Az anya, aki a világ egyik legismertebb államférfiját nevelte

Az elmúlt két évszázadban a történészek egymásnak ellentmondó színben tüntették fel George Washington édesanyját. Mary Ball Washington egyesek szerint nyers, önző, fukar, analfabéta asszony volt, emellett lelkes rabszolgatartó és lojalista, akinek személyisége inkább csak hátráltatta fia gyerekkori fejlődését. Mások szerint viszont tökéletes keresztény anya volt, akinek a fiából nem véletlenül lett államférfi. Valójában mindkét verzió túloz – véli Martha Saxton történész, a nemrég megjelent The Widow Washington (Az özvegy Washingtonné) című könyv szerzője. Az igazság valahol a kettő között keresendő – olvashatjuk a History írásában.

Megtanulta, hogyan kell helytállni

Mary Ball Washington nem volt se szent, se gonosztevő. Kivételesen erős és kötelességtudó asszony volt, aki férje halála után öt gyereket nevelt fel egyedül, és közülük többen is meghatározó szereplőivé váltak az Egyesült Államok korai történelmének. Miután Augustine Washington földbirtokos 1743-ban meghalt, második felesége, az akkor harmincnégy éves Mary Ball úgy döntött, a kor szokásai ellenére nem házasodik újra, hanem megtartja magának a férjétől örökölt vagyont.

Az 1708 körül, Virginia államban született Mary hároméves korában veszítette el édesapját. Édesanyja újraházasodott, de nem sokkal később mostohaapja is meghalt, minek folytán anyjának kellett betöltenie a családfői posztot. Ebben a matriarchális közegben cseperedve Mary hamar eltanulta anyjától, miként kell egyedülálló nőként a családfő szerepében helytállni. Emellett Mary kicsi korától kezdve szigorúan vallásos elvek szerint élt – minden bizonnyal a hite szintén segített neki abban, hogy erős személyiség váljon belőle. Miután édesanyja is meghalt, a tizenkét éves Mary féltestvéréhez költözött, majd huszonkét évesen hozzáment a harminchat éves, özvegy Augustine-hoz.

Férje halála után Mary szerény vagyont örökölt, húsz rabszolgával. Ez arra elég volt, hogy egyedül is elvezesse a Stafford megyei birtokot, arra azonban már nem futotta, hogy a gyerekeit iskolába írassa. Ehelyett az öt gyerek, köztük a legidősebb, az akkor tizenegy éves későbbi elnök, a birtokon kezdett kisegíteni, így megtanulta, hogy kell keményen és alázattal dolgozni. Mary kötelességének érezte, hogy szigorú keresztény elvek szerint nevelje a gyerekeit, aminek egyik alappillére volt az alázat és a fegyelem.

Szerető, de szigorú anya

Korábban számos történész félreértelmezte Mary alakját és nevelési elveit. A 19. századtól kezdődően az a tévhit terjedt el, hogy Washington édesanyja szigorú és kemény asszony volt, aki sikeresen belenevelte gyerekeibe az erkölcsöt és a helyes viselkedést, az anyai szeretet viszont teljességgel hiányzott a szívéből. Saxton szerint ezek a történészek alaposan tévednek, mert Mary a valóságban a leghűségesebb szeretettel nevelte a gyerekeit, aminek a legfőbb bizonyítéka, hogy a pénzhiány ellenére is mindent megtett értük.

Fontosnak tartotta, hogy a gyerekek – a szűkös anyagi keretekhez mérten – megfelelő iskolán kívüli oktatásban részesülhessenek. A fiatal George-ot például táncórákra íratta be, bár nehezen fizette ki a tanár által kért összeget. Ez azért volt nagyon hasznos, mert a majdani államférfi így tudott bekerülni a korabeli virginiai elit köreibe. Mary emellett imádta a teázás szokását, és mindegyik gyerekét megtanította a teakészítés művészetére, ami George-ot egész életében elkísérte.

A későbbi elnök kamaszkorából fennmaradt levelezésében mindig „Méltóságos Asszonyomnak” szólította édesanyját, amit egyesek úgy értelmeztek, hogy tisztelettel, de szeretet nélkül gondolt rá. Saxton viszont úgy gondolja, ez a legmélyebb ragaszkodás jele volt a fiú részéről.

Anyagi viszályok

George vámtisztviselőként végzett az egyetemen, majd az 1740-es évek végén földmérőként kezdett dolgozni, mielőtt a virginiai hadsereg kötelékébe lépett. Édesanyjára ekkoriban egyre rosszabb idők jártak: gyerekei sorra nőttek fel és hagyták ott a családi birtokot, neki pedig se pénze, se elegendő munkása nem volt, hogy megfelelően ellássa a gazdaság körüli teendőket. Egész hátralévő életében folyamatosan küldte a leveleket legidősebb fiának, hogy pénzt kérjen tőle, George azonban a legtöbbször fukarnak bizonyult.

Ezekben a levelekben számos történész Mary pénzsóvárságának bizonyítékát látta, holott köztudott, hogy George felnőttkorában jelentős vagyonnal rendelkezett (mai árfolyamra átszámítva mintegy 525 millió dollár volt a birtokában), mégis minden egyes garast a fogához vert. Az édesanyjával való konfliktust az is fűtötte, hogy habár a korabeli földtörvények szerint az apától örökölt birtok a legidősebb fiúgyermekre száll, Mary nem volt hajlandó lemondani a farmról és az ellenőrzés jogáról. Saxton szerint ez az ügy mindkét szereplőjére negatív fényt vet.

Katonatiszt, majd államférfi édesanyja

Mary nem igazán követte figyelemmel George katonai karrierjét, sőt bizonyos források szerint ellenére volt, hogy fia az egyenruhás pályát választotta, és a függetlenségi háború alatt öt évig nem is látták egymást. Egyesek azt állítják, ennek oka, hogy Mary megrögzött lojalista volt, aki kitartott amellett, hogy az Egyesült Államoknak meg kell maradnia az angol korona gyarmatának. Erre azonban semmilyen bizonyíték sincsen. Sokkal kézenfekvőbb magyarázat, hogy Mary – mint minden szülő – gyűlölte a háborút és féltette a gyerekét.

George utoljára 1789-ben látogatta meg édesanyját, útban elnöki beiktatására. A nyolcvanegy éves Mary akkoriban már egy városi házban lakott a virginiai Fredericksburgben, ahol ideje nagy részét kertészkedéssel és olvasással töltötte. Az egész élete során szigorú, állhatatos asszony ugyanennek az évnek az augusztusában halt meg mellrákban. Legidősebb fia örökre bevonult a történelemkönyvekbe, róla viszont – erejéről és áldozatvállalásáról – hamar elfeledkezett az utókor.