Ki volt Blaha Lujza, az egyik legforgalmasabb budapesti tér névadója?

A Blaha Lujza tér a pesti belváros egyik legforgalmasabb csomópontja, a VIII. kerület jól ismert, de annál kevésbé kedvelt helyszíne, melynek kialakítása a Nagykörút megszületésével egy időben zajlott. A 4-es, 6-os villamos, a 2-es metró és számtalan buszjárat által érintett tér középpontjában állt egykor a Nemzeti Színház épülete. Névadója, a nemzet csalogányaként emlegetett Blaha Lujza évtizedekig volt a színház társulatának tagja, és a közelben, a Rákóczi út és az Erzsébet körút sarkán álló házban lakott.

A híres színésznő Reindl Ludovika néven látta meg a napvilágot Rimaszombat egyik városszéli házában, 1850. szeptember 8-án. Szülei is színészek voltak: apja, Reindl Sándor huszárőrmesterként szolgált a szabadságharc idején, majd Várai néven vándorszínésznek állt, édesanyja, Ponty Alojzia szintén ezt a hivatást választotta. Már kisgyerek korától a színház világában nőtt fel, mondhatni az anyatejjel együtt szívta magába a színészetet, hiszen mivel édesanyja nem tudta kire hagyni a kislányt, ő legtöbbször a kulisszák mögött kódorgott a próbák és előadások alatt. Lujza – akit egész kis korától kezdve mindenki így szólított – ötévesen lépett először színpadra, a felvonások szünetében énekelt. Hatéves volt, amikor apja elkapta a kolerát és meghalt. Anyja nem sokkal később újra férjhez ment, Kölesi Antal díszletfestőhöz, így a kislány később már mostohaapja nevével, Kölesi Lujzaként szerepelt a színdarabokban. Nyolcéves koráig nem járt iskolába, szülei színészkollégája, Kápolnai János tanította meg írni-olvasni.

Az ifjú színésznő tizenöt éves volt, amikor megismerkedett Blaha Jánossal, a szabadkai színház karmesterével. A nála huszonkét évvel idősebb, cseh származású férfi felismerte a lány tehetségét, megtanította a zenei alapokra, egyengette a karrierjét, cserébe Lujza magyarul tanította őt. A munkakapcsolatból hamarosan szerelem lett, 1866-ban pedig a pár összeházasodott. A férfi négy évvel később tüdőbajban meghalt, de Lujza – habár később kétszer is újraházasodott – egész életében megtartotta a nevét. Férje halála után, 1871-ben Pestre költözött és a Nemzeti Színháznál helyezkedett el. Ekkor már országszerte híres volt, és a fővárosi közönség is nagy lelkesedéssel fogadta bemutatkozását. Népszínművekben, operettekben és operákban egyaránt sikerrel szerepelt.

Neki köszönhető a Nemzeti Színház igazi felvirágzása. Pesti állandó szereplése mellett sikeres vendégjátékokat adott többek között Bécsben és Székesfehérváron. Páratlan népszerűségét jelzi a nemzet csalogánya becenév, melyet a közönségtől kapott. Egész életét a színpadon töltötte, a 19. század második felének és a 20. század első évtizedeinek legnagyobb hazai sztárja volt. Még a Magyarországra látogató walesi herceget is elbűvölte, aki az egyik előadás után személyesen adta át a neki küldött virágcsokrot. Magánélete azonban nem volt felhőtlen. 1874-ben Runyai Soldos Sándor földbirtokos felesége lett, akitől két gyereke született: Blaha Sándor, későbbi belügyminisztériumi államtitkár és Blaha Sári színésznő. A kapcsolat nem volt boldog, és nem is bizonyult tartósnak, öt év után válással végződött. Harmadszorra báró Splényi Ödön Ferenc rendőrtanácsossal esküdött meg. Saját bevallása szerint egyik férjébe sem volt szerelmes.

A Nemzeti Színház 1901-ben indította útjára az örökös tagság intézményét, és az első kitüntetett az akkor már három évtizede ott játszó Blaha Lujza lett. A kitüntetést Széll Kálmán miniszterelnök adta át neki. Ugyanebben az évben szerepelt Pekár Gyula ismeretterjesztő mozgóképsorozata, A táncz egyes jeleneteiben, melyet az utókor az első magyar filmalkotásként tart számon. Egyik leghíresebb alakítását, Csiky Gergely A nagymama című drámájának címszerepét némafilmen is eljátszotta 1916-ban. Egyébként idegenkedett a filmezéstől, zavarta a hang hiánya, az elmaszkírozás, a némafilmekre jellemző túlzott mozdulatok. Hetvenedik születésnapja alkalmából, 1920-ban nevezték át tiszteletére a teret, mely 1908-tól adott otthont a Nemzeti Színháznak. Ekkoriban már visszavonultan élt, csak alkalmanként tért vissza a színpadra. Utoljára 1923-ban, a Városi Színházban, a Népszínház nyugdíjasai számára rendezett ünnepélyen, ahol azonban már nem énekelt.

Hetvenötödik születésnapján cigányzenekar köszöntötte őt szerenáddal, a betegeskedő, idős színésznő azonban hamar visszavonult és ablakából nézte egykori színházát. Ugyanezen az őszön tüdőgyulladás döntötte le lábáról, amiből ugyan felépült, de haláláig ágyhoz kötötten élt. 1926. január 18-án hunyt el. Temetése két nappal később, valódi népünnepély keretei között zajlott le. A Nemzeti Színház előcsarnokában ravatalozták fel, búcsúztatásán beszédet mondott Klebelsberg Kunó közoktatási miniszter, Hevesi Sándor, a színház igazgatója és Sipőcz Jenő, Budapest polgármestere is.

Térfigyelő sorozatunk előző részét olvastad? Abban Szabó Ervinről, a tér és a fővárosi könyvtárhálózat névadójáról írtunk.