Az első ukrán menedékkérők már jó helyen vannak

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A közösségi médiában már olvasni nagylelkű befogadók felajánlásait, akik otthont kínálnak határozatlan időre az ukrán helyzet miatti rászorulóknak: kárpátaljai magyaroknak Erdélyben, ukránoknak Magyarországon. Mindenki ott segít, ahol tud. A Máltai Szeretetszolgálat pénteken befogadta, és ideiglenesen egy vidéki intézményében helyezte el az első ukrán családot, akik a kialakult helyzet miatt menedéket kértek a karitatív szervezettől.

A kialakult helyzetben számos család került fenyegetett helyzetbe, vagy valódi életveszélybe. A segítség minden formája jól esik az érintetteknek, legyen az egy imádság, egy lájk az együttérző poszton, vagy akár tevőleges segítségnyújtás szálláshellyel, élelemmel. Mindenki azért szorít, hogy a konfliktus fegyveres időszaka minél rövidebb ideig tartson, és minél kevesebb kárt okozzon emberéletben, lélekben, javakban egyaránt. Ameddig azonban segítségre van szükség, hatékonyan tevékenykednek az erre a célra létrejött, évszázados hagyománnyal rendelkező szervezetek, amelyekre a rászorultak most is számíthatnak.

A szegény és beteg keresztes lovagok ápolására a 11. században Jeruzsálemben ispotályos rendet alapítottak. 1113-ban II. Paszkál pápa a betegápoló szervezetet önálló renddé nyilvánította. A Keresztelő Szent Jánosról elnevezett rend Magyarországon a 12. században jelent meg és II. Géza uralkodása alatt vetette meg lábát. Később századokra eltűnt az országból és csak 1925-ben tért újra vissza Budapestre, ahol 1928-ban alakult meg a Magyarországi Máltai Lovagok Szövetsége, a mai Máltai Szeretetszolgálat.

Az első rászorulók

Egy Kijev környékén élő négytagú család budapesti tartózkodásáról repült volna éppen haza, amikor kiderült számukra, hogy az Ukrajnába tartó járatokat törölték. Röviddel később azzal szembesültek, hogy bankkártyájukat már nem tudják használni. Mivel így a hazajutás és a szálláshelyfoglalás is lehetetlenné vált számukra, az éjszakát éber bolyongással, a reggelt tájékozódással töltötték, majd a Máltai Szeretetszolgálat budapesti, Batthyány téri központjába irányították őket a járókelők. A karitatív szervezet központjában fogadták őket, és kis pihenő után egy önkéntes segítő autóval ideiglenes szálláshelyére kísérték a családot.

Minden segítség jól jön azoknak, akik otthonukat kénytelenek hátra hagyni
Fotó: SOPA Images / Getty Images Hungary

A Máltai Szeretetszolgálat változatlanul működik Beregszászon is, ahol a hadiállapot kihirdetése óta számos intézmény zárta már be kapuit. A karitatív szervezet továbbra is fogadja a rászorulókat, és önkéntesek segítségét is igénybe véve szervezik meg ellátásukat. A hozzájuk beérkezett hírek szerint jelenleg a helyzetnek a legtöbb környékbeli család egyelőre önállóan ura tud lenni, tartalékaik egy-két hétre elegendőnek becsülhetők.

Adománygyűjtés

Amíg a béke helyre nem áll, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az Ukrajnában kialakult válsághelyzetre tekintettel meghirdetett humanitárius akcióinak támogatására gyűjtést indított.

Így segíthetsz

Aki segíteni szeretne, az adomanyozz.hu oldalon online átutalással, vagy a 1350-es adományvonal hívásával megteheti. Közvetlen átutalásokat a 11784009-20200776 számú számlán, külföldről (euróban) érkező befizetést a 11763842-00104881 számlaszámra (IBAN: HU34 1176 3842 00104881 0000 0000 Swift kód: OTPVHUHB) fogadnak.

Aki egyéb felajánlást tenne, vagy kapcsolatba szeretne lépni a Szeretetszolgálat illetékeseivel, a karpataljaert@maltai.hu e-mail címre írhat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.