasási idő kb. 9 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Arra is mindenki emlékszik a generációmból, amikor Antall József halála miatt megállt a Kacsamesék a tévében - és ugyanígy azt, hogy a szeptember 11-i terrortámadások idején mivel foglalatoskodott éppen, szinten minden ember fel tudja idézni.

A generációs vakuemléken túl ez is egy olyan kitüntetett pontja a közelmúlt történelmének, amely nehezen kopik ki memóriánkból. Kivel, hol, mit csináltál: jó eséllyel te is emlékszel erre.

A szeptemberi terror emléke

Én is tisztán emlékszem: a piliscsabai egyetemi kampuszon éppen protokollórát hallgattunk, amelyet egy egykori nagykövet tartott. Az óra közepén megszólalt mobiltelefonja, felvette, és így értesült a történtekről. Elhűlve mondta el nekünk, amit megtudott, aztán nemsoká szélnek is eresztett bennünket, mi pedig a központi épület, az Ambrosianum aulájában a falra rögzített kicsike tévén figyeltük a képsorokat. Hazafelé a Volánbuszon az is kiderült, hogy egy évfolyamtársam testvére épp New Yorkban tartózkodik. Neki, hál' istennek, nem lett baja.

Hozzám hasonlóan sokan emlékeznek élesen erre a napra: van, aki sorsfordító pillanatként élte meg, másokat a mindennapi élet eseményeinek profanitása és a tragédia kettőssége érintett meg. Te hogyan emlékszel vissza erre a napra? 

A szeptember 11-i terrorcselekmények képei örökre emlékeinkbe égtek
Fotó: Robert Giroux / Getty Images Hungary

Gyerekemlékek

Akik gyerekfejjel élték meg a terror napját, fel tudnak idézni részleteket, és azt is, ők mennyire nem értették azt, hogy egy új világ kezdetének szemtanúi. De azt tudták: jelentős, ami bekövetkezett.

„Éppen középiskolából értem haza, és bekapcsoltuk a tévét, a hírekben rögtön ezt mutatták élőben. Akkor még YouTube vagy internet nem nagyon volt, de felvettük az egészet, másnap bevittem angolórára. Nagy szám volt, hogy vissza tudtuk nézni. Újranéztük és elemeztük, mit mond angolul a közvetítő. Fura erre visszaemlékezni, de nagyon büszke voltam, hogy volt felvételünk róla.” (Sára)

„Tizenkét éves gyerek voltam: tévéztünk a tesóimmal, bekúszott a szöveg a kép alján, a szavakat értettem, de akkor még azt hittem, a véletlen műve. Szóltam anyának, de a reakciójára már nem emlékszem.” (Niki)

„Tízéves gyerek voltam.

Suliból jöttem éppen haza, és az édesapám rá volt ragadva a tévére: csöndben volt. Sosem láttam így.

Mindig beszélt vagy nevetett, ha a tévét nézte.” (Marek)

„Épp hazaértem az iskolából, és a nappaliban Pokémont néztem valamelyik német adón (az nem zavart, hogy egy szót sem értettem a dialógusokból), amikor apám bejött a másik szobából, hogy kapcsoljuk a tévét a CNN-re, mert valami durva dolog történt. Átkapcsoltunk, és azt láttuk, hogy egy toronyházból füst száll fel, aztán nem sokkal később becsapódott a második repülő is, történtek a dolgok.

A szüleim tőlem kérdezték, mi történik, tolmácsoljak, mert én tudtam egyedül angolul a családban. Arra is emlékszem, hogy pár nappal később a suliban egyperces néma szünetet tartottunk az áldozatok emlékére, épp földrajzóra közben volt, amit amúgy nagyon utáltam.

Egy évvel később, 2002. szeptember 11-én reggel pedig vártam a buszra a suliba menet, a megálló melletti újságosstandon pedig a Blikk (vagy valamelyik hasonló lap) címlapján az állt: Egy éve retteg a világ.” (Dani)

Fiatalok visszaemlékezése

Sokan vannak azok, akik már főiskolás, egyetemista fejjel, de még az internet igazán széles elterjedése előtt tapadtak a tévék elé ezen a napon. Bennük még élesebben él ez a nap.

