Drágul a drog, kevés a turista, betörni, lopni is nehezebb – függők a járvány idején

A drogdílerek élete is megnehezül, nagyobb a lebukás veszélye. A drogok drágulásával komoly gondban lesznek a drogfüggők, mert most sokkal nehezebben fogják tudni összeszedni a többnyire eddig se törvényes úton szerzett pénzt a szerekre. Csak a példa kedvéért: a szexmunkások nem tudnak dolgozni, így a futtatóiknak se lesz bevételük (mindkét rétegben igen sok a drogfogyasztó). A drogfüggő tolvajok, zsebesek, betörők is nehezebben fognak „dolgozni”, hisz mindenki otthon van. Az utcai dílereknek is befellegzett, mivel kihalt az utca, nincsenek jómódú külföldiek, és már lopni se nagyon lehet, mert sok üzlettípus zárva tart.

Sok függő képes szinte bármire, hogy megszerezze a napi betevőt.

„2001, World Trade Center-merénylet idején nagyon nem volt motyó. Csak este hat óráig lehetett menni az »emberhez« (drogdíler), pénz még sehol és közeledik a »zárási idő«, és mi kétségbeesetten sétálgattunk egy cimborámmal a Nyugati környékén, közben már jött az elvonás, és az előttünk sétáló ember kezéből kitéptem a telóját és futásnak eredtünk.

Volt olyan, hogy apámék kényszerből betettek egy pszichiátriára a Lipótra, és ott napi egy óra sétára lehetett elmenni az udvarra, borzasztó elvonásban voltam, és először az orvosok autóját törtem föl, utána az akkori Moszkva térig, az egyik lefelé tartó utcában kb. 30-40 autót feltörtem sorban, meg is fogtak és gyanúsítottak vele, és el is vittem belőle párat, de amikor a dolgot csináltam, egyáltalán nem érdekeltek a következmények, nem zavartak a tanúk, annyira be voltam rivózva. (Rivotril). Azt gondoltam, nem baj, belefér, meg úgyse fognak meg, nem érdekeltek a következmények, csak az, hogy pénz legyen és abból cucc. Volt olyan, hogy az akkori csajomat beküldtem az OTP-be, hogy lesse ki, ki vesz fel nagyobb összegű készpénzt, és ha nem valami kigyúrt állat, és lesse ki, melyik testrészén tette el a pénzt, azt kinn mutassa meg, én meg utána mentem és kiraboltam. Olyan is volt, hogy a szüleimet »hintáztattam«, hogy az ukrán maffiának tartozom, és ha ha nem adnak százezer forintot, kinyírnak… 

Ezekre a dolgokra nem vagyok büszke, de magától az elvonástól jobban féltem, mint attól, hogy börtönbe kerülök. Nem voltak határaim, ez főleg a húszéves korom körül volt jellemző. A gáz az volt, hogy ezek napi szinten megtörténtek. A bizonytalanság volt a legszörnyűbb. Ezekből és egyéb ezekhez hasonló bűncselekményekből el is ítéltek. Most már több éve józanul, párkapcsolatban élek, becsületesen dolgozom, gyereket nevelek.”

Úgy hallom, a Xanax- és Frontin-ellátás már most akadozik, ami nem kis probléma, hiszen ezeknek a gyógyszereknek az elvonása már komoly következményekkel (GM-roham) járhat. Gyanítom, most a steril tűhöz jutás is megnehezül, így az egyéb fertőzések is jobban terjednek. Tudom, miket tettem azért annak idején , hogy tűhöz jussak. Sajnos gyakran kellett ugyanazt a tűt használnom, általában hipóval mostam ki őket, de a többszöri használattól gyakran annyira kicsorbultak, hogy szinte recsegett, ahogy átszakítottam velük beszúráskor bőröm, és felszántottam a húst... Jó pár alkalommal előfordult, hogy többen is használtunk egy tűt, ennek meg is lett a következménye, nálam Hepatitis C formájában.  A kijózanodás után kigyógyulni belőle se volt egy leányálom (interferonkezelés).

