Beteg a nagyi? Majd importálunk neki egy erdélyi asszonyt

A várható élettartam kitolódásával a legtöbb társadalomban növekedett az időskorú személyek aránya az össznépességhez viszonyítva, ám a tartós gondozást nyújtó szolgáltatások nem tudták követni ezt a nagy horderejű változást: Európában a gondozási feladatok 80 százalékát még mindig a családtagok látják el, többek között azért, mert az állam nem tud használható alternatívát nyújtani számukra. Ám vannak olyan családok, ahol a hozzátartozók nem elérhetők, nem képesek vagy nem akarnak gondozni, így más lehetőséget keresnek a rokonuk támogatására.  

Gondozási migrációnak nevezik azt a jelenséget, amikor kelet-közép-európai nők a hazájuktól nyugatabbra fekvő országokba költöznek, hogy saját családjukat hátrahagyva az ottani időseket, kisgyerekeket, fogyatékossággal élő embereket gondozzák. A legtöbb nemzet fogadó és kibocsátó állomásként is működik a rendszerben. Ami nekünk az idősgondozásban az erdélyi néni, az az olaszoknak az ukrán gondozó vagy az osztrákoknak a szlovák segítő. Tőlünk pedig főleg Angliában vállalnak gondozói állásokat, gyakran többdiplomás emberek. 

A gazdaságilag fejletlenebb országokból a fejlettebb országokba történő munkaerő-áramlás különös lélektani helyzeteket és rendszerszintű veszélyeket is magában hordoz. Ezekről a Friedrich-Ebert-Stiftung Budapestrendezvényén tudtunk meg többet, ahol a téma szakértői – Kucsera Csaba (ELTE TÁTK), Miloslav Bahna (Szlovák Tudományos Akadémia), Petra Ezzedine (Károly Egyetem, Prága), Olena Fedyuk (Közép-Európai Egyetem), Milánkovics Kinga (Tudatos Öregedés csoport) és Ana Maria Preoteasa (Román Tudományos Akadémia) – osztották meg tapasztalataikat.

Több millió embert érint a gondozási migráció  

A legfrissebb kutatási adatok megdöbbentő méretű jelenségről árulkodnak: Ausztriában mintegy 60 ezer (főként Romániából és Szlovákiából), Németországban 400 ezer (többnyire Lengyelországból), Csehországban 24 ezer (leginkább Ukrajnából és a Fülöp-szigetekről) bevándorló nő lát el gondozási feladatokat. Egyes becslések szerint pedig az 1 millió főt is elérheti az Olaszországban dolgozó románok száma. Míg a kelet-szlovákiai gondozók rendszerint kéthetes turnusokban ápolják az osztrák időseket mintegy ingázva a munkahelyük és az otthonuk között, addig a növekvő gazdasági kényszer miatt más nők a hazájuktól sokkal távolabb végeznek ilyen tevékenységeket, általában feketén. 

Sokan terméket látnak ezekben a nőkben

Bár a gondozók csoportja összességében heterogén, jól körülhatárolható karaktereket is el lehet különíteni abban, hogy kiket foglalkoztatnak előszeretettel a családok. A Miloslav Bahna és munkatársai által végzett kutatások szerint például az Ausztriában dolgozó tipikus gondozó Kelet-Szlovákiából származik, 48 éves, nő, alkalmazását megelőzően épp munkanélküli, minimum középfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, a gyerekei 15 évesnél idősebbek, a saját szülei még önellátók. A megkérdezettek a vizsgálat időpontjakor átlagosan 6 éve végezték a munkájukat, amelyet legalább nyugdíjaskorukig, vagy annál is tovább terveztek folytatni.

Csak tiszta és dolgos legyen

Olena Fedyuk szerint nem véletlen, hogy ezek iránt az asszonyok iránt mutatkozik kereslet a fogadó országokban. Az olaszok többsége például nem szeretne fiatal nőt a háznál, hiszen az idősgondozás kemény munka. Olyan középkorú nőt keresnek, aki megbízható, tiszta és dolgos. Mindez elég tárgyiasítóan hangzik, mintha ezek a nők importcikkek volnának. Milánkovics Kinga azt is elmondta, hogy Londonban a magyarok közül nem ritkán pedagógusok, kutatók vagy éppen zeneterapeuták lesznek bentlakásos ápolók, jobb fizetésért alacsonyabb társadalmi megítélésű munkát végezve ezzel. Döntésükhöz nagyban hozzájárul a saját hazájukban érzett kilátástalanság. 