„Órán voltam a főiskolán, aztán a szüleim munkahelyére mentem Újpestre. Amikor odaértem, apukám mondta, hogy valami történt Amerikában, de egyelőre nincs információ. Mire hazaértünk Gödöllőre, már minden hírcsatorna ezt mutatta. Emlékszem az illatokra, a fényekre. Szerintem aki akkor már élt, emlékszik, hogy mit csinált pontosan.” (Kati)

„Akkor kezdtem az egyetemet, még nem jártunk iskolába, de a következő héten már kezdődött. Rettegtem, hogy el kell mennem otthonról, tele voltam bizonytalansággal, az ismeretlen környezet, az emberek és persze a nyelv miatt (Titanilla szlovákiai magyar – a szerk.). Emlékszem, hogy aznap délután egy kedves ismerősömnek meséltem erről, aki egy újságosban dolgozott, nagyon szorított nekem az újságírói pályán, és biztatott az egyetemmel kapcsolatban. Amikor hazaértem, otthon édesanyám fogadott a hírrel, hogy mi zajlik Amerikában.

Emlékszem, néztem a híreket, de közben a saját bizonytalanságomon agyaltam, és emiatt brutális bűntudatom volt.

Másnap megvettem az összes lapot, és elraktam őket, mert »ez történelmi pillanat«.” (Titanilla)

A távolból, megrettenve figyeltünk
Fotó: Mario Tama / Getty Images Hungary

„Az egyetemi kollégiumi szobában ledőltem aludni kicsit, egy csoporttársam ébresztett fel, hogy repülő csapódott a tornyokba. Talán először és utoljára akkor voltam a kollégiumi tévészobában, ami tömve volt. Aztán rohantam a számítógépterembe, hogy írjak a New York-i ismerősöknek, hogy jól vannak-e.” (Alexandra)

„Egyetemista voltam, de már nem a suliban tartózkodtam. Otthon mosogattam épp, a háttérben szólt a Danubius rádió. Vágó Piros hangja szólalt meg egyszer csak, és közölte: 

»kapcsoljuk Kozsót élőben New Yorkból«… Azon agyaltam, vajon miért kell élőben kapcsolni Kozsót egy kedd délutánon…

Amint elmondta, mi történt, rohantam be a szobába, és mondtam öcsémnek, azonnal kapcsoljon a CNN-re vagy a BBC-re… Amíg a magyar csatornák nem szakították meg műsorukat, ezeket a csatornákat néztük. El se akartam hinni, amit látok. Félelem, rettegés, döbbenet volt bennem. És az, hogy ez a világ akkor már nem lesz olyan, mint korábban… hogy legyünk biztonságban, ha a világ egyik legerősebb országát érheti ilyen támadás?” (Éva)

„Balatonkenesén voltam geodéziagyakorlaton. Éjszakáig számoltuk 4 tizedes pontosságig a napi mérési eredményeket, és végig ment a tévé. Sosem felejtem el, amikor élőben közvetítették, ahogy a második repülő becsapódott.” (Zsuzsa)

„Épp Egerben, a fősulis albinkban telefonáltam, amikor észleltem, hogy a mindig izgága lakótársak elcsitultak, és a szoba sarkában egy rádiós ébresztőóra mellé kuporodtak le, és figyeltek. Amikor letettem a telefont, a tudósítás egy-két mondatából azonnal érthető volt, hogy mi történt. Ugyan aznap nem terveztük, de a gyenge eső ellenére mégis bementünk a »B épületbe«, mert otthon nem volt tévénk, és látni akartuk a felvételeket. A CNN-t néztük, és pislogtunk.” (Dani)

„Marketingszemináriumunk volt, amikor kapta a tanár a hírt, gyorsan be is fejezte az órát, es elrohant.” (Virág)

„Gólyatáborban voltam, épp az egyik kollégiumban ittuk életünk legrosszabb feleseit, amikor szóltak, hogy valami nagyon durva esemény megy a tévében. Nem hittük el, amit látunk.

Azon gondolkodtunk, hogy ez valami rossz vicc-e, vagy az alkoholba került valami extra,

de rövid úton kiderült, hogy szó sincs viccről.” (Tomi)

„Akkor töltöttem a sorkatonai szolgálatomat Szabadszálláson a kiképzőközpontban. Annyit vettünk észre, hogy mozgósítottak pár harckocsit, valamint fegyveres őrökkel megerősítették a kapukat. Nagyon sokáig nem is tudtuk, hogy miért, mert semmilyen hírt nem kaptunk (nem volt se tévé, se újság, és természetesen okostelefon sem). Amikor hazaengedtek hétvégére, akkor láttam az újságokat.” (Attila)