Maradj otthon

Emellett pedig ott van még a bezártság, az elszigeteltség. Egy volt női kliensem így ír erről:

„A bezártság nem az én műfajom. Pár hete vált világossá számomra, hogy a világom, a megélhetésem, az, amiért évekig dolgoztam, egy perc alatt összedőlt. Szórakoztatóipar off... Gyorsan megvigasztaltam magam, hogy ez nem az emberiség legnagyobb tragédiája, és lépnem kell egy másik irányba, nem is gondolkodni tovább a saját veszteségemen. Függőként a személyes kontaktok hiánya okozza a legnagyobb nehézséget ezekben a napokban. Alkalmazkodás. Bármihez. A túlélés alapköve. Ez az a fogalom, ami a használatban, az aktív éveim alatt egészen mást jelentett. Az alkalmazkodás a körülmények és szabályok kijátszását jelentette. A munkám során utaznom kellett. (De jó is volt! Milyen szép felismerni azokat a kiváltságokat, amik akkor természetesnek tűntek!) Aktív használóként két lehetőségem volt az utazásaim során: vagy kibírom cucc nélkül, vagy a leglehetetlenebb módokon elviszem magammal a szeremet.

Emlékszem, egyszer Ukrajnába kellett utaznom, mindennapos használó voltam. A határ előtt félreálltunk, a többiek félve érdeklődtek, van-e nálam bármi, ami miatt megfoghatnak az ellenőrzésnél. Akkoriban a politikai helyzet sem volt túl jó a két ország közt... Röviden: szívattak az átkelésnél. Tudtam, hogy több napja vagyok ébren, valahogy át kell vinnem valamit, hogy képben tudjak maradni, hogy ne essek össze. Egy üdítőben oldottam fel feleslegesen sok anyagot (anyagokat... biztosra mentem), és rábíztam egy viszonylag józan kollégára. Így utólag abba is érdekes belegondolni, mi történhetett volna, ha valaki meghúzza... Nyilván szart sem ért, de valahogy kihúztam vele.  Nap mint nap eszembe jut, mekkora áldás, hogy a most kialakult helyzetben nem kell egész nap anyag után járkálnom. Nem kell pszichózisban irreális félelmekkel megbirkóznom mindennap, egy világjárvány idején.”

Mi van az addiktológiai ellátással járványhelyzetben? 

A rehabokon és az addiktológiákon (drogrehabilitációs intézetekben és addiktológiai osztályokon) a már terápiában lévőket nem küldik el, ám nem fogadnak új klienseket sem. Bármennyire szomorú is, de ez van. A még terápiában lévőkre is hatással van a világjárvány. Átértékelődnek dolgok, megváltozik a hozzáállás, a sorrend. Sokan fogalmazzák meg, hogy a praktikus szinten elvárt fegyelmezettség érzelmileg is nagyobb tudatosságot hozott magával. Nehezebb „megúszni” dolgokat, nehezebb alkalmazni a korábban működtetett elkerülő stratégiákat, nehezebb kilépni egy-egy adott helyzetből, konfliktusból. Volt, aki azt fogalmazta meg, hogy igaz, fájó szívvel, de be kellett látnia, hogy messze nem olyan nélkülözhetetlen, mint ahogy azt korábban hitte. A felnőtt gyerekei nélküle is viszik az életüket, képesek az önállóságra, és nem dőlt össze a világ azzal, hogy ő most nincs mindenhol jelen. 

Akik még bent vannak egy hosszabb időtartamú rehabilitáción, és mostanában közeledik a  terápiájuk vége, nem lesznek könnyű helyzetben, mivel most még nehezebb lesz új életet kezdeni, munkát találni. Nem működik az adaptáció, nem tudnak kijárni, hazajárni, nem tudják „kicsiben” gyakorolni az éles helyzeteket. Sokkal élesebb a váltás a bent és kint között, elveszett az a bója, amit az adaptáció lehetősége kínált.   

Emlékszem, nekem mennyi frusztrációval járt a ramadán időszaka, amikor aktívan heroinoztam.  Ekkor, mivel a legtöbb díler arab volt, extrém módon megnehezült a droghoz jutás, nagyon felment az ára, majd egy idő után már egyáltalán nem lehetett jó minőségű heroinhoz jutni. Nem kívánom senkinek azt az időszakot! Ilyenkor jöhetett helyette minden más, ami pótolni tudta a heroint. Metadon, gyógyszerek, alkohol, minden, csak üssön, ne tudjak, ne érezzek.