A nyelvtudás az, ami igazán számít

Ezek a gondozók Még Ausztriában is – ahol kialakították a foglalkoztatás jogi hátterét – ki vannak téve a kizsákmányolás veszélyének. Ez abból a szempontból sajnos nem meglepő, hogy az idősgondozást végző emberek mindössze 1 százaléka osztrák, ami eleve megágyaz az egyenlőtlen hatalmi helyzeteknek. A munkavégzés ráadásul családoknál történik, így a hagyományos munkahelyi szabályok nem érvényesek, a rugalmasabb keretek közepette pedig sok minden alku tárgyát képezi. Nem ritkán a családok például azt is elvárnák, hogy a gondozó lássa el a jószágokat, vagy pucolja meg az ablakokat.

A fent említett szlovák kutatásban azt találták, hogy a jobb munkakörülmények és a magasabb fizetés sem a területen szerzett végzettségekkel, sem az előzetes tapasztalatokkal nem függ össze: egyedül a nyelvtudás az, ami segíti a bevándorló embereket, hogy jobb feltételeket vívjanak ki maguknak. 

A gondozást még mindig nem ismerik el munkaként

Az idősgondozás munkakörülményei nagyon speciálisak – véli Ana Maria Preoteasa. A nők általában ugyanott dolgoznak, ahol laknak, így nincs lehetőségük a munkából hazamenni pihenni. Sokszor egyedül végzik az ápolást, ezért a magány egy olyan faktor, amivel szintén meg kell küzdeniük. A jogi szabályozás és a hatékony ellenőrző mechanizmusok hiánya pedig fokozza a munkaadók iránti kiszolgáltatottságukat.

Petra Ezzedine úgy gondolja, mindez arra a társadalmi nézetre vezethető vissza, amely a mai napig nem tekinti munkának a gondozást. Nők milliói végzik láthatatlan és megfizetetlen munkájukat a háztartásokban a kisgyerekekről, idősekről, tartósan beteg vagy fogyatékossággal élő hozzátartozóikról való gondoskodással. Ebbe a mintázatba illeszkedik például az a küzdelem is, amit a magyarországi otthonápolók évek óta folytatnak azért, hogy az állam végre munkaként ismerje el azt a fáradságos tevékenységet, amellyel a magas támogatási szükségletű szeretteiknek nyújtanak segítséget nap mint nap. 

A jogi rendezetlenség igazi vesztesei a gondozók

Kucsera Csaba szerint Magyarországon még mindig sokszor cselédnek tekintik a szociális gondozót, így is beszélnek róla. Persze előfordulhatnak szerencsés összeillések, amikor tényleg jelentésteli kapcsolat alakul ki a gondozó és a munkáját megbecsülő család között – a probléma az, hogy ez sok országban gyakorlatilag a jó szerencsén múlik! Egy olyan rendszerben ugyanis, ahol nem léteznek jogi garanciák és hatékony ellenőrző mechanizmusok, bármelyik gondozót érheti kizsákmányolás – emeli ki Olena Fedyuk. Ráadásul ebben az esetben senkihez sem tudnak fordulni, sokszor szerződésük sincs, ami meghatározná a munkavégzés kereteit.

A sérülékenységet az is fokozza, hogy egyes helyeken a munkavállalási és a tartózkodási engedély kapcsolódik egymáshoz, így nehezebben lépnek ki a kedvezőtlen munkaviszonyból a bevándorló nők, akik eleve nem szabad választásukból kerültek az adott családhoz, hanem gyakran ügynökségeken, közvetítő cégeken keresztül érkeztek az idegen országba. Az államoknak pedig sokszor nem áll érdekében a jogi helyzet rendezése, a megfelelő védelmi rendszerek kialakítása. A munka így is el van végezve, a nők, különösen a bevándorló nők, az idősek és a fogyatékossággal élő emberek ügyei pedig rendszerint a prioritási lista aljára vannak száműzve a politikában. 

Az élet mindig otthon történik

Olena Fedyuk izgalmas vizsgálatában azt is elemezte, hogy milyen fényképeket küldenek egymásnak a külföldön idősgondozást végző nők és a családjuk. Az otthon készült képek tele voltak történéssel: keresztelők, születések, utazások, társasági események – egy mozgalmas élet ismerős pillanatai. Ezzel szemben a gondozók fotói inkább csak azt mutatták, hogy a rajta szereplő nő épségben van, nincsenek sérülései. Ezeknek a képeknek a sterilitása azt hangsúlyozta, hogy élet semmiképp sem  abban a távoli országban történik, hiszen oda dolgozni ment a gondozó. Ha beismerné, hogy időnként szórakozni jár, vagy urambocsá! jól érzi magát, az olyan árulás volna az otthoniakkal szemben, amit nem engedhet meg magának. A két világ között alig van átjárás.