Anyaként megélt terror

Az otthon, kisgyermekükkel tartózkodókat is sokkolták az események, így emlékeznek ők:

„A legidősebb fiunk hét hónapos volt, én otthon vele. Sosem kapcsoltam be a tévét, mobilom, internet még nem volt. A férjem telefonált rám a munkahelyéről, hogy kapcsoljam be a tévét. Leültem a dohányzóasztal sarkára, néztem a dobozt, benne a füstölgő toronycsonkokat… percekig azt hittem, reméltem, hogy ez valami rossz vicc… mert ilyen csak a hülye amerikai katasztrófafilmekben van.” (Edina)

„3 hónapos kisfiammal voltam otthon. A CNN-t néztem. Nem hittem a szememnek, főleg a második repülőnél. Szörnyű emlék, még ma is megráz, ha rá gondolok.” (Gabi)

„Otthon voltam a hároméves lányommal. A férjem hívott fel a Népszabadságból, ahol ők gyakorlatilag azonnal értesültek a történtekről, hogy kapcsoljam be a CNN-t. Rémálomszerű volt. Nem volt annyi lélekjelenlétem, hogy a kislányom elől elrejtsem a képeket, de mindegy is volt, másnap ettől zengett az ovi (is).” (Zsuzsanna)

Sokakat taglózott le a látvány
Fotó: Jose Jimenez/Primera Hora / Getty Images Hungary

A nap munkahelyen

Sokakat ért munka közben is a hír – és van, akit jobban érintett, mint másokat.

„Én épp dolgoztam, volt nálunk egy vendég Amerikából, aki nálunk hallotta meg, hogy mi történt.

Pánikszerűen kezdte hívogatni a rokonait, hogy rendben vannak-e. Pokoli volt az a pár óra, amíg elérte mindannyiukat…

Az egész irodában néma csöndben vártuk, mi lesz, milyen híreket kap. Szerencsére minden hozzátartozója rendben volt, aznap nem jártak az érintett városrész felé.” (Zsófia)

„Dolgoztam. Egy kolléganőmnek szólt a testvére, hogy a Világkereskedelmi Központba csapódott egy utasszállító gép… Akkor még azt gondoltuk, baleset történt. Aztán jött az újabb hír.” (Brigitta)

„Aznap délelőtt a marketingvezetőnk ordított ki a szobájából, és játszotta le újra meg újra azt a híres felvételt, ahol a repülő épp belecsapódik az épületbe. Délután angolórára mentem, a tanárnő nemcsak amerikai volt, hanem New York-i, és olyan szinten sokkolta az eset, hogy szinte alig tudott összefüggően beszélni, folyton csak azt ismételgette, hogy hihetetlen, hihetetlen. Egész órán erről beszélgettünk.” (Leonóra)

„Az Erzsébet körúti (azóta megboldogult) Hunnia mozi pénztárában ücsörögtem várva a kedves nézőket, amikor lejött a gépházból a gépész, és újságolta, hogy egy repülő becsapódott a World Trade Centerbe. 

Először nem is akartam elhinni, hogy ez valóság, azt hittem, valami filmtrailert vagy CGI-trollkodást látott.

Majd kiderült, hogy de, nagyon is valóság. Másnap nem dolgoztam, és egész nap a CNN-t néztem otthon.” (Gábor)

A mindennapi élet apróságai

Vannak, akiket egészen hétköznapi helyzetekben érte a hír, és egészen hétköznapi reakcióik voltak. Például még több szalonnát vettek.

„Úgy rémlik, valami brazil szappanoperát nézett a nagymamám, közben beszélgettünk, és én csak bámultam a repülőket meg a tornyokat, aztán szóltam neki, hogy ez már nem az a mozi… elég durva volt.” (Vera)

„Mentem a későbbi feleségemért és a társaiért autóval a reptérre, Kairóból jöttek haza egy színházi fesztiválról a lezárás előtti utolsó géppel. A Nagykörút és a Baross utca sarkára értem, amikor Kósa L. Adolf bemondta a hírt a (Juventus?) rádióban. 

Úgy tűnt, mintha egy árnyalatnyit vicceskedve mondaná, vagy nem is tudom, pedig abból, hogy akkor már két gép is belement, lehetett sejteni, hogy nem baleset.