És mi van a játékfüggőkkel? Ők jobb helyzetben vannak, hiszen ha a kaszinókat be is zárják, az online szerencsejáték virágzik, bár a személyes játék varázsát természetesen ez sem adja vissza. Ha le akarna állni az illető, elérheti az online Névtelen Szerencsejátékosok gyűléseit.  

Azt gondolom, hogy az egyéb viselkedési függőségben szenvedőkre is hatással lesz a járvány. A szexfüggők is kevésbé tudnak például élőben ismerkedni, nem tudnak prostituáltakhoz járni, marad számukra az online cset és pornó. Ez utóbbiak ugyanakkor felvirágozhatnak ezekben a hetekben, hónapokban, ahogy a szexfüggők tevékenysége hirtelen áttevődik az online platformokra, és a kínálati oldal (szexcset, webcames  szexmunkások stb.) is ezeken próbálhat megélni.

Mi van a szegregátumokban élő függőkkel? Náluk gyaníthatóan nem történik változás, eddig se igazán voltak rajta a klasszikus „drogtérképen”. A helyi kocsma ugyanúgy működik, a gyógyszereket gyaníthatóan ugyanúgy megszerzik: a dizájnercuccokat talán még kihozza a még működő posta. Ha majd nem, akkor komoly problémák lesznek.

A hajléktalanok, akik szerhasználat, különösen alkohol terén érintettek, extrém módon veszélyeztetettek, úgy a fertőzésveszély, mint a választott szerhez való hozzájutás terén. Gondoljunk bele, még koldulni is sokkal nehezebb, hiszen alig van járókelő az utcán.

Milyen helyzetbe kerül, aki most akar leállni?

Segíthet-e a vírushelyzet és a szerhez jutási nehézség a leállásban? Lehet, hogy valaki emiatt fog leállni? Elképzelhető, de legyünk őszinték: leggyakrabban a szerváltás, illetve a növekvő egyéb szerhasználat (esetleg alkohol, gyógyszer) a jellemző ilyenkor. 

Csak a példa kedvéért itt az én személyes tapasztalatom fizikai elvonás terén: 

Én annak idején nagyon megszenvedtem minden elvonást. Több esetben eleve kórházban kezdtem hozzá, de volt kétszer, hogy rehabon. Az első rehabomon két nap után mentő vitt a szekszárdi pszichiátriára, mert GM-rohamot kaptam. Másodszor Komlón, egy másik rehabilitációs intézetben csináltam végig a heroin-, kokain- és gyógyszerelvonást. Egyiket se tudtam volna egyedül végigcsinálni.

„Dél van, ebédidő, még vidám vagyok. Jólesik a nyüzsi körülöttem, már régóta kurva magány gyötör. Fejfájással érkezik. Ő. A MEGVONÁS. Megszemélyesítem, bár neve nincs. Nőnemű. Ő, vagyis Te, mert beszélek magamban Hozzá. A kedves ismerős. Mindig megérzem az előszelét, piciny, rezdülésnyi, leheletfinom szédüléssel érkezik. »Itt vagy megint…« – szoktam mondani Neki. Aztán jön a szag, ami sehonnan sem érkezik és sehová sem tart, viszont később egyre erősödik. Áporodott jellegű. Egyre jobban izzadok, kiver a hideg veríték, elkezdek vacogni, ráz a testem, estére fájnak az ízületeim, a csontjaim, ütöm a karjaimat, a combjaimat, annyira fáj. Majd’ megfagyok. Húsz fok van kb., de én két mackónadrágban és több hosszú ujjúban reszketek, taknyom-nyálam egyben. Éjjel körbehányok mindent, idő már nincs, annyira hirtelen jön, a szemetesbe sikerül egy részét, a többit az ágyba. Később aznap éjjel még össze is fosom magam. Szégyen. Lopva viszem ki a szobából a szaros alsót, szégyellem magam, csak meg ne tudja senki… Semmit nem alszom, egész éjjel áll közben – ki tudja, milyen megfontolásból – a farkam… Sokszor kiverem, ez kényszeres azokban a napokban. Sokszor később is. A 12. nap az első, amikor kicsit jobban, könnyebben érzem magam…”

Szerváltás

Ha egy függő nem tud hozzájutni a választott szeréhez, általában valami más tudatmódosító szerrel vagy viselkedési formával kompenzálja. Jöjjön példának egy felépülő függő személyes tapasztalata:

„Volt egy időszak az aktív használatomban, amikor bezártságban éltem: a toleranciám minden szerrel leesett, különben sem volt pénzem már szinte semmire. Azt találtam ki, hogy online játékokba menekülök a szerek elől, mivel azokról eleve tudom, hogy butaság, majd könnyeben leszokom. Ennek a szerváltásnak végül az lett az eredménye, hogy 36 órákat ültem a gép előtt, még jobban elszigeteltem magam az emberi kapcsolatoktól, és egy idő után persze beállva játszottam. Mindezt annyira szégyelltem, hogy beszélni se tudtam róla senkivel. Végül teljesen visszacsúsztam a drogokra, és eljött a mélypont…”

Hogyan hat a helyzet a családokra?

Az otthoni ivászat is súlyosbodhat a bezártság következményeképpen, úgy hallom, alakulnak az online kocsmák, amikor a különböző felületeken együtt isznak az emberek otthon. Ennek van már speciális neve is: quarantini, ami a karantén és a Martini szavak összetételéből ered. A még nem függő, csak „iszogató” is gyakrabban fog a pohár fenekére nézni, ami a családra nézve is rombolóan hat, csakúgy, ahogy az elsősorban a nőkre jellemző nyugtatóhasználat felerősödése. Nehezen lehet megoldani, hogy az embereknek énidejük legyen az összezártságban. Kellene a szoros napirend.

Komoly gond lehet elviselni a családnak a munkahely megszűnése (szünetelése) miatt dolgozni járni nem tudó (munkanélkülivé, dologtalanná vált) alkoholista jelenlétét is, aki majd otthon a felesége és a gyerek(ek) előtt issza le magát, és nem a már bezárt kocsmában. A beszűkült élettér és az esetleges létbizonytalanság melegágya a családon belüli növekvő feszültségnek és erőszaknak. A bezártságban a nők sokkal kisebb eséllyel tudnak segítséget kérni, ennek pedig már most is van érezhető növekedése a krízisvonalak információi alapján.

Miért épp az (egyébként legális) alkohol megvonása olyan súlyos?

A heroin elvonásába a fent taglalt nehézségek ellenére se szoktak belehalni. Az alkoholmegvonásba viszont – amit általában nem szoktak a kemény drogok közé sorolni – bele lehet halni! 

Az alkoholelvonás megközelítőleg öt százaléka delirium tremenshez vezet. Ez olyan akut állapot, ami a hirtelen alkoholmegvonás révén halálos kimenetelű is lehet. Egy esetleges alkoholmegvonás során jelentkező GM-roham esetén pedig járvány idején nem biztos, hogy időben odaér a mentő!

Abba bele se merek gondolni, mi lenne a sok alkoholistával, ha hirtelen bezárnák az összes kocsmát, és nem lehetne alkoholhoz jutni. Azt hiszem, ebből nagyobb gond lenne, mint a világjárványból. A kórházak rövid időn belül megtelnének deliráló alkoholistákkal. Lehetséges az is, hogy kis túlzással több lenne az elvonás kapcsán az áldozat, mint a koronavírus áldozatainak száma.

Bele kell törődni, hogy ez egy nagyon nehéz helyzet azoknak, akik most akarnak leállni, hiszen most az egészségügy teljes kapacitása a járványra, a betegek akut ellátására összpontosul. Prognosztizálható, hogy sokan nem fognak hozzájutni a választott szerükhöz, és ebből komoly problémák lehetnek. Cudar idők jöhetnek tehát azokra, akik most tervezik, hogy abbahagyják a szer- vagy alkoholhasználatot, hisz számolniuk kell az elvonási tünetekkel is, ami orvosi ellátás nélkül életet veszélyeztető következményekkel járhat. Vészhelyzetben azzal kell kalkulálniuk, hogy nagy eséllyel vagy egyáltalán nem, vagy csak sok órás késéssel fog tudni kijönni hozzá a mentő a nagy leterheltség miatt.

Hová lehet fordulni segítségért?

A függőséggel foglalkozó szakembereket meg lehet találni online formában is, én is így dolgozom már egy ideje, és úgy tűnik, eddig nem lett kevesebb munkám. A jelenleg működő addiktológiai ellátások teljes listáját pedig itt találod meg: