Zsenialitását életében néhányan megkérdőjelezték ugyan, de az utókor már élteti, sőt: egy külön erre a célra alakult társaság régóta munkálkodik azon, hogy „Isten építészét” a szentek közé emeljék. Hogy ez valaha megtörténik-e, kérdéses, de az nem, hogy az építész Antoni Plàcid Gaudí i Cornet néven 1852-ben látta meg a napvilágot. Formabontó tehetsége egészen korán nyilvánvaló vált.
1878-ban vehette át az Arquitectura de la Escuela Provincial de Barcelona építészeti iskolában a diplomáját, és már ekkor híres spanyol építészeknek dolgozott műszaki rajzolóként. Annyira a vérében volt a művészet, hogy később El Manuscrits de Reus címmel építészeti lapot is indított. Első épületterveinél még a mór, később a gótikus stílus volt jellemző, de alapvetően mindig is az organikus építészet és a katalán modernizmus legnagyobb alakjaként tekintünk rá. Mint mindenki, aki valami újítót, merészet alkotott, úgy Gaudí sem kerülhette el a gúnyolódásokat, a megvetést sugalló beceneveket, az értetlenséget.
Első munkáját még pamutgyárként hasznosították
Már élete első épülete is furcsa fogadtatásban részesült. A csupán 26 éves művész Barcelonától 30 kilométerre tervezte és alkotta meg a Nau Gaudí elnevezésű épületet. Egyikét azon kevés munkáinak, amelyeket sem gazdag mecénás, sem a katolikus egyház nem támogatott. Egy egyszerű, de elegáns felépítésű, favázas raktárról van szó, amelynek rendeltetése az volt, hogy textilmunkások pamutot fehéríthessenek a falai között. Mégis megtalálható benne az a jellegzetes parabolikus boltív, ami aztán Gaudí sok későbbi munkáján visszaköszön. Az épület idővel kiürült, és elfeledték, de 2002-ben Gaudí 150. születésnapjának emlékére felújították. Elegáns belső tereiben ma kortárs művészeti kiállításokat tartanak.
„Az egyenes vonal az embereké, a görbe Istené”
Az 1878-as párizsi művészeti kiállításon Gaudí végre megtalálta azokat a mecénásokat és megrendelőket, akiknek köszönhetően elkezdhetett nagyban gondolkodni. Végre előtörhettek belőle az organikus építészeti stílusra jellemző természetet utánzó formák, a mintás téglák, a szokatlan formai megoldások, a belső és külső szerkezeti támogatás nélkül, fához hasonlóan álló épületek, a klasszicista merevséget pedig teljesen maga mögött hagyta.
„A könyveknél többet ér, ha közvetlenül a természetet tanulmányozzuk” – mondta mintegy mottóként. A művészeti kiállításon megismert Eusebi Güell textilgyártásból meggazdagodott gróf nemcsak befektető, de igaz barát is lett a magányos Gaudí mellett. Az ő nevét őrzi a Güell park és a szecessziós stílusú Güell-ház is. A Güell park létrehozásakor a városközponthoz közel eső, de afölé magasodó parkot akartak létrehozni.
A hely eredetileg lakótelepnek készült, ám végül városi parkká alakították, és a tervezett lakókörzet egyetlen házában maga Gaudí élt. A kígyózó hullámvonalakkal, kongát táncoló dór oszlopokkal, szokatlan mintákkal, színes üvegmozaikokkal díszített park maga a meseország, a fantázia megvalósult birodalma – nem véletlenül választották (6 másik Gaudí-épülettel egyetemben) az UNESCO Világörökség részévé. Eusebi Güell nevéhez palota is fűződik, ami azért különleges, mert az iszlám hatástól kezdve a szecessziós elemekig sokféle stílus keveredik benne, de igazán szürreális hangulatát a színes üvegekkel díszített furcsa kémények adják meg. A legtöbb kritikát mégis a Gaudí ellenségei által csak kőbányának csúfolt Casa Milá kapta.
Gaudí ezt Pere Milà i Camps kereskedő megrendelésére tervezte mészkőből. Szabálytalan formákat, hullámzó falakat alkotott: sehol egy egyenes vonal, minden csodálatosan görbül, és a természetben kialakuló formákat utánozza, miközben szintjei kerámiából virágmotívumot formáznak.
A másik ellentmondásos épület a Casa Batlló – becenevén Csontok háza – amelynek koponyaalakú erkélyei, különös tornyai, pikkelyesnek ható homlokzata és a tetőn helyet foglaló sárkányfejei sok lakóban keltettek visszatetszést.
Sagrada Familia: „A világ legförtelmesebb épületeinek egyike”
Ezt egyenesen George Orwell mondta a készülő épületről, és nem az övé volt az egyetlen kritikus hang. 1882-ben tették le a különleges templom alapkövét szegénynegyedben vásárolt földdarabon, és José María y Bocabella barcelonai könyvkereskedő szándéka szerint a templomban gazdagok és szegények egyaránt imádkozhattak.
Gaudí a készülő művet Francisco de Paula del Villartól vette át 1891-ben, és szinte azonnal saját stílusára formálta: a gótika formáit átértelmezve spirális, csavart formákat, hiperbolikus pilléreket, árkádokat, boltozatokat hozott létre. Az egyre inkább vallásossá váló Gaudí valósággal tobzódott az újító formákban és a Krisztus születésének jelképeit tartalmazó homlokzati díszítésben, a vallás fontos személyeit, fogadalmait jelképező tornyok, kapuk kidolgozásában. Pontosan és részletesen eltervezett mindent, és gyakorlatilag az egész hátralévő életét a főművének tartott templomnak szentelte. Benne lakott, remeteként élt (csak akkor járt Barcelona utcáin, ha pénzt próbált szerezni az építkezés költségeire), tervezett és épített, saját életét szinte teljesen elhanyagolta.
1926-ra elkészült a templom negyede, a keleti homlokzat és egy torony. Ám június 10-én a zseniális alkotót, aki toprongyos ruhájában épp átkelni készült az utcán, elütötte egy villamos. Mindenki részeges csavargónak nézte, és segítség nélkül mentek el mellette az utcán. Talán meg lehetett volna menteni az életét, ha nem késve viszi kórházba egy rendőr. Három napig próbálták visszahozni az életbe, de nem jártak sikerrel. A félkész templom építésze és lelke itt hagyta ezt a világot. Testét a templom kriptájában helyezték örök nyugalomra.
... a templom, amit hiába gyújtottak fel, folyamatosan épül ma is
A meglévő tervek alapján pedig tovább építették a mesterművet – sőt, még ma is ezt teszik. A Sagrada Familia a világ egyik folyamatosan épülő műemléke. A tervek szerint 1954 és 1985 között megépült a nyugati szárny, de a teljes épület befejezését 2026-ra, Gaudí halálának 100. évfordulójára tervezik. Már ha eljutnak odáig. A Sagrada Familia építését ugyanis többen próbálták már megakadályozni.
1936-ban a spanyol polgárháborúban egyházellenes partizánok gyújtották fel az épülő templomot, illetve próbálták megsemmisíteni Gaudí eredeti terveit. Az építkezést emiatt csak 1948-ban folytatták, miután az egykori makettmaradványok, rajzok, fényképek és leírások alapján visszataláltak Gaudí lerombolt terveihez. Az 1950-es években azonban már aláírásokat gyűjtöttek az építkezés leállítása érdekében, amit Le Corbusier francia és Walter Gropius német építész, a Bauhaus alapítója is szignált. Az 1990-es években várostervezők és építészek kezdtek tiltakozni, de szerencsére ugyanolyan eredménytelenül, mint elődeik.
Amikor elkészül a templom, 18 impozáns torony mered majd az ég felé, mindegyik egy-egy fontos személyt ábrázol a katolikus hitvilágból. Addig is 2010-ben XVI. Benedek pápa bazilika rangjára emelte és megszentelte az épületet. Az építkezést, az építési engedélyek kiadását nehezíti, hogy az eredeti tervek alapján csupán a turisták által befizetett belépőkből és adományokból építik. 2019-ben, 137 év után sikerült az egyháznak és a városnak megállapodni, és végre érvényes építési engedélyt kijárni a templomnak. A viták, a meg nem értettség ugyanúgy kísérik az építkezést, ahogy annak eredeti mesterét, Gaudít is. Tudta, hogy nem fogja tudni életében befejezni a templomot, és azt is, hogy mennyien nem értik azt az építészeti stílust, amit ő képvisel. Ennek ellenére bizakodóan nyilatkozott:
„Az anyag tisztán, a maga asztrális görbületeiben tárulkozik majd ki, s ekkor a világ végre megsejtheti a paradicsom alakzatait.”
Hosszú időbe telt, mire elismerték
Gaudí minden csodálója és pártfogója ellenére egész életében értetlenséggel és/vagy nemtetszéssel találkozott a lakosság részéről. Halála után szinte el is feledkeztek róla, pedig Barcelona nem lenne az, ami Gaudí nagyra törő tervei és különös, szinte ékszerként ható épületei nélkül. A hatvanas években aztán felfedezték Gaudí zsenijét, és tulajdonképpen – legalábbis építészberkekben – rehabilitálták. Hogy a turisták mit gondolnak erről, azt mutatja az évi négymillió látogató, akik nagy részben az organikus építészet e lenyűgöző remekművei miatt látogatnak Barcelonába.
Az organikus építészeti stílus
Gaudí egyik fő stílusa, az organikus építészet ma is divatos irányzat. Lényege, hogy a természetes anyagokból létrehozott épületek ne csak illeszkedjenek a környezetükbe, hanem legyenek annak szerves részei, szinte belőle nőjenek ki. Sem az épület alakja, sem a mérete nem lehet idegen a tájtól, a településtől, annak hagyományaitól és magától a természettől.
Jó példa erre az irányzat atyjának tartott Frank Lloyd Wright, a Gaudí halála után született Friedensreich Hundertwasser, illetve itthon Makovecz Imre. Szélsőséges esetekben, ahogy Gaudínál is, még az épületek formája is állatot vagy növényt, esetleg más természeti képződményt mutat. Pont ezért nem pazarló, inkább csak azt hozza létre, ami szükséges, geometriai formái pedig nem matematikai szigorral és pontossággal, inkább hajlékonyságukkal, gyönyörű íveikkel, természetességükkel hívják fel magukra a figyelmet. Persze az organikus építészet Gaudínál is keveredett több más stílussal, de ezek jól megférnek egymás mellett. Gaudí szavaival élve:
„Minden építészeti stílus a templomépítés szolgálatában született. Minden ezután eljövendő művészet ugyanígy kell hogy megszülessen.”