Mondjuk, baleset esetén is fura olyan hanghordozással mondani, persze abszurd, vagyis akkor még az volt, hogy egy repülő nekimegy egy felhőkarcolónak Manhattanben. Élesen megmaradt az emlék.” (Gergely)

„Akkor tanultam vezetni. A Móriczra mentünk éppen vissza, amikor a rádióban hallottuk az oktatóval a híreket… mentem egyből haza, és bekapcsoltam a tévét, anyuval együtt néztük késő estig…” (Dorottya)

„Otthon voltam, betegen, nem mentem aznap suliba. Egész nap néztem a tévét, és szörnyülködtem rajta, hogy hogy létezhet ilyen vallás, ami ilyesmit írna elő… Aztán pár évre rá jöttem rá, hogy mennyire nem is erről szól, sőt az ellenkezőjéről – és lettem muszlim.” (Timi)

„A Szentendrei úti Metro áruházban vásároltam, és az egyik pillanatban a tévés polcnál egyszerre jelent meg vagy 30 kiállított tévén az ominózus felvétel, amin becsapódik az ikertornyokba a repülő. Dermedten álltunk ott egyre és egyre többen.

Akkor arra gondoltam, hogy kitört a III. világháború. Utána meg arra, hogy szalonnát is kell még vennem.

Még több szalonnát…” (Ottó)

„Akkoriban nagyon későn keltem. Feküdtem az ágyban, szólt a tévé, félálomban néztem, hogy mivaaaaan? Furcsa volt és abszurd. Ennél abszurdabb csak 2015-ben New Yorkban az emlékműnél nevetve szelfiző turisták voltak.” (Tímea)

„Az Ibolya presszóban ültem, és az egyik legjobb barátnőm akkor vallotta be 4 év után, hogy az első szerelmemmel ő is lefeküdt. Nem találkoztunk többet.” (Juli)

A sajtó munkatársaként átélt nap

A médiában dolgozók talán kicsivel előbb kaptak hírt az eseményekről – és életükre is másképp hathatott az.

„A Nemzeti Sport–Blikk szerkesztőségében néztük elhűlve a tévéközvetítést a CNN-en. Borzalmas egy nap volt. Kétségekkel és félelemmel voltunk tele nagyon sokáig.” (Balázs)

„Épp a szerkesztőségben készültem a lapindítóra, amikor megjelent a CNN-en az első gép becsapódásáról szóló hír.

Előző nap kaptam meghívást szeptember 21-re egy szakmai konferenciára New Yorkba, azonnal hívtam a hazai szervezőt, hogy a rendezvényből szerintem nem lesz semmi, aki azonnal visszakérdezett: ugyan már, miért ne lenne?

»Mert épp most csapódik be a második gép a másik toronyba« – válaszoltam neki még rémültebben… Hát velem ez történt akkor, és értelemszerűen nem utazhattunk…” (Gyöngyi)

„A Metro újság szerkesztőségében voltam éppen. Az első gép becsapódásának MTI-hírére bekapcsoltuk a CNN-t, és arról beszélgettünk, hogy mekkora hülye volt a pilóta. Akkor még az volt a hír, hogy kis sportgép. Aztán a második gép becsapódását gyakorlatilag élőben láttuk, 

nem hittünk a szemünknek, és elkezdtünk beszélgetni arról, hogy ilyen véletlen nincs, lehet, hogy merénylet?

Utána derült ki, hogy utasszállítók… aztán iszonyat pörgés, délutánra csináltunk egy különszámot, ami este mindenkinek a kezében volt a metrón, emberek tízezrei abból tudták meg a hírt… ez még a net hőskora volt, az okostelefonok és a Facebook előtt. Aznap délután azt éreztük, hogy most alapvetően megváltozott a világ.” (Laci)

És aki közvetlen közelről élte meg

Utolsó megszólalónk pár kilométerre a helyszíntől élte át a terroreseményt.

„Én pár kilométerre voltam, amikor 9/11 történt. A New York-i New School Universityn tanultam. Naponta bejártam a városba a Hudson túlpartján fekvő Jersey Cityből. Mivel részmunkaidőben melóztam is ott, csak délre mentem volna be. A szomszéd hívott reggel, hogy kapcsoljam be a tévét, élő adásban néztük végig a történéseket.

Két nap múlva mentem be legközelebb, a teljes pánik képei fogadtak, családtagjaikat kereső emberek, irdatlan bűz, háborús hangulat.

A mai napig megvan a Time magazin, amit akkor adtak ki. Szerencsére, nem voltam ott és akkor, ahol és amikor a támadás történt, de azt a szagot, ami ott terjengett, nem lehet elfelejteni – és a látványt sem, hónapokig füstölt.” (Ila)

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.