Anekdoták és legendák: 50 éve hódította meg a világot A keresztapa

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ötvenedik évfordulóját ünnepli A keresztapa című film, amely 1972-ben, pályafutásának legelején már ikonikus darabjává vált a filmtörténetnek, és azóta sem csorbult népszerűsége. A legendás alakításokkal és felejthetetlen jelenetekben gazdag mű anekdotái legalább olyan híresek, mint maga a film.

Ötven éve debütált Francis Ford Coppola ikonikussá vált filmje, A keresztapa. Előkelő öltöny, zakóba tűzött piros virág, hátrafésült haj és egy macska: sokaknak Marlon Brando legendás Don Vito Corleone alakítása villan be először, amikor szóba kerül ez a film. A popkultúrát is megihlette Don Corleone markáns képe, számtalan filmben és rajzfilmben megjelenítették, kisebb-nagyobb változtatásokkal, többek között például a Simpson családban is.

Coppola, a legendás rendező Mario Puzo regényét dolgozta fel 1972-es filmjében, majd filmtrilógiává bővítette a Corleone család történetét. Rengeteg anekdota és kulisszatitok kering erről a jelentős műről, íme néhány a legizgalmasabbak közül.

Marlon Brando találta ki, hogy arcszerkezete megváltoztatásával tudná a legjobban eljátszani a maffiavezért

Marlon Brando ikonikus szájüregi protézise

Marlon Brando 47 éves volt, amikor az idősödő olasz maffiavezért alakította A keresztapában. Manapság elképzelhetetlen lenne ez a közkedvelt film Brando Don Corleonéja nélkül, karizmatikus játéka beleégett a nézők tudatába. Meglepő tehát, hogy a Paramount filmstúdió eredetileg nem örült, hogy Brandót választották erre a szerepre. A színésznek úgy sikerült végül megnyernie felettesei beleegyezését, hogy leleményesen vattapamacsokat tömött a szájába, amitől teljesen megváltozott arcfelépítése.

Zseniális húzás volt, Brando így már nem a jóképű, noha korosodó szívtiprónak látszott már, hanem Don Corleone akaratos, feszes bokszerállkapcsát öltötte magára. Az alkotók fantáziáját is beindították a vattapamacsok, így készült el végül az a speciális szájüregi protézis, amellyel Brando végigjátszotta az öreg Corleone szerepét.

A macska és az utószinkron

A Keresztapa ölében vígan játszadozó macska talán az egyik leghíresebb macskává vált a történelemben, Schrödingeré után. Mindenki ismeri a macska történetét: Brando a forgatás helyszínén akadt a kóbor macskára, és úgy döntött, magával viszi dolgozni. De azt vajon tudtad, hogy sok galibát okozott forgatás közben? Az eredeti forgatókönyvben nem szerepelt volna az állat, és nem véletlenül: olyan hangos zajokat adott ki magából, hogy így utószinkronnal kellett kipótolni a hibás felvételeket.

Horrorba illő lófej

A keresztapa második legikonikusabb jelenete, amikor egy hollywood-i producer kedvenc lovának fejét találja az ágyában. Azt gondolnánk, a speciális effektekkel dolgozó csapat igazán kitett magáért ebben a jelenetben, olyan élethűen néz ki a lófej. Azonban ez valójában nem kellék volt, hanem egy igazi levágott lófej, amelyet egy vágóhíd biztosított a produkció számára. Ez még mind semmi, de ráadásul a  színésznek sem szóltak előre a lófej eredetéről, így könnyen meglehet, hogy a vérfagyasztó ordítása nem briiáns alakítás volt, hanem az őszinte rettenet hangja.

A megterített családi asztal – a forgatás kellős közepén

Coppola ragaszkodott hozzá, hogy színészei a lehető legjobban mélyedjenek el szerepükben, ezért arra kérte színészeit, hogy kamerán kívül is maradjanak szerepben, és hétköznapi helyzetekben is játsszák el az olasz maffiacsaládot. Ötletét például úgy valósította meg, hogy a színészeknek együtt kellett vacsorázniuk a forgatás ideje alatt. Valószínűleg ennek a trükknek köszönhető, hogy annyira otthonosan mozognak együtt minden jelenetben, mint egy valódi összeszokott család.

Nem volt felhőtlen Al Pacino és Francis Ford Coppola munkaviszonya A keresztapa forgatása alatt

Al Pacino és Francis Ford Coppola viszálya

Nem Al Pacino volt az egyetlen jelentkező Michael Corleone szerepére, többek között Dustin Hoffman, Burt Reynolds, Martin Sheen, Jack Nicholson és James Caan is esélyes volt a szerepre. Coppola utólag lehet, hogy megbánta, hogy mégis Al Pacino kapta Michael Corleone szerepét, ugyanis nem volt zökkenőmentes kettejük kapcsolata. Sőt, az első két film alatt rendszeresen előfordultak konfliktusok közöttük. Al Pacino a nagyobb fizetésért és a forgatókönyv átalakításáért kardoskodott Coppolával, valamint többször is azzal fenyegetőzött, hogy kilép a produkcióból. Az 1990-ben bemutatott harmadik film forgatásánál már elfogyott Coppola türelme a fiatal sztár iránt, és megfenyegette Al Pacinót, hogy ha több pénzt kér 5 millió dollárnál, akkor az utolsó film Michael Corleone temetésével kezdődik.

Bármennyi konfliktus és hajmeresztő megoldás fordult is elő a forgatás alatt, Coppola csapatának végül sikerült elkészítenie A keresztapa című filmet, amely azóta is méltó helyet foglal el a filmklasszikusok között, és amiért az egész világ máig rajong.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